hídlap.net

A képkollekcióhoz rendelt írásos anyagban egyebek között így vall magáról a fotóművész: „A fényké­pezést publicisztikai ténykedésem hozta magával. Autodidakta fotográfus vagyok, de sokat tanultam Bíró Béla és Holop Fe­renc fényképész barátaimtól. Fotográfusi ténykedésemnek is a publicisztikai látás­mód az alapvető meghatározója. Mindez azt jelenti, hogy a látvány ragad meg min­dig, azt fényképezem. Vagyis általában nem a fényképezést megelőzően szer­kesztem, alkotom a képet, hanem utólag, a megörökített látvány mögötti síkban próbálom megtalálni az üzenetet, a mon­danivalót. Ilyen szempontból általában fontosak a képeknek adott címek is”. S valóban, Németh Gyula felvételein egy örökösen suhanó mögöttes sejthető, egy láthatatlan, gondolat-árny, mely belen­gi fotóit, megadva ezzel egységes, mind­egyikre vonatkozó alaphangulatát. Az al­kotó két nagyobb témából állította össze esztergomi kiállítását, mégpedig a tájban futó földutak és a különböző portrék so­rozatából. Az előbbieknél „variációkat lát­hatunk egy témára”, a többnyire harsány zöld füves réteken, erdők mentén, tarló­kon átvezető földutak mintázatában gyö­nyörködhetünk. Németh Gyula ezeken az utakon át vezeti a tárlatlátogatót azokra a helyekre, melyek pompája többnyire egy­szerűségükben rejlik. A portréfotók ese­tében nem egynél ugyancsak visszaiga­zolást nyer a mester fent idézett hitval­lása, sok beállításról már első pillantásra megállapítható, hogy annak születéséhez vajmi kevés köze volt a fotósnak, a kép szerkesztése ezt hangsúlyozta ki, utólag. Ezeken a fotókon is többnyire a profán élethelyzetek, a különös vonásoktól men­tes, tiszta tekintetek, világos arcok állnak fókuszban.