A képzelet fontosabb, mint a tudás
A kiállított képek között külön sorozatoknak számítanak azok, melyeken az alkotó úgy képzett kompozíciót egy korábban elkészített fotóból, hogy azt megtöbbszörözte és egymásra forgatta. Tudva, hogy Hagymás István nemcsak fotóművész, de pszichiáter is, az ilyen típusú képeiről a véletlenszerű, absztrakt formák miatt a Rorschach-teszt juthat a szemlélő eszébe. Ez így máris egy izgalmas asszociációs játékot jelenthet a kiállítás látogatója számára, de a premier alkalmával megkérdeztük magát az alkotót, hogy képei elkészítésekor esetleg a Rorschach-teszt jellegzetes ábráihoz hasonlóan szerepet játszott-e a véletlen. Hagymás István elmondta, bizonyára van ilyen elem az alkotás folyamatában, de elsősorban természetesen nem erre épít. Mint a fotóstól a Hídlap megtudta első körben több variáció készül, majd ezek közül választ ki egy változatot, azt mellyel egy újabb fázis következik, egészen a végleges verzióig.
A kiállításmegnyitón elhangzott méltatás is felfedett több „szakmai titkot” Hagymás István művészetéből. Balla András egy helyütt arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy az alkotó olyan részleteket, perspektívákat mutat meg vízzel foglalkozó képein, mely még a vízen dolgozók, a vízen sportolók, az ott utazók figyelmét is sokszor elkerülik. Emellett érdemes Hagymás képein azt is észrevenni, hogy az exponálási idővel játszva, mesterségesen hagyta sötétebbre a hátteret, így még inkább kiemelte a víz csillogásából adódó alaktalan formákat, formarendszereket. Az avatatlanok számára meglepő lehetett az a megállapítás is, hogy sok vízfelszínről készült, különös hangulatú kép azért olyan, amilyen, mert az eredeti felvételhez képest egész egyszerűen fejjel lefelé állította azt ki a művész. A méltató Albert Einstein egyik híres mondását, miszerint „A képzelet fontosabb, mint a tudás” – illesztette Hagymás István esztergomi kiállításához, hogy a kissé elvontabb műveket, egy eleve könnyebb megközelítésből kezdje el értelmezni a publikum.
Az Északi Kanonoksoron lévő fotókiállítás március 15-éig lesz megtekinthető.
Hozzászólások
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
- > Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba keddtől
- > A Holcim önkéntesei révén fejlődnek a települések
- > Cserbenhagyó motorost keres a rendőrség
- > Rablók sértettjeit keresi a rendőrség
- > Nyári elektronikai hulladékgyűjtés- Eszköz sajtóközlemény
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
hét képe












