hídlap.net

1998. március 13-án az esztergomi ön­kormányzat egykori lakóháza falán márványtáblát állított Oltósy Pálnak, a következő szöveggel: „Az 1848-49-es szabadságharc századosa. Szentgyörgymező örökös díszpolgá­ra. A magyar meggyfa-termesztés, sétabot- és szipkagyártás megterem­tője”. A hálás utókor és azon belül is a szentgyörgymezői polgárok nagy büszkeséggel gondoltak és gondol­nak mind a mai napig Oltósyra, ki­nek fent említett emléktáblájánál és a temetőben a családdal közösen évente kisebb megemlékezést tarta­nak. E rendszeres főhajtás nemcsak egy akkurátus és leleményes iparos-vállalkozó, de egy hős katona emlé­ke előtt is történik, hiszen, mint az a históriából kiderül, Oltósy Pál részt vett az 1848-49-es szabadságharc­ban, mi több Klapka György tábor­nok maga küldte el egy „egyszemé­lyes kommandóba”, mely akciót sike­resen hajtott végre.

Oltósy és a meggyfa

A neves személyiségről két kiváló­ság, Klotz József és Bélay Iván jegy­zett le cikket korábban, melyek az Esztergom és Vidéke hasábjain jelen­tek meg, ezeket a cikkeket gyűjtöt­te össze a levéltár munkatársa hát­téranyagnak számunkra. Ezekben a cikkekben meglehetősen kevés ta­lálható a meggyfaszipkák esztergo­mi hőse életének azon részéről, amíg nem kezdett el foglalkozni a meggy­fák termesztésével, a szipka- és séta­bot gyártásával. Oltósy Pál 1818-ban született Nagymartonyban. Eredeti neve Lonnecker Pál volt, de 1836-ban magya­rosította azt. Ugyanebben az évben te­lepedett le Esztergomban, azon belül is Szentgyörgymezőn. Ekkor még csak eredeti szakmájában szerzett tudásá­val, a faesztergályosság „tudományá­val” rendelkezett. Az első „bádeni szagosmeggy” csemetéket 1842-ben ültette el. (A bádeni meggyfa világ­szerte a legjobb szipkaalapanyagnak számított.) Ezekre a meggyfákra ala­pította hamarosan megnyílt telepét, melyen megtermelt meggyfákból a szipkákat és a sétabotokat készítet­te. De ezek mellett Oltósy készített szivar- és cigarettaszipkát, fonott meggyfa pálcát, esernyőnyelet és sí­botot is. Az Oltósy-féle meggyfaszip­kákhoz természetesen tartozott egy legenda is, mely arról szólt eredetileg, hogy Oltósy, mint egyfajta ipari kém fürkészte ki a németek meggyfa-ter­mesztéssel kapcsolatos titkaikat. A korabeli leírás szerint Oltósy alapos ember volt, ezért a nagy meggyfater­mesztő németekhez próbált közel férkőzni. Amazok azon­ban – olvashatjuk a legendáriumban – gyanakvó emberek voltak és nem en­gedték a „titkokért sóvárgó magyart” a meggyfák közelébe. Még azon csel árán sem sikerült elsőre a meggyfa kertbe jutnia Oltósynak, hogy idénymunkás­nak jelentkezett. Így a klasszikus csi­bészhúzáshoz folyamodott és egyik éj­jel a kerítésen át bemászott a gazda­ságba. Hogy mi igaz mindebből, azt tán sose tudjuk meg, de tény, hogy külföl­di útját követően sok tekintetben javult a szentgyörgymezői szipkagyárban ké­szült termékek minősége. A szabadság­harc idején Oltósy egy kis kitérőt tett a katonai pálya irányába. A Bach-kor­szakban ugyan emiatt sok üldöztetés­nek volt kitéve, de ennek ellenére ös­szeszedte magát és újra virágzóvá tette gyárát. Az új fellendülés egyfelől annak is köszönhető volt, hogy – valószínű­leg külföldi kapcsolataiból kamatozva – termelésének 80 százalékát expor­tálta. A kiváló gazdasági eredmények a cég bővítését hozták. Oltósy Pál Ferenc nevű fiára bízta az esztergomi meggy­fatelepet és az üzemet. Oltósy Ferenc ugyancsak rutinos szakember volt már ekkor, hiszen ekkor már elmondhat­ta, hogy húsz éve dolgozik a szipka­gyárban. Szintén ennek az időszak­nak a hozadéka volt, hogy Oltósyék Bécsben exportraktárat nyitottak, ezt a részleget Pál másik fia, Lajos ve­zette. (Oltósy Pál harmadik gyerekét Paulinnak hívták.) A sikereken felbá­torodva több európai városban, így Koppenhágában, Szentpétervárott, Varsóban, Konstantinápolyban, Madridban, Párizsban, Londonban, Liverpoolban volt képviseletük, bi­zományosi raktáruk, sőt az öreg kon­tinens meghódítása után New York, Philadelphia, San Francisco és Cleve­land is felkerült Oltósyék térképére, ezekben az amerikai nagyvárosok­ban is rendelkeztek raktárakkal. Az Oltósy Pál és Fiai cég termékeinek minősége világszerte ismert és elis­mert volt.

