A legzöldebb

Teszt: Ford Fiesta 1,6 ECOnetic

2009-11-09 07:31:00
Már járt nálunk a ráncfelvarrott Fiesta, most azonban ismét a Hídlap fókuszába került egy újdonságot rejtő változata. Az egyik leggazdaságosabb Fordot járattuk meg ugyanis múlt héten, a Fiesta ECOnetic-et, amely 1,6-os motorja ellenére a gyári adatok szerint csak 3,7 litert fogyaszt, emellett pedig kategóriatársainál havonta 15 kilóval kevesebb CO2-öt bocsájt ki.

Az új Fiesta már tavaly, az esztergomi kereskedésben történt leleplezésekor is megtetszett, kívül-belül ugyanis egyaránt remek munkát végeztek a fordos tervezők. Érzésem szerint ráadásul nagyobb márkatársaival ellentétben jelentősebb változáson, fejlődésen ment át elődjéhez képest, ennek köszönhetően pedig – jó értelemben – kilóg a Ford-sorból. Ha nem nézzük a három héttel ezelőtti Focus RS tesztünket, akkor a Fiesta a legvagányabb Ford.

 

 

 

A kisautó nemcsak vagányodott, de kinézetében elleste a nagyoktól a legjobb tulajdonságait. Sőt mindezen felül, elől talán még egy kicsit vissza is nyúltak a tervezők az időben, az orrésze ugyanis megidézi a sportos Puma elejét, igaz azt is egy kicsit, a kockásított, nyújtott lámpatesteknek köszönhetően, még vadabbul. Oldalról a legszembetűnőbb a karosszéria oldaltörései, melyek a hátsó lámpatestek felé emelkednek.

 

 

 

 

A fara, számomra, az A osztályos Mercedes korábbi változatára hasonlít, csupán két mérettel kisebb. Egy biztos elölről, oldalról és hátulról is jól néz ki, a szögletes formák pedig vonzóvá és sportossá teszik az új Fiestát, amely bárhol felkelti a figyelmet.

 

 

Különösen ezzel az almazöld színnel, amely szerintem a Hyundai I10-esének jól állt, viszont a Ford formavilágához nem passzol. Igaz még mindig jobb, mint a hot magenta nevet viselő színkód, amitől egyenesen feláll a szőr a hátamon. Érdekes, hogy az utakon ezekből egészen sokat látni, bár a tizennégy féle választható szín közül csak jobbat lehet találni. Belül sem lehet panaszunk, ugyanolyan vagány, mint kívül.

 

 

A műszerfal és középkonzol egyedi, van mit ellesni a többi márkának a Fiestából, az egyik leglátványosabb összeállítást sikerült ugyanis a belső dizájnereinek összehozniuk. A sofőrülésben ülve és bámészkodva egyfolytában az járt a fejemben, hogy mikor kel életre a Fiesta-transzformersz, a kormány, a középkonzol felső része, a műszerfal mind az egykori rajzfilm, illetve a néhány éve valamint idén bemutatott mozifilm életrekelő, futurisztikus mechanikus lényeit idézi fel.

 

 

A Fiesta belül ráadásul nemcsak látványos, hanem elképesztően kényelmes is. A külső-belső részletekbe ezúttal azonban már alaposabban nem merülünk el, a Fiesta új változata ugyanis év elején már járt a Hídlapnál, akkor Bukovics-rovatgazda tesztelte. Újdonsággal viszont ezúttal is tudunk szolgálni, nyár óta ugyanis a Fiesta is kapható – a Mondeo, a Focus után – az ECOnetic motorral. A rendkívül gazdaságos és környezetkímélő 1,6-os, 90 lóerős, PSA konszern által fejlesztett dízel erőforrás a gyári adatok szerint csupán 3,7 litert fogyaszt százon. Ezt az átlagot azonban nem sikerült tartanom, bár bevallom tesztelés során sosem a spórolós vezetési stílusom veszem elő, de még így is bőven öt liter alatt evett a Fiesta ECOnetic. Az étvágytalanságához hozzájárul az is, hogy a sofőrt a műszerfalon felvillanó zöld fény figyelmeztet az optimális váltásra. Ehhez még pluszba jön hozzá, hogy a kocsi futóművét – amely tesztjeim során az eddigi legjobbnak bizonyult – alacsonyabbra ültették a tervezők, így nemcsak sportosabb lett, hanem még a légellenállása is kisebb.

 

 

Az alacsony fogyasztás mellett pedig a zöld kisautó tényleg a legzöldebb, káros anyag kibocsájtása ugyanis motorméretéhez és teljesítményéhez képest a legkisebb, mindössze 98 gramm széndioxidot pufog ki kilométerenként. Ez annyit tesz, hogy – átlagos távot megtéve – nagyjából havi tizenöt kilóval kevesebb CO2-öt bocsájt ki, mint kategóriatársai, ami igencsak jelentős. Igaz ezért a technikáért mélyebbre kell a zsebünkben nyúlnunk, bár Európa fejlettebb országaiban ezek vásárlását támogatja az állam, hogy ezzel erősítse a környezetkímélő autók vásárlását.

 

 

Mindent figyelembe véve tesztautónk a nyerő választás, ráadásul amellett, hogy rendkívül látványos, gazdaságos, remek teljesítményű, még számtalan extrát is magában rejt. Így például a parkolóradart, az automatikusan becsukódó visszapillantótükröket, a fűthető bőrüléseket, a fűthető első ablakot, a tempomatot, a komfortindexet vagy a digitális klímát. Persze mindezért már több mint öt és fél millió forintot kell letennünk.

 

Adatok: Méretek (mm): hosszúság 3950, szélesség 1722 magasság 1433, saját tömeg 1118 kg, megengedett össztömeg 1545 Motor: 1560 cm3, max. teljesítmény: 66 kW (90LE), Maximális nyomaték: 200/2500 Nm/ford, Átlagfogyasztás 3,2-5 l Tesztfogyasztás 4,7 l, CO2 kibocsátás (g/km): 98, Gyorsulás (0-100 km/h): 12,3, Végsebesség 178 km/h. Alapár: Ford Fiesta trend 1,25 (82 LE): 3 065 000 Ft, tesztelt ECOnetic változat ára: 5 652 000 Ft

Lenger Varga Péter
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe