A közösségi busz „mozgatja” Máriahalmot

Esztergomi támogatás is segített a jármű vásárlásában

2010-02-27 07:00:00
A közösségi falubusz már tavaly május vége óta áll Máriahalom szolgálatában. A mintegy 17 millió forintba került német gyártmányú busz megvásárlásához pályá­zati támogatás, a máriahalmi önkormányzat részéről felvett hitel, illetve az Ister- Granum Eurorégió és – Meggyes Tamás polgármester, parlamenti képviselő javas­latára – Esztergom város szolidaritási alapja is hozzájárult.

Nyílt napon mutatta be még tavaly a máriahalmi önkormányzat a polgár­mesteri hivatal felújított épületét, vala­mint az új, a település mobilitását előse­gítő közösségi buszt. A jármű költsége kishíján 17 millió forintra rúgott, melyből 10 millió forinthoz pályázati támogatás útján jutott a község. A fennmaradó ös­szeg egy részét a máriahalmi önkormány­zat hitel felvételével biztosította, a másik részét, hozzávetőlegesen 2,1 millió forin­tot az Ister–Granum Eurorégiótól és Esz­tergom szolidaritási alapjából kapta.

 

 

Murczin Kálmán, Máriahalom polgár­mestere elmondta, hogy az Ister-Granum Eurorégió települései kölcsönösen szá­míthatnak egymásra, a közös célok és ko­héziós erőnek köszönhetően. Jelenleg is van egy pályázata a településnek, mel­lyel az energiatakarékos gondolkodás és a környezettudatos életvitel megvalósí­tását szeretné megvalósítani. „Esztergom önkormányzatának gesztusa, mely során anyagilag hozzájárult a közösségi busz megvásárlásához, nagymértékben ösztö­nöz bennünket. Teljes mértékben nyitot­tak vagyunk az együttműködésre, alkalom esetén számíthatunk egymásra” – foglalta össze pozitív tapasztalatait Murczin Kál­mán. Máriahalom polgármestere hozzá­tette, a közösségi falubusz –ahogy neve is jelzi – teljes mértékben a lakosságot szol­gálja. Noha az egyes autóbuszos utazások alapos szervezést igényelnek, a busz hoz­zájárul a tanulmányi utak, a kirándulások, a színházlátogatások, a sportesemények vagy az uszodai programok létrejöttéhez, sikeréhez. A különböző civil szervezetek is jelezték már szándékukat a busz igénybe­vételére. Murczin Kálmán szerint a jármű nyújtotta lehetőségek kiaknázása folya­matosan bővül, ráadásul a legmodernebb technikával rendelkezik, mely az utasok komfortjához is nagymértékben hozzá­járul. A busz huszonegy utazó kényelmét szolgálja, ráadásul biztonsági övekkel is el­látottak az egyes ülések, melyek esetleges balesetek esetén a szerencsétlenségek ki­védésében játszhatnak fontos szerepet, a hátradönthető ülések pedig az egyes utazások kényelmét szolgálják. A modern technikai eszközök sorát gyarapítja még az állófűtés, a klíma, az LCD televízió és DVD lejátszó is. „Az Esztergomban vásárolt au­tóbusz kiválasztása során törekedtünk arra, hogy a legmagasabb igényeket is ki tudjuk elégíteni” – avatott be a vásárlás részletei­be a község polgármestere.

Hegedűs Dóra
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe