A Fidesz ismét megszavazta, hogy Tétényi utalja el a tartozást a közétkeztetésre és a közvilágításra, a polgármester inkább lincseltetne?
Érthetetlen Tétényi Éva aktivistáinak agresszív, fizikai bántalmazástól sem mentes magatartása, mivel a Fidesz- KDNP frakció a pénteki testületi ülésen a HunGast Kft. részére 27 millió, a TIVI Kft-nek pedig 38 millió forintot szavazott meg.
A képviselők továbbá határozatban kötelezték Tétényi Éva polgármestert arra, hogy utalja el péntek 14 óráig a szolgáltatóknak az elfogadott összegeket, annak érdekében, hogy Esztergom gyermekei hétfőn mindenféleképpen meleg ételhez jussanak.
Tétényi Éva ezt követően sokadszorra megsértve az önkormányzati törvény ide vonatkozó rendelkezését, akadályoztatást jelentett be.
A Fidesz- KDNP Esztergomi Frakciója csak bízni tud abban, hogy Tétényi Éva végre eleget téve törvényi kötelességének, átutalja a pénzt.
Az ülés végén Tétényi Éva aktivistái nem engedték ki a teremből a képviselőket, valamint a helyi televízió stábját is megtámadták, így készenléti rendőri kísérettel kellett elhagyniuk az épületet. A Tétényi Éva támogatóiból, aktivistáiból álló tüntetők közül többen próbálták fizikailag bántalmazni a városatyákat, valamint számos életveszélyes fenyegetést kaptak.
Fidesz- KDNP Esztergomi Frakció
Hozzászólások
2011-11-27 11:42:58
Meggyes Tamás honlapján az alábbi szöveg található "Jogi csaták" címszó alatt:
"Úgy érzem most eljött az a pillanat amikor magunk mögött hagyhatjuk a gyalázkodó hangokat, kinőhetjük ezt a megosztottságot.Talán azok akik ellenségként tekintettek mindeddig rám már nem a mentelmi jogommal kívánnak foglalkozni, hanem őket is az Esztergom számára fontos ügyek fogják érdekelni.
Májustól jó irányba fordult az ország, meghaladva a gúzsba kötő megosztottságot. A magyar polgárok bizalma szövetséggé érett a polgári oldal mögött.
Bízom benne, hogy az esztergomi polgárok bizalma ismét erős szövetséget mutat a választásokon.
Ami ellen a jog segítségével felléphetek azt megteszem. Van amihez az esztergomiak segítsége szükséges. Kérem közösen utasítsuk el ezt a közéleti stílust és végleg hagyjuk magunk mögött:
"Rohadt szemétláda, először tönkrecseszi Esztergomot, lenne képe beülni melegedni a Parlamentbe, aztán meg kiderül, hogy egy retkes drogos is hozzá, milyen lemondás? Tarkólövés!"
"Egy tár 7.62-es megoldaná eme humanoid lénynek is alig nevezhető evolúciós selejt problémáit."
"Én szeretném ha a mentelmijog felfüggesztés helyett törvényen kívül helyezésről szólna a diskurzus és a lógjon legyen értendő hagyományosan a lámapavason!"
"Én kikötözném Esztergom főterére,és egy "pneumatikus-öklözőgéppel" két órán keresztül rektális vizsgálatot végeznék rajta......nem hiszem,hogy utána is "félistennek" képzelné magát ez a g.ci!"
"az esztergomi polgármestert meg ki kell seprűzni esztergomból, már éppen elég hülye rablót pénzel az adófizető magyar, megtakaritás cimén oda kell adni az állatkertben az oroszlánoknak, mert börtönre nem szabad miatta költeni."
"Jó püffedt alkoholista feje van... kicsit még püffedtebbre kellene verni."
Mi más Esztergomot építünk. Mi egy kulturált Esztergomban érezzük jól magunkat. Köszönöm a kitartó támogatásukat!"
Most idézem a ma megjelent cikket:
"Meggyes Tamás a november 18-i testületi ülés szünetében az esztergomi Városháza folyosóján, amikor egy beszélgetésben szóba került a törvénytelenül és parlamenti képviselőségével összeférhetetlenül betöltött felügyelőbizottsági tagsága – írja a Meggyes a hibás blog.
Szó szerint a következőket mondta: „Nagyon tökönrúgtatok a felügyelőbizottsággal, marha sokat ártottatok... érted! Sok kis geciség van, szemétségek...” " - Nol.hu
Miről beszél ez az ember?
Ja! én vagyok a bolond...
A médiának mosoly, a többiek meg le vannak... Nem kell lejárató kampány neked, forró lesz az a pite így is...
2011-11-26 21:20:05
2011-11-26 21:18:15
http://www.facebook.com/video/video.php?v=10150364251749836
2011-11-26 12:43:05
Pedig az államosítás nem jelent többet, mint hogy elveszik a várostól azokat az intézményeket, amelyek nagyrészt Meggyes megalomániája miatt kerültek csak városi fenntartásba. Meggyes mindent a városnak akart. Emögött azonban nem nagylelkűség vagy segíteni/jobbítani akarás volt, hanem pusztán annyi, hogy az átvett intézmények költségvetés belekerült a város éves költségvetésébe. A város így milliárdokkal mesterségesen felduzzasztott költségvetési főösszeggel dicsekedhetett. Ezen felfújt költségvetés mögött valós teljesítmény azonban nem állt, viszont a Meggyes által egyre nagyobb mértékben felvett hitelek aránya egy magasabb éves költségvetés mellett sokkal kevesebbet mutatott, mint ami a bekebelezett intézmények nélkül lett volna a valóságban.
