A honfoglalástól az első magyar király uralkodásáig
Esztergom egyik legjelentősebb korszaka pontosan annak magyarok által való alapítása, mely a honfoglalás időszakában történt. Esztergom környékét – a Dunától északra és délre eső területeket egyaránt – 900 végére szállták meg véglegesen a magyarok. A Dunántúlon Esztergomban, Dömösön, Pilismaróton, Bajóton, Bajnán, Sárisápon és Süttőn ismerünk honfoglalás kori lelőhelyet. Ugyancsak ebből az időszakból származnak azok a nyelvi emlékeink, melyek arra utalnak, hogy a honfoglalás idején a korábban itt élt szlávok közül ugyan sokan elmenekültek, de néhány közösség megmaradt, miként a magyar hadakban is szolgáltak szláv harcosok, és az ő révükön a magyar nyelvben megtapadtak a szláv kifejezések, illetve a földművelés ezen szláv kultúrája is hatással volt a magyarokra. Esztergom azután vált a magyar történelem oszlopos részévé, miután az augsburgi vereségen okulva és a Nyugattal való kiegyezést választva Géza fejedelem hozzáfogott hatalma megerősítéséhez. Ekkor a fejedelmi törzs által korábban kialakított székesfehérvári központ helyett – fekvése miatt – Esztergomot választotta székhelyéül. 
Itt építette fel első kővárát a római erőd helyén, és innen küldte követségét 973-ban Ottó császárhoz Quedlinburgba, hogy hittérítőket kérjen. Esztergomban keresztény templomot építtetett Szent István vértanú tiszteletére, s történelemtudomány mai ismerete szerint itt keresztelték és bérmálkozott Szent Adalbert prágai püspök vezetésével a fejedelem Esztergomban született fia, Vajk, vagyis Szent István, a későbbi király. Ugyancsak nagy szerepet kapott Szent Adalbert püspök abban, hogy István és a német hercegnő, Gizella házasságot kössenek. Adalbert egyházvezető rövid magyarországi tartózkodása ellenére nagy hatással volt István királyra, aki a vértanúsága után szentté avatott püspök tiszteletére székesegyházat építtetett a mai Bazilika helyén és Szent Adalbertet az első érsekség védőszentjévé tette. Az, hogy Esztergom az ország legjelentősebb településévé fejlődött, főként annak köszönhető, hogy ide koncentrálódott a hittérítő papokkal együtt a nyugatról érkezett kereskedők és iparosok populációja. A fejlett árupiac kialakulását nagyban segítette a város dunai hajóforgalma és az, hogy a dunai rév itt vámhely is lett egyben. 997-ben, Géza fejedelem halála után István lett az ország vezetője, akit, miután a nyitrai hercegséget elhagyta a mai Bénynél, a Garam mellett épített hatalmas, hármas sáncgyűrűvel védett földvárban fejedelemmé tettek meg. István innen indult 998-ban a lázadó Koppány ellen harcba, s serege élére Hont, Pázmány és Vecellin német lovagokat állította. Az említett Garam melletti várban gyűjtötték össze a hadsereget, melyre aztán döntő szerep jutott a Koppány elleni csatában. 1001-ben István királyt Esztergomban, a tudomány mai megállapítása szerint feltehetően a Szent István vértanúról elnevezett templomban koronázták királlyá.
A história színesítése végett érdemes idézni Zolnay Lászlót, aki Szent Adalbertről és Szent István királyról is ír művében: „Adalbert arra a helyre ment, amely egész Magyarországnak szék és fő városa. Itt pedig egy nagyon becsült bálvány (ydolum) állt, amelyből gyakorta démonoknak szava szólalt. Ennek látására-hallására, imádására azidőben a környező helyekről sokan sereglettek össze. Amikor aztán ezt a bálványt mérhetetlen sokaság állta körül, Szent Adalbertus, a szent püspök, aki Krisztusért bátor lélekkel készült a halálra, bátran, a bálvány papjainak szeme láttára felgyújtotta azt”. A Zolnaytól idézett legendás bálványdöntés után Szent István király átvette atyja, Géza körkápolnás palotáját, s ezzel egy időben megkezdte a Nagyboldogasszonynak és bálványdöntő Szent Adalbertnek szentelt Bazilika építését.
Hozzászólások
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
- > Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba keddtől
- > A Holcim önkéntesei révén fejlődnek a települések
- > Cserbenhagyó motorost keres a rendőrség
- > Rablók sértettjeit keresi a rendőrség
- > Nyári elektronikai hulladékgyűjtés- Eszköz sajtóközlemény
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
hét képe












