A hűség a legnagyobb lehetőség

Knapp János Pál múltról, jelenről, jövőről

2010-09-04 06:15:00
Knapp János Pál, Esztergom augusztus elsejével leköszönt alpolgármestere, nyolc éven keresztül szolgálta Esztergomot, azaz közvetlen rálátással bírt a történé­sekre. Arra kértük, meglátásait ossza meg velünk, nem baj, ha elfogódott, tiszta szívvel szólalhat meg esztergomi közéleti kérdésekben, mert nem érdekelt a helyi politikában. Az alábbiakban tehát egy a városát önzetlenül szerető polgár gondo­latait olvashatják, akit – hiába is dolgozik a fővárosban – továbbra is foglalkoztat az esztergomi közélet, fokozottan érdeklik az itteni történések, és bárhová is veti a sors, számára mindig Esztergom az első. Kérdéseinkre Knapp János Pál írásban válaszolt, melyet alább olvashatnak.

Kedves Esztergomi Polgárok, Kedves Választóim, Barátaim s Ellenfeleim!
Elsőképp szeretném megköszönni a Ked­ves Esztergomi Polgárok, Választók bizal­mát és a lehetőséget, hogy a mindannyi­unk számára legkedvesebb városunk al­polgármestere lehettem, és ígérem, hogy mind a jelenlegi munkámban, mind meg­választásom esetén a megyei közgyű­lésben dolgozni fogok – Esztergomért, Önökért!

 

 

Program születik
Alig több, mint tíz esztendeje kapcsolód­tam be újra a helyi közéletbe, először mint a polgármester kabinetének vezetője, majd 2002-től alpolgármesterként. Vissza­gondolva a 2000-2002-es évekre, egy ki­csit olyan volt, mint egy több ezer részből álló kirakós-játék, és nem csak nappalokat, hanem éjszakákat töltöttünk Meggyes Ta­mással, Gulya Istvánnal a titkársági szobá­ban, és próbáltuk összeilleszteni a darabo­kat. Viccesen szoktuk felemlegetni, hogy az Arany János utcai éjjel-nappali bolt ab­ból élt, hogy nem alszunk. Temérdek fel­adat, temérdek kihívás és temérdek gond – ezek jellemezték a mindennapokat. A hivatal számítógép-ellátottsága csapni­való szinten állt, ebben a Széchenyi-terv nyertes pályázata hozta meg az áttörést. Ha visszaemlékezünk, a Bazilika és a vár sötétbe borult az estével, régi higanygőz lámpák világították meg az úttestet, ut­cáink több mint egyharmada földút volt, csatorna nélkül, komp közlekedett a Du­nánk két partja között, a Széchenyi tér ko­pott, fel-felpúposodó aszfaltját legfeljebb egy-egy jól sikerült hétvégi házibuli nyo­mai borították. S ezeken az álmatlan éjsza­kákon született meg a Program. Vég-nél­küli feladatlisták íródtak, kollégák tucatjai menekültek el a megnövekedett munka terhe alól. Minden túlzó dicsekvés nélkül állíthatom, gigászi munka kezdődött. A városunk lassan mozgásba lendült, új ut­cák teremtődtek, először a „hatvannégy utcás program” aztán az újabb harminc út és a többi – 2006-ra több mint százötven közterület újult meg…
2002-re megszületett a Gyarapodás Programja, és a polgármesterünk sokszor már-már erőltetett menete végre növe­kedési pályára állította a várost. Megál­modta a Szent Miklós Alapot, a kisdedje­ink támogatását, a felnövekvők segítését, iskolások ingyenes tömegközlekedésétől kezdve az iskolatej-programon keresztül a nagycsaládos szemétdíj-kedvezményig vagy az ingyenes tankönyvig. A most „füg­getlen” jelölt mögé felsorakozó szocialista erők minden igyekezete ellenére elkészült az élményfürdő, ami a válság előtti évben ugyan kis mértékben, de már nyereséget termelt. Ennek köszönhetően elkezdtek épülni a szállodák és bízzunk benne, ha a nyolc év alatt szétrabolt gazdaság újra erő­re kap, akkor befejeződnek és beteljesítik Esztergom hírét messzi vivő küldetésüket.

 

Tisztelt Esztergomiak!
Augusztus elsejével nyolc esztendő al­polgármesteri hivatása után, elvállalva egy fontos felkérést, Budapesten dolgo­zom, azonban szívben itt maradva: Eszter­gomban. S éppen azért, mert messzebb­ről nézve, személyes érdekektől teljesen mentesen – hiszen nem indulok képvise­lőjelöltnek a választáson –, talán tisztáb­ban is látva nézem szűkebb hazám, város­om történéseit, engedjenek meg néhány véleményt. Először is: független jelölt nincs. Egy olyan településen, ahol mar­káns politikai erők feszülnek egymásnak, ott a függetlenség hazugság. Főleg akkor, ha a politikai paletta szélső elemei, mint a Jobbik és a szocialisták ugyanazt a füg­getlent támogatják. A politika és pártok jellegéből fakad, hogy aki pártszínekben indul, az a párt által megfogalmazott filo­zófiát, eszmerendszert közvetíti a köz ér­dekében. Kiszámíthatóan és egyértelmű­en. A független jelölt pedig a saját karri­erjén kívül csak annyit ér el, hogy adósa lesz mindenkinek, támogatói benyújtják a számlát, akár pozíciókra, akár konkrét gazdasági eseményekre, és nem lesz mö­götte csapat, amelyik megvédi. S a városi közösség szempontja helyett egyéni ér­dekek vagy kisebb csoportok önös törek­vései jelennek meg. És az sem elvetendő, hogy ha a független jelölt kijelenti, nem költ kampányra, attól még valaki kifizeti a drága szórólapokat, az autóbuszos hirde­téseket, állja a rendezvények költségeit.

 

 

Hangzatos „függetlenség”
Drága Édesanyám gyermekkoromban mindig azt mondta, hogy idegenektől cukrot elfogadni nem szabad. Mert a cu­kor nincs ingyen, a cukor mögött sokszor gaz szándék húzódik meg. A választási tá­mogatás sincs ingyen.
Kósa Lajos, Debrecen – az ország máso­dik legnagyobb városának polgármestere – a minap azt mondta, hogy az esztergo­mi Jobbik-MSZP-LMP-MDF „összefogás” a „független” jelöltért olyan bizarr, hogy nem csodálkozna, ha az említett szerveze­tek kampányfilmjén 18-as karikajel lenne „csak erős idegzetűeknek” intő felirattal.
Az elmúlt évek politikai sárdobálása Esz­tergom város polgármestere ellen annak köszönhető, hogy nem hajlott meg tisztes­ségtelen gazdasági szándékok előtt, és ta­lán ha kicsit „szigorú következetességgel” is, de mindig keményen kiállt a város kö­zösségének összérdeke mellett. Nem volt hajlandó tisztességtelen gazdasági előny­höz juttatni a városközpont felújításá­nak ellenérdekű feleit. A sors pikantériája, hogy akkor a ma „független jelölt” konkrét megbízással éppen a város és a befektető csapatát erősítette szakértelmével, és láss csudát, ma azoknak az embereknek a tár­saságában mutatkozik, illetve azok támo­gatják, akik mint ellenérdekű felek a mai napig akadályozzák a Szent István strand­fürdő felújítását, illetve a városközpont fel­újítását. (De emlékeim vannak arról is, ami­kor Tétényi Évával tévéműsorban keltünk ki a Fehér Torony törpe megvalósítása el­len, most az egyik támogató szervezetben az akkori kivitelező foglal helyet…)


Színes köpönyegek forgatása
A másik véleményem a színekkel és a szín­tévesztéssel kapcsolatos. Feleségem édes­apja, egész életében baloldali gondolko­dású volt, a mostani helyhatósági válasz­táson szocialista színekben indul. Őszintén megmondom, nem drukkolok neki, azt szeretném, ha abban a körzetben is Fide­szes jelölt nyerne. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy nála becsületesebb, jobb embert, nagypapát alig találhatunk. A kilencvenes években sokat szenvedett, nevezzük úgy, hogy piros színű, erősen megkérdőjelezhető tisztességű embe­rek támadásaitól. Ezen csekély tisztessé­gű emberek egy része, illetve baráti köre mára narancssárga dzsekit rántott magá­ra (esetleg narancssárga sálat tekert a nya­kára). Ez a kaffkai átváltozás nem javított a jellemen, és nem is látjuk őket Meggyes Tamás támogatói között sem.