Azonban az államosítást bejelentő hír lényege mégsem ez. A lényeg két egész mondatban rejlik.
(A benyújtók) Úgy fogalmaztak: az esztergomi önkormányzat számos alap- és középfokú közszolgáltatást, kötelező és önként vállalt feladat-ellátást biztosító intézményt tart fenn, működtetésükhöz azonban nem rendelkezik megfelelő költségvetési forrással, "amelynek biztosítását az önkormányzat törvénysértő és így alkotmányellenes működése tovább nehezíti".
Czunyiné Bertalan Judit a javaslat benyújtása kapcsán közleményt is eljuttatott az MTI-hez, amelyben azt írta: a pénteki esztergomi képviselő-testületi ülést követő események okán pedig mint Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott "a helyzet konszolidálására a szükséges lépések megtételét" kezdeményezi.
Most fordult elő először, hogy a kormánypárt képviselői kimondták: az önkormányzat törvénysértően és alkotmányellenesen működik.
A 2012. január 1-től életbelépő Alaptörvény 35. cikk (5) így rendelkezik: Az Országgyűlés a Kormány – az Alkotmánybíróság véleményének kikérését követően előterjesztett – indítványára feloszlatja az alaptörvény-ellenesen működő képviselő-testületet.
Itt nem kevesebb mint oszlatás lesz. Ezek tizenöten meg mehetnek vissza a balettbe ugrálni...
2011-11-26 11:11:15
Rágalmazásásért, ismét meglehet tenni az illetékeseknek a megfelelő lépésket.
http://atv.hu/video/video-20111125_tetenyi_eva
2011-11-26 10:48:18
"Esztergom Város Önkormányzata egyes intézményeinek átvételéről" nyújtott be törvényjavaslatot pénteken az Országgyűlésnek három fideszes képviselő a "város polgárai közszolgáltatásokkal való ellátásának maradéktalan biztosítása, az ellátások színvonalának emelése, egységessége, valamint az intézmények hatékonyabb, költségtakarékosabb fenntartása érdekében".Az esztergomi önkormányzat által átadandó, állami irányítás alá kerülő intézmények között - a Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkár és Czunyiné Bertalan Judit Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott által jegyzett előterjesztés melléklete - a Dobó Katalin Gimnáziumot, a Balassa Bálint Múzeumot, a Glatz Gyula Szociális Központot, a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskolát, a Körösy László Középiskolai Kollégiumot, a Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskolát, valamint a Vaszary László Kórházat sorolja fel.........."
http://www.stop.hu/belfold/megoldas-esztergomnak-navracsics-szabo-erika-es-cunyine-torvenyjavaslata/9677/06
2011-11-26 08:56:57
nehéz, hogy nem vagyok Pilu? Még csak nem is ismerem személyesen... És nem is hasonlítok rá. Egyáltalán nem vagyok olyan fontos ember, bár jólesik, hogy a Hídlap figyel a véleményemre...
A fideszesek pedig bizakodás helyett talán próbálkozzanak az olvasással, hiszen Tétényi közleményt adott ki arról, hogy elutalta a pénzt.
Szívesen olvasnám viszont a Fidesz közleményét arról, hogy miért nem szavazták meg eddig a költségvetés módosítását, hogy lehetséges legyen az utalás, és arról is, mire volt jó megszavazni a múlt héten Meggyes ámokfutó ötletét. Szerintem magyarázhatatlan, de kíváncsi lennék, ők mit gondoltak erről, főleg Steindl B., akivel konkrétan lett felmosva a padló, hiszen eztán bárkivel ül le tárgyalni, az lesz az első kérdés hozzá, hogy Meggyes engedélyezte-e neki? És hát ezúton gratulálok magas, felelősségteljes frakcióvezetői és bizottsági elnöki pozíciójához!
2011-11-25 21:59:36
Nesze neked civil tüntetés!!! Azért az nem volt semmi amikor az RTV Esztergom munkatársait fenyegette meg a Kovács Kuczu Géza. Amikor a főszerkesztő úgy menekült vissza a terembe, a Nyíri MSZP-s képviselő meg csak röhögött rajta. Gusztustalanok ezek az emberek.
Pihlaja Pilu hol volt ilyenkor? Nyaldosta a sebeit, hogy nem sikerült még jobban tönkre tennie Esztergomot, hőn, sokszor túlságosan szeretett polgármesterével?
És Geletey Segno merre járt? Vagy csak én nem láttam?
Bezzeg egy bizonyos tudósító ott volt, Pihlaja Pilu nem voltál féltékeny???http://www.hidlap.hu/js/admin/tiny_mce/plugins/emotions/img/smiley-cool.gif
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
- > Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba keddtől
- > A Holcim önkéntesei révén fejlődnek a települések
- > Cserbenhagyó motorost keres a rendőrség
- > Rablók sértettjeit keresi a rendőrség
- > Nyári elektronikai hulladékgyűjtés- Eszköz sajtóközlemény
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
hét képe















2011-11-27 12:09:55
http://meggyesbukta.blogspot.com/2008/04/mtfacts.html