A nyolcvanhatszoros válogatott nyolcvannegyedik születésnapja

Grosics Gyula múlt csütörtökön ünnepelt

2010-02-13 08:02:00
Múlt csütörtökön ünnepelte nyolcvannegyedik születésnapját Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa. A Dorogon született nyolcvanhatszoros válogatott labdarúgó 1952-ben olimpiai bajnoki címet nyert, 1953-ban tagja volt az Európa Kupa győztes magyar csapatnak, 1954-ben pedig világbajnoki ezüstérmet szerzett.

Grosics Gyula 1926. február 4-én született Dorogon. A „Fekete Párduc” 13 évesen kezdte a labdarúgást a Dorogi AC csapatában. Később a MTEOSZ, illetve annak utódja, a Teherfuvar alakulatának őrizte a kapuját, majd 1950-ben került az akkori sztárcsapathoz, a Budapesti Honvédhez, mely az Aranycsapat legendás játékosaink gyűjtőhelye volt. 1956-tól 62-ig a Tatabányai Bányászban futballozott, pályafutása során összesen 390 élvonalbeli meccsen védett, mialatt négy magyar bajnoki címet szerzett. 1947 és 62 között a magyar válogatottban nyolcvanhat mérkőzésen játszott, az Aranycsapattal ráadásul 1948 és 1954 között egyetlen mérkőzést sem veszített el. A helsinki olimpiai arany az ő nyakában is ott csillogott és természetesen részese volt az „Évszázad mérkőzésének”, vagyis a londoni 6-3-as diadalnak. Ezeken kívül három világbajnokságon is szerepelt a kifutásairól is híres kapus, aki az 1953-as Európa Kupán – Európa-bajnokság elődje – aranyérmet, a 1954-es svájci világbajnoki döntőben ezüstérmet szerzett válogatott társaival. Grosics Gyula hálóőrként nem csak a kaput védte, de hatékonyan vette ki a részét a védelem irányításából, olykor a kapuját messze elhagyva, szinte hátvédként szerelt és indította a csapattársait. Az aktív játék után sem szakadt el a labdarúgástól, edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél, valamint Kuvaitban is. Másfél évtizedig, nyugdíjba vonulásáig a Volán Sport Klub elnöki feladatait látta el.

Grosics Gyulát hatszor választották be az újságírók az év világválogatottjába, négyszer jelölték Aranylabdára, 1999-ben ráadásul bekerült a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé. 1952-ben az Év Sportolója, 1959-ben pedig az Év Labdarúgója lett. A legendás kapust 1995-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Bizottság is olimpiai érdemrenddel tüntette ki, tavaly decemberben pedig Prima Primissima-díjjal ismerték el.

Grosics Gyulának már több mint két éve egészségügyi problémái vannak, de mint mondta, szerencsére most jól érzi magát. Mostanság egyébként már csak messziről figyeli a labdarúgást, de bízik abban, hogy az ígéretes magyar fiatal labdarúgóknak köszönhetően a jövőben ismét Európa elitjébe kerülhet a magyar foci és reméli, hogy lát még magyar sikereket.

Lenger
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe