hídlap.net

Szlovákok és németek Esztergomban
Szlávok már az avar uralom idején is éltek e vidéken, a németek a török uralom utá­ni időszakban, III. Károly úgynevezett betelepítési törvénye életbe léptetése­kor érkeztek a Dunántúlra, illetve Esz­tergomba is. A német telepesek Süttőtől Pilisvörösvárig lévő szakaszon voltak megtalálhatók, s bár Csolnok az 1699-es adóösszeírási dokumentum szerint magyarlakta falu volt, később ide inkább svábok, németek költöztek. Ez a betele­pülési folyamat a református, lázadó szel­lemű magyar ellensúlyozására a 18. század első felében még inkább erősödött, ami­kor is katolikus német és szlovák népes­ség érkezett többek között Csolnokra. A németség részéről e század közepén volt a betelepülés második szakasza, amikor is a Csolnokra érkező, származás szem­pontjából többségében elzászi némete­ket a falu földesura gróf Grassalkovich Antal szervezte. Ugyancsak ő volt az, aki 1738-ban Csolnokon önálló plébániát alapított. A gróf a környék falvaiba szlo­vákokat is telepített, akkoriban Csolnok is ilyen vegyes lakosú volt, a szlovák­ságra utalnak az itteni nevek: Szklenár, Klimó, Janoschek, Micsán. Szlovákok az Esztergom környéki pilisi falvakba kerültek nagyobb számban. A Nyitráról, illetve Felső-Magyarország különböző vidékeiről jött telepesek több hullámban
érkeztek ide, a levéltári források szerint a 18. század elején Kesztölcöt még többnyire magyarok lakták, de már feltűntek olyan szlovák családnevek is, mint Bucsánszky, Vojácsko, Jurmek és Pacolaj. Ezen falvak nagy részének a földesura a káptalan vagy az érsekség volt. Az itteni birtokok igaz­gatására, gondozására prefektust, azaz gazdatisztet tartottak Esztergomban, aki az új munkaerő letelepítését is bonyolí­totta. A szlovákság többnyire földműves­ként dolgozott ezeken a helyeken.



Rácok esztergomi története
A Kossuth Lajos utcában lévő rác templom történetének elmesélésekor már röviden írtunk a rácok esztergomi históriájáról. Ezúttal azzal egészítjük ki az ő itteni tény­kedésük históriáját, hogy ez a nemzetiség azon nagyobb csoportjához tartozott, akik a török birodalom európai végvidé­kein szolgáló katonáit adták. Esztergom­ban is így volt ez, a rácok azon ortodox vallású szerbek voltak, akik nem zsoldból éltek, hanem háborús zsákmányból, ezért hívták őket martalócoknak. Az Eszter­gom magját jelentő, fallal körülvett Kirá­lyi várost a 16-17. században a törökökkel beköltözött rácok lakták, ezért volt neve is Rácváros. A Magyar Kamara az 1683-as sikeres ostrom után elvette tőlük templo­mukat, de ezt később, Kucklander várpa­rancsnok idején, a város tiltakozása elle­nére visszakapták. A békésebb időkben a rácok már nem katonáskodtak, hanem kihasználva a török birodalommal való kapcsolataikat kereskedelemmel foglal­koztak. Egy 1775-ös városi jelentésből tudjuk, hogy Esztergom szabad királyi városban öt görögkeleti vallású kereskedő kapott polgárjogot, az 1796-os összeírás­ban pedig már arról olvashatunk, hogy Szenttamáson, Vízivárosban 73 görög­keleti vallású lakos élt. Az ortodox egy­házi közösség végleges széthullása az I. világháború után következett be. A görög katolikus közösség ma az említett főut­cán, a rác templomban található meg.
Zsidók esztergomi históriája
Esztergom históriájának ha nem is jelen­tős, de fontos része a zsidóság itteni meg­jelenése, élete. A történetírás ide vonat­kozó fejezeteiben azt olvashatjuk, hogy már a 11. század közepétől szervezett zsidó közösség élt az első magyar város­ban. Még arra is találtak a kutatók uta­lást, hogy ebben a korai időben az itteni hévízi forrásoknak köszönhetően a zsi­dók mikvét, azaz rituális fürdőt is épí­tettek Esztergomban. A zsidóság folya­matos esztergomi jelenlétére bizonyíték egy Károly Róbert korabeli oklevél, amely említi az esztergomi izraeliták temetőjét. A török és a labanc elleni háborúk után megélénkült a zsidók kereskedelmi tevé­kenysége e tájon is, akik emellett haszon­bérletekből és iparűzésből éltek. Mivel egy 1708-as kiváltságlevélre hivatkozva Esztergom királyi városa nem engedte be falai közé a zsidókat, ezért azok leginkább a Szenttamás mezővárosban éltek többen. Ezt az állapotot II. József változtatta meg, aki engedélyezte a zsidók letelepedését itt is, ez a folyamat a 18-19. század fordulójá­ra folyamatosan növekedést mutatott.