A horvátok megállították a Vitéz-menetelést
Az Interliga sorozatban a Vitézek játékosai eddig jól szerepeltek, hiszen hazai pályán 25-12-re megverték a szlovén bajnok Ljubjanát, majd idegenben 27-20-ra a Szerb Celik Zenica csapatát. Múlt hétvégén azonban a horvát Split alakulatot fogadta az Esztergomi Vitézek Suzuky Rugby SE egyes számú csapata, a RK Nada Split 20-15-re megverte a házigazdákat. A mérkőzés elején a nyolcadik percben egy pillanatnyi kihagyás után a horvátok szerezték meg a vezetést, ezt követően a Vitéz-sereg folyamatosan támadott, a huszadik percben az esztergomi tolongás jóvoltából sikerült is szépíteni. A 34. percben egy újabb védelem megingás spliti célt eredményezett, de az esztergomi csapat nem adta fel a 37. percben újabb tolongás akció révén 10-14-re hozta fel az eredményt a házigazda együttes.

A második játékrész 28. percéig a Vitézek uralták a meccset, de mégis egy büntetőből a horvátok 17-10-re tudták előnyüket növelni. Sőt a 29. percben egy újabb büntetőből már 10-20-ra mentek. A Vitézek aztán rákapcsoltak, sorozatos támadásaik csak a 38. percben Deli révén voltak sikeresek, végül ezzel kialakult 20-15-ös végeredmény. A mérkőzésen a büntető, illetve a jutalomrúgások egyetlen egy esetben sem sikerültek az esztergomiaknak, így a Vitézek nem tudták elérni az áhított győzelmet. Az előmérkőzésen a Vitézek II. csapata 38-14-re verte a pécsiek alakulatát, a kadét Vitézek viszont 22-8-ra kikaptak pécsi ellenfelüktől.
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