 

 

Fejlődés a visszafejlesztő évek dacára
A harmadik és utolsó véleményem inkább összegzés: 2000-2002 között az első Or­bán-kormány időszaka alatt (Tamás idő­közi választáson elért győzelmétől szá­mítva) komoly sikereket értünk el a Szé­chenyi-terves pályázatok terén, például: vár-díszvilágítás, új padok, kovácsolt­vas szeméttárolók, a Várhegy felújítása a Melocco-szoborral, országzászló állítása, a Bánomi áttörés első üteme, a Bazilika dísz­világításának terveztetése, az Élményfür­dő megterveztetése és megépíttetése, il­letve: számtalan útfelújítás. Bizonyára már nem sokan emlékeznek rá, hogy 1998-ban Orbán Viktor miniszterelnök úr esztergo­mi látogatása kapcsán „megígérte” a Mária Valéria hidat. 2001-ben az átkelő átadásra került, rá egy évre elkészült a hídról lejö­vő Árok utcai elkerülő szakasz. Ugyaneb­ben az évben létrejött Magyarország első határon átnyúló kistérsége, amelyből „ki­nőtt” a ma már több mint száz települést tömörítő együttműködés, az Ister-Granum Eurorégió, és ennek alapjain létrejött Eu­rópa első bejegyzett „nemzetközi vállalko­zása”, úgynevezett EGTC-je.
2002-2010 között Esztergom ellenzé­ki városként, a polgári oldal egyik utolsó bástyájaként tartotta magát. A nyolc év alatt kevesebb támogatást kapva, mint az első Orbán-kormány utolsó két évében. A nyolc esztendő során mégis el tudott ké­szülni a Bazilika díszvilágítása, a Széche­nyi tér teljes rekonstrukciója (felerészben állami-európai uniós forrással), a Bánomi áttörés második szakasza (25 százalékos állami-uniós közreműködéssel) – az esz­tergomiak közösségnek kitartásának és áldozatvállalásának köszönhetően. Vi­szont visszavonásra került az elnyert Do­bogókői út felújítására és a Rákóczi téri kettős körforgalom építésére megítélt támogatás. Mindeközben a város magá­ra hagyva milliárdokat költ és költött út-, épület-, óvoda-, általános és középiskola- és egyetem-fejlesztésekre.
A 2010-es önkormányzati választáso­kat véleményem szerint az országban 90 százalék felett nyeri meg a Fidesz. Ha ez Esztergomban is így történik, vajon med­dig lehet polgármester az, aki egy mas­szív Fideszes képviselő-testületi többség­gel szemben áll? Vajon fontos lesz-e több ezer Fideszes önkormányzat mellett egy MSZP-Jobbik-LMP vezetésű város, vajon fontos lesz-e a kormánynak így a megyei jogúság és az Alkotmánybíróság eszter­gomi székhellyel?
Az országgyűlési választások előtt Or­bán Viktor pártelnök úr megígérte, hogy választási győzelem esetén „nagy, közös terveket fogunk megvalósítani Tamással”. Eljött hát Esztergom ideje, a böjtnek vége, most a hűség a legnagyobb lehetőség…

Knapp Jánps Pál
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

woller

2010-09-30 00:17:54

Kedves Laca,

2010-09-27 09:21:52



A politika-bizony-nem igazán hit kérdése.

De képzeld, ezt például egy fórumon találtam:







"Ez a Tétényi Éva korábban Terézváros főépítésze volt, Farkas György

(Fidesz) polgármestersége idején. A Fidesz hamar rájött, hogy Farkas

György nem az igazi, miután alig két hónap múlva már a ház előtt állt

piros terepjárója. Miből? Összeborult a korábbi Andrássy úti

ingatlanpanama szoci résztvevőivel és tovább folytatták az ügyleteket.

Tétényi Éva sem maradt lakás nélkül, szolgálataiért hála kiutaltak

számára egy lakást, amelyet később jutányos áron megvásárolt.
Ő volt az,

aki előkészítette a mélygarázsok és a Nagymező utcai vigalmi negyed

rendezésének terveit...."

Szerinted lehetséges ez? Mint támogató, nyilván informáltabb vagy nálam.



Ja, meg ez a társaság sem semmi..

http://epiteszforum.hu/node/7183
JAG

2010-09-29 11:41:56

Egyébként, Kedves laca!

Nem tudod vélelenül, hogy ki volt a Hunyadi téri,  Nagymező utcában a tervezett mélygarázs, Jókai tér "rendezése", a Hild József által tervezett, Király utca 40. szám alatti épület bontási engedélyének kiadásakor Terézváros főépítésze ?

A kérdés csak költői volt.
JAG

2010-09-27 16:28:35

Laca 2010-09-27 09:21:52



Más fogalmazásban:

Mi lesz Esztergommal egy MSZP-Jobbik-LMP koalíciós városvezetéssel?

Ebben a felállásban melyik koalíciós pártról feltételezhető  a város érdekeinek felülhelyezése a  haveri és egyéni érdekek felé?

A szadeszes kampányfőnökös,Ertseys Liberálisok Magyarországi pártjáé?

http://ertseykatalin.blog.hu/2010/06/17/a_fideszes_vuvuzela

Az (MSZM)P vagy a Jobbiké?

Ne vicceljünk már, az idő lejárt amikor még értelmiségi pökhendiséggel hülyére lehetett venni a választókat.

Ki ez a nő? Honnan jött? Miért lett hírtelen ilyen nagy lokálpatrióta 10 év után?

Budapesti

Városvédő Egyesület,Budapest Terézváros főépítésze kicsit is tájékozott

embereknek elmondja,hogy munkája során hova elkötelezett.

És, hogy

ne rébuszokba beszéljek,  ez a Meggyessel szembeni indulása a

szadesz-(m)(sz)(m)p majd kérünk egyszer egy szivességet aktuálissá vált

viszonossága.



Neoliberális mentes szép éveket Esztergomnak.
laca

2010-09-27 09:21:52

Kedves woller!



Akkor megfogalmazom másként:

"Fontos lesz-e a kormánynak egy MSZP-Jobbik-LMP koalíciós városvezetés?"

Nem a városvezetés kell, hogy fontos legyen a kormánynak, hanem az a 30.000 ember, aki itt él.

Tudom, hogy sokaknak még mindig hihetetlen, de mi hiszünk abban, hogy lesz még olyan kormánya/parlamentje/polgármestere/képviselőtestülete az országnak/városunknak, aki(k) nem csak saját és barátaik érdekével törődnek.

Valakit támogatni nem csak érdekből lehet, kedves woller. Sajnálom, hogy erre nekem kell felhívni a figyelmedet http://www.hidlap.hu/js/admin/tiny_mce/plugins/emotions/img/smiley-frown.gif
woller

2010-09-26 01:39:36

laca@



Figyelemre méltó, hogy a cikkben

feltett költői kérdés benned automatikusan egy erősen

ájemmónisra hajazó konklúziót generált.

Akkor talán helyezzük át a kérdés

súlypontját.

Fontos

lesz-e a kormánynak egy MSZP-Jobbik-LMP

koalíciós városvezetés?

Most nem térnék ki a szövetség

nyilvánvaló törékenységére (talán a mellékelt linkekből,

számodra is körvonalazódhat valami.)

Viszont, indokoltnak találom Meggyes

Tamás aggodalmát, miszerint „félti” Évát az esetleges

megválasztása után óhatatlanul kialakuló helyzettől.

Tudjuk ugye, hogy Tétényi Éva

elfogadta a banánkoalíció „támogatását”

Némi történelmi/kultúrális

háttérismeret birtokában, könnyen extrapolálható a „ majd

kérünk egy szívességet valamikor...”

Lehetségesnek tartod, hogy egy

műkedvelő politikus kezelni tudná az így kialakult helyzetet,

eleget tud-e tenni az egymással nyilvánvalóan

összeegyeztethetetlen követelések özönének?

Mert azt már feleslegesnek is tartom

megjegyezni, hogy támogató formáció, nyilvánvalóan kizárólag

egy kérdésben helyezkedett közös platformra...

http://www.hir24.hu/belfold/121018/jobbik-mszp-cafoljak-de-megis-.html

 

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=23339%3Abolgar-gyoergy-interjui-a-galamusban-2010-augusztus-17&catid=69%3Abolgar-gyoergy-megbeszeljuek&Itemid=106&limitstart=2
laca

2010-09-06 07:33:34

"...vajon

med­dig lehet polgármester az, aki egy mas­szív Fideszes

képviselő-testületi többség­gel szemben áll?"

Feltételezem, hogy a Fidesz színeiben megválasztott képviselők Évűhoz hasonlóan szintén a város érdekében fognak dolgozni, így ezzel nem látok semmi problémát.



"Vajon fontos lesz-e több

ezer Fideszes önkormányzat mellett egy MSZP-Jobbik-LMP vezetésű város,

vajon fontos lesz-e a kormánynak így a megyei jogúság és az

Alkotmánybíróság eszter­gomi székhellyel?

Az országgyűlési

választások előtt Or­bán Viktor pártelnök úr megígérte, hogy választási

győzelem esetén „nagy, közös terveket fogunk megvalósítani Tamással”.

Eljött hát Esztergom ideje, a böjtnek vége, most a hűség a legnagyobb

lehetőség…"

Tehát Knapp Úr szerint az Orbán-kormány csak a hozzá hűséges településekkel fog foglalkozni?
« Előző Következő »1/1
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe