Nyílt napon mutatta be még tavaly a máriahalmi önkormányzat a polgármesteri hivatal felújított épületét, valamint az új, a település mobilitását elősegítő közösségi buszt. A jármű költsége kishíján 17 millió forintra rúgott, melyből 10 millió forinthoz pályázati támogatás útján jutott a község. A fennmaradó összeg egy részét a máriahalmi önkormányzat hitel felvételével biztosította, a másik részét, hozzávetőlegesen 2,1 millió forintot az Ister–Granum Eurorégiótól és Esztergom szolidaritási alapjából kapta.

Murczin Kálmán, Máriahalom polgármestere elmondta, hogy az Ister-Granum Eurorégió települései kölcsönösen számíthatnak egymásra, a közös célok és kohéziós erőnek köszönhetően. Jelenleg is van egy pályázata a településnek, mellyel az energiatakarékos gondolkodás és a környezettudatos életvitel megvalósítását szeretné megvalósítani. „Esztergom önkormányzatának gesztusa, mely során anyagilag hozzájárult a közösségi busz megvásárlásához, nagymértékben ösztönöz bennünket. Teljes mértékben nyitottak vagyunk az együttműködésre, alkalom esetén számíthatunk egymásra” – foglalta össze pozitív tapasztalatait Murczin Kálmán. Máriahalom polgármestere hozzátette, a közösségi falubusz –ahogy neve is jelzi – teljes mértékben a lakosságot szolgálja. Noha az egyes autóbuszos utazások alapos szervezést igényelnek, a busz hozzájárul a tanulmányi utak, a kirándulások, a színházlátogatások, a sportesemények vagy az uszodai programok létrejöttéhez, sikeréhez. A különböző civil szervezetek is jelezték már szándékukat a busz igénybevételére. Murczin Kálmán szerint a jármű nyújtotta lehetőségek kiaknázása folyamatosan bővül, ráadásul a legmodernebb technikával rendelkezik, mely az utasok komfortjához is nagymértékben hozzájárul. A busz huszonegy utazó kényelmét szolgálja, ráadásul biztonsági övekkel is ellátottak az egyes ülések, melyek esetleges balesetek esetén a szerencsétlenségek kivédésében játszhatnak fontos szerepet, a hátradönthető ülések pedig az egyes utazások kényelmét szolgálják. A modern technikai eszközök sorát gyarapítja még az állófűtés, a klíma, az LCD televízió és DVD lejátszó is. „Az Esztergomban vásárolt autóbusz kiválasztása során törekedtünk arra, hogy a legmagasabb igényeket is ki tudjuk elégíteni” – avatott be a vásárlás részleteibe a község polgármestere.
hozzászólások
Csak gratulálni tudok a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak, akik az egyre nehezebb gazdasági k...
Csak a történeti hűség kedvéért kedves Ivett: július 10-én szombaton a zenei műsort nem ...
nem változott semmi, de azt mondd meg, hol említik a cikkben azt, hogy MSZP? én nem védeni ak...
MTE Esztergomi Osztálya 2009-ben már tejesítette.
http://burda20090509.mteegom.fotoalbum.hu/ o...
Kell az éjszakai szellőztetés, csak szúnyogok ne lennének...
"hiszen születése óta Dorogon él"
már hogy élne Dorogon amikor Nyergesújfalun lakik
Valóban jó ötlet, jó lenne kirándulni a Burda-hegységben, de hol lehet kapni odavaló túri...
Nem én keverem ide.
De talán szíveskedj visszaolvasni a "volt 8 évük" hozzászólásodat az...
Miért kell ide keverned a politikát? Tök mindegy ki szervezte, jó program, jó kezdeményezé...
A segítségre szoruló gyermekek és családok támogatása, programok szervezése, igazán pozi...