Oltósy és az elismertség

Készítményeik első osztályú kivitele­zése, tartóssága arra predesztinálta a tulajdonosokat, hogy hazai és nem­zetközi ipari kiállításokon sok-sok dí­jat nyerjenek. Esztergomban 1863-ban és 1869-ben, Budapesten 1871-ben és 1885-ben, Londonban 1889-ben, Bostonban 1881-ben, Antwerpenben 1885-ben kaptak magas rangú elisme­rést termékeikért. Oltósy Pált 1885-ben Ferenc József-renddel tüntették ki, ami a korábbi, már említett, a szabadság­harcban végzett katonai teljesítménye fényében külön érdekes eredmény. A szentgyörgymezői képviselő-testület 1893. június elsején örökös díszpolgárá­vá választotta, az érvelés között az állt: „mert városunknak hírt, nevet, dicsősé­get szerzett és száz embernek éveken át kenyeret biztosított”.

Oltósy a szabadságharcban

A történelemkönyvekben ugyan minden bizonnyal egy apró fejezetet jelent Oltósy Pál 1848-49-es szabadságharcban való részvétele, nekünk esztergomiaknak, a história ismeretében azonban annál na­gyobb büszkeség az a bizonyos epizód. Oltósy Pál honvédként szolgált a szabad­ságharc első hónapjaiban, de érdemei­nek köszönhetően Komárom ostrománál már, mint főhadnagy harcolt. Ott az Esz­tergomi Önkéntes Nemzetőrök tagjaként vett részt az ostromban. Későbbi legen­dásan híres bravúrja volt, amikor Klap­ka György tábornok személyesen bízta meg azzal, hogy egy titkos levelet vigyen el Komáromból Debrecenbe Kossuth La­josnak. A történetírás szerint Oltósy a rá­bízott levelet egy üreges sétabotba rejtet­te és számos viszontagság árán eljutott a célszemélyig. Először drótostótnak álcáz­va magát Esztergomba jött, ahol termé­szetesen meglátogatta otthonukban fe­leségét. A história arról is szól, hogy ek­kor feljelentette őt egy rosszakarója, egy szomszéd, de az Oltósy-házhoz kiérkező osztrák katonák nem találták meg a cse­les főhadnagyot, aki az emésztőgödör­ben talált rejtekre. Esztergomból Cegléd­re ment, ahol egy szekérre rakott takar­mány volt rejtekhelye, majd Debrecenbe ért. A célvárosban sem maradt izgalom nélkül, mivel osztrák kémnek nézték, ezért verekedésbe bonyolódott, míg vé­gül sikeresen Kossuth elé tudott járulni a rábízott levéllel. E tettéért Oltósy Pált századossá léptették elő.

Oltósy halála, hagyatéka és emléke

Megadatott számára, hogy szeretett fe­leségével, Kesselbauer Katalinnal, bol­dog házasságuk ötvenedik évforduló­ján 1892. május 25-én aranylakodal­mat ünnepelhessen a Bazilikában, de ez az alkalom nemcsak a családnak, de az egész városnak ünnep volt. Oltósy Pál 1894. augusztus 29-én hunyt el. Teme­tésén hatalmas tömeg búcsúztatta. A céget fia, Ferenc vezette tovább 1904-ig, majd ezután Ferenc fia, Rezső lett az első ember a vállalatnál. A trianoni békediktátum miatt újra kellett alapí­tani a céget, 1920 után a szipkagyártó üzem a szentgyörgymezői Földműves utcában volt, ahol modern gépekkel ké­szítették a termékeket, szipkákat, séta­botokat, esernyőket. Az Oltósy Szipka­gyár a háború utáni államosítás nyomán 1951-ben átalakult és az Esztergomi Fatömegcikkipari Vállalat nevet kapta, de az esztergomiak továbbra is csak a régi, „Szipkagyár” elnevezéssel illették.

Milyen helyet foglal el a meggyfa a pipa történelmében?

Nem véletlen, hogy a füstfelhőket eregető eleink a meggyfát választották pipa­szár alapanyagnak. Mint ugyanis kiderült, hogy a meggyfából kellemes ízaromák járulnak hozzá a pipadohány elégetésekor, illetve maga a meggyfa anyaga rendkívül ellenálló a nagy hőnek. A meggyfaszipkákat a 19. században az úgy­nevezett tajtékpipákhoz használták, ez a pipa egy víztartalmú szilikátból, egy „meerschaum” nevű ásványi anyagból készült, melyet főként a közép-törökor­szági Eskisehir városánál termeltek ki. A meggyfaágakat speciális fúrással, illetve átégetéssel tették szipkára alkalmasnak. A legnagyobb meggyfaszipka „nagyha­talomnak” Ausztria és Magyarország, (ez utóbbin belül is az Oltósy-féle eszter­gomi meggyfaszipkagyár) számított, de fontos tényező volt a piacon a német iparosok egy része is. A meggyfaszipkák alkonya akkor érkezett el a múlt század elején, amikor a franciák elterjesztették a bruyergyökérből készült pipákat. A ma használatos, olcsóbb pipák is legtöbbször ebből az anyagból készülnek. Ennek a meggyfával ellentétben az az előnye, hogy használat közben semmilyen ízt nem ad, maximális teret nyújtva ezzel az elégetendő dohányaroma maradéktalan élvezetének.