A nyolcvanhatszoros válogatott nyolcvannegyedik születésnapja
Grosics Gyula múlt csütörtökön ünnepelt
Grosics Gyula 1926. február 4-én született Dorogon. A „Fekete Párduc” 13 évesen kezdte a labdarúgást a Dorogi AC csapatában. Később a MTEOSZ, illetve annak utódja, a Teherfuvar alakulatának őrizte a kapuját, majd 1950-ben került az akkori sztárcsapathoz, a Budapesti Honvédhez, mely az Aranycsapat legendás játékosaink gyűjtőhelye volt. 1956-tól 62-ig a Tatabányai Bányászban futballozott, pályafutása során összesen 390 élvonalbeli meccsen védett, mialatt négy magyar bajnoki címet szerzett. 1947 és 62 között a magyar válogatottban nyolcvanhat mérkőzésen játszott, az Aranycsapattal ráadásul 1948 és 1954 között egyetlen mérkőzést sem veszített el. A helsinki olimpiai arany az ő nyakában is ott csillogott és természetesen részese volt az „Évszázad mérkőzésének”, vagyis a londoni 6-3-as diadalnak. Ezeken kívül három világbajnokságon is szerepelt a kifutásairól is híres kapus, aki az 1953-as Európa Kupán – Európa-bajnokság elődje – aranyérmet, a 1954-es svájci világbajnoki döntőben ezüstérmet szerzett válogatott társaival. Grosics Gyula hálóőrként nem csak a kaput védte, de hatékonyan vette ki a részét a védelem irányításából, olykor a kapuját messze elhagyva, szinte hátvédként szerelt és indította a csapattársait. Az aktív játék után sem szakadt el a labdarúgástól, edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél, valamint Kuvaitban is. Másfél évtizedig, nyugdíjba vonulásáig a Volán Sport Klub elnöki feladatait látta el.
Grosics Gyulát hatszor választották be az újságírók az év világválogatottjába, négyszer jelölték Aranylabdára, 1999-ben ráadásul bekerült a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé. 1952-ben az Év Sportolója, 1959-ben pedig az Év Labdarúgója lett. A legendás kapust 1995-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Bizottság is olimpiai érdemrenddel tüntette ki, tavaly decemberben pedig Prima Primissima-díjjal ismerték el.

Grosics Gyulának már több mint két éve egészségügyi problémái vannak, de mint mondta, szerencsére most jól érzi magát. Mostanság egyébként már csak messziről figyeli a labdarúgást, de bízik abban, hogy az ígéretes magyar fiatal labdarúgóknak köszönhetően a jövőben ismét Európa elitjébe kerülhet a magyar foci és reméli, hogy lát még magyar sikereket.
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











