A leányváriak itthon és külföldön is megmutatták

2010-12-05 07:04:00
Hét aranyérmet szereztek a leányvári judosok a közelmúltban, ráadásul a sportolók nemcsak hazai környezetben, hanem nemzetközi porondon is helytálltak.

Baja adott otthont a diák C korosztály számára rendezett Magyar Bajnokságnak, illetve a felnőtt másodosztályú OB-nak, melyeken Veres Kinga illetve Polz Anita bajnoki címet szerzett a leányváriak közül. Mellettük Willinger Ivett második lett, Nagy Antónia és Mogyorós Gábor pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. Rajtuk kívül Tandi Alexa és Vadas Dániel egy-egy ötödik helyet zsebelt be, míg Farkas Szilárd egy hetediket. A magyar bajnokság mellett Lengyelországban is remekeltek a leányváriak, akik Krosznoba utaztak egy nemzetközi judo versenyre.

 

 

A megmérettetés ifi, serdülő és diák korcsoportban zajlott, melyen indultak ukrán, román, cseh, szlovák és lengyel egyesületek. A küzdelmek négy szőnyegen folytak, a leányvári versenyzők pedig számos helyezést szereztek. Kardos Tímea, Rábai Boglárka, Makovics Roxána, Ipacs Tamás, Pásztor Gergő aranyérmet szerzett. Második helyen zárt Klányi Márk és Rábai László, harmadikon Zorics Richárd, Kriesz Ádám, Faragó Norbert és Moczik Máté. Mellettük ötödikként fejezte be a nemzetközi versenyt Almási Kornél és Vadas Gellért, hetedikként pedig Rábai Attila, valamint Tasi Zoltán. A Pfluger Antalné, Nagy József, Pócsföldi Gábor, Péntek Zoltán és Pfluger Antal edzette és vezetett leányváriak már következő megmérettetéseikre készülnek.

lvp
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe