A fesztiválnyár java még hátravan

Jazz és bor a tini- és nemzetiségi hétvége után

2010-07-17 06:00:00
Helyi fellépők, hazai sztárok, számtalan együttes, művészeti csoport is színpadra állt már idén nyáron a Széchenyi téren, az Esztergomi Nyár 2010 programsorozat pedig még csak most közelít csúcspontjához. A következő hetekben kulturális, könnyűzenei és gasztronómiai programok várják a fesztiválvárosba érkező helyieket és turistákat, így most hétvégén a a Hat Nemzetiség Fesztiválja vagy jövő héten egyebek közt a Thanks Jimi – Jimi Hendrix emlékére szervezett közös zenélés, melybe bárki bekapcsolódhat.

Az elmúlt két hétben számtalan zenekar adott koncertet a Szé­chenyi téren, a múlt szombati tinifesztiválon pedig a fiatalok szórakoz­hattak önfeledten. Két héttel ezelőtt a Hobby Blues Band és a ComeOn Zenekar (Citrom és Barátai) vezette be a hétvégét péntek esti fellépésükkel, majd másnap tovább folytatódott a koncertáradat.

 

 

Az Esztrád Színház délutáni gyermekelőadá­sát követően elsőként az El Cultura nevű zenekar állt színpadra, majd őket a Rocket Wheels svájci zenekar rockabilly bulija kö­vette. A hétvége levezetéseként a már ha­gyományos Vasárnapi Muzsika program keretében a Mogyorósbányai Fúvószene­kar töltötte meg zenével a teret.
Múlt hétvégén ismét megélénkült a tér, ez a két nap pedig a gyerekekről, fiatalok­ról szólt. Az „Ép testben” névre keresztelt tinifesztivál keretében számtalan tánc- és sportbemutatót láthattak az érdeklődő fi­atalok, de a zene sem hiányozhatott a kí­nálatból. Elsőként a legkisebbeknek ked­veztek a szervezők, hiszen délelőtt tíztől az Aranyló Színpad előadása várt, majd tizenegytől a sport és a tánc váltak a fő­szereplőkké.

 

 

A műsort a Cool tv-s Müller Attila vezette, majd a Széchenyi téri nagy­színpadon elsőként judo, kick-box, aikido, kempo, kungfu, birkózó bemutatót lát­hatott a közönség, ezt követően pedig a Carmen tánccsoport Hip Hop Show-ját. Hat órakor szabályismertetéssel egybe­kötött sumobemutató kezdődött, majd az Esztergomi Vitézek rögbicsapata és a küzdősportolókból alakult „esztergom all-stars” sumoválogatott összecsapása is rengeteg érdeklődőt vonzott. A napot az este kilenckor színpadra lépő Supernem együttes koncertje zárta.

 

 

Múlt vasárnap négy órától a Mozdulat táncegyüttes töltötte meg élettel a szín­padot, majd a Csillag Születikből jól is­mert Veres Robi, McDc pörgős műsora kö­vetkezett. A nagydumás srác után a Cik­lon Sporttánc Együttes mozgatta meg a közönséget, végezetül pedig a Csolnoki Fúvószenekar koncertje zárta a hétvé­gét egyaránt. A tér hétköznap is gyakran megélénkül, így múlt csütörtökön is, ami­kor az angliai King School együttes kon­certje vonzotta az érdeklődőket.


Együtt vígadnak a régió nemzetiségei
Már tegnap délután színes programok­kal várt mindenkit az egész hétvégén át tartó Hat Nemzetiség Fesztiválja, melyen a főtérre érkezők a térségben élő nemze­tiségek sajátos szokásaival, ételeivel, nép­hagyományaival ismerkedhetnek meg. A Szlovák Kisebbségi Önkormányzat kép­viseletében a színpadra álló Pilisszentlé­leki Pávakör műsorával kezdődött meg a nemzetiségeket felsorakoztató fesztivál tegnap délután öt órakor. Hattól a Ruszin Kisebbségi Önkormányzat műsora követ­kezett, majd tíztől a zene vette át a fősze­repet, a Blues & Rock nevű formáció kon­certjével, tíztől pedig a Magyar Színház tavaly alakult színészkarának műsora zár­ta a napi forgatagot.

 

 

Hasonlóan színes program várja mind­azokat, akik ma, július 17-én látogatnak ki a térre. Délelőtt tíztől elsőként a Cigány Kisebbségi Önkormányzat gyermek nép­tánccsoportjainak bemutatója látható. Az ebédszünetet követően ismét meg­élénkül a tér, kettőtől a Bolgár Kisebb­ségi Önkormányzat csoportja mutatko­zik be, majd négytől a Német Kisebbségi Önkormányzat csoportja áll színpadra. A kultúrák megismerésének jegyében telik majd azt este is, hiszen kilenctől a Golgo­ta Gospel kórus koncertje lesz látható és hallható a főéren, ahol a különböző kul­túrák mellett, a bemutatkozó nemzetek gasztronómiájával is megismerkedhet­nek az érdeklődők, hiszen a fesztivál ideje alatt kóstolóval egybekötött nemzetiségi ételbemutatókat, népviseleti kiállításokat is láthatnak a vendégek.
Holnap, vasárnap is érdemes lesz kiláto­gatni a térre, hiszen délután négytől a Cik­
lon táncegyüttes akrobatikus rock and roll bemutatója lesz, majd öttől a Bábakalács Bábszínház előadásában az Osszterusz, a nagyerejű című történet elevenedik meg a nagyszínpadon. Vasárnap lévén nem hi­ányozhat a kínálatból a Vasárnapi Muzsi­ka sem, így este héttől a Nyergesi Városi Ifjúsági Zenekar lép színpadra, akiket ki­lenctől az Anagramma együttes fellépése követ majd.


Fiatal zenészek és Jimi Hendrix a főtéren
Az igencsak mozgalmasnak ígérkező hét­vége után sem csendesül el a főtér, hi­szen már a hét első felében, kedden dél­után egy újabb angol együttes érkezik Esztergomba, hat órától a Lady Manners kórus hangversenye szórakoztatja majd a nagyközönséget.

 

 

A hét eleji pezsgést követően pénteken is a zenéé lesz a főszerep, a közönség fiatal tehetségeket láthat a színpadon egész dél­után. Három órától elsőként a Pilots From The Pacific nevű formáció mutatkozik be, majd őket a Műkedvelők alakulata köve­ti fél ötkor, majd a sorban következő fellé­pő hattól az Anagramma zenekar, illetve a Bagira csapat lesz a színpadon. A koncer­teket követően egy egész estés előadás­sal várja a zene és tánckedvelő közönséget a Carmen táncegyesület, akik a Maugli és barátai, a Kelet meséi és a Pompei pusztu­lása című műsorukkal állnak színpadra.

 

 

A fiatalok után kicsit az idősebb kor­osztálynak is kedvezve szombaton öt­től Jenike Sárától és Csepei Olivértől énekduetteket hallhatnak a térre érkező érdeklődők, majd a gyerekekre is gondol­va hattól a Ládafia Bábszínház előadása kalauzolja el a legkisebbeket a Cirkusz ér­dekes világába. A bábok után az elő szín­játszás veszi át a főszerepet, hiszen héttől a Lónak vélt menyasszony című előadás lát­ható majd az Esztergomi Klubszínpad be­mutatóján. A hétvége műsorkavalkádját a Tűzkerék XT este kilenckor kezdődő kon­certje zárja.

 

 

A már jól megszokott Vasárnapi Muzsi­ka keretében ezúttal a Csolnoki Fúvós­zenekart üdvözölhetjük a Széchenyi téri nagyszínpadon délután négytől. Ezzel azonban még nem ér véget a vasárnapi forgatag, hiszen öt órától profi és ama­tőr gitárosok lepik el a teret azért, hogy közösen eljátszhassák Jimi Hendrix klas­szikus dalát a Hey Joe-t. Az eseményhez bárki csatlakozhat, aki kedvet érez a közös zenélésre.


Bor, jazz, fiatalok
Ismert és még csak feltörekvőben lévő jazz-zenészek árasztják el a teret július utolsó hétvégéjén is, hiszen a Jazz and Wine Esztergom 2010 című program ke­retében számos jazz-zenész lép színpadra július 30. és augusztus 1. között. A prog­ramot a jazzrock és jazzfunk darabok fel­dolgozásait játszó Sound Gixer nevű for­máció nyitja meg pénteken este hatkor. A csapatot a hasonlóan fiatalos stílust kép­viselő Soul Station nevű zenekar követi, amely zenéjében kellemesen vegyíti a soul, a jazz és az R&B stílus jegyeit, egye­di hangzást adva ezzel dalainak. A fiata­lok után a szakma nagy öregjei veszik át a stafétabotot, kilenctől a Lattmann Béla Quartet lép a színpadra, akik a régi ked­vencek mellett a legújabb szerzeménye­ket is elhozzák az esztergomi közönség­nek. A szombat is a jazz-zene jegyében telik majd ezen a hétvégén, a közönség négy órától a Step By Step nevű formáció műsorát hallhatja, akiket hattól a Nagy János Trió követ. Az éppen húszeszten­dős hármas a csapat vezetőjének, Nagy Jánosnak a szerzeményeit prezentálja a jazzünnepen. Este nyolckor újabb fiatal tehetségek lépnek a színpadra, többek közt a nemrégiben felfedezett Harcsa Veronika. A már számos díjat és elisme­rést bezsebelt előadóművészt a 2007-es Budapest Fringe Fesztiválon a legjobb hangnak választották. Tíztől ezt követő­en a The Electronic Dreams nevű formá­ció szólaltatja meg hangszereit, a fiata­lokból álló együttes előadásában rendkí­vül jól vegyíti a jazz, a rock, a klasszikus zene, a world music és elektronikus zenei irányzatok elemeit.

 

 

A szinte már hagyományos menetrend­hez igazodva vasárnap délután elsőként a Vasárnapi Muzsika soron következő ze­nekara, a Mogyorósbányai Fúvószenekar zengi be a belvárost, majd hattól tovább folytatódik a jazz. Elsőként a fiatalokból verbuválódott, pörgős jazzt játszó Groovy csap a húrok közé, majd őket a Kovács Lin­da Quartet követi nyolctól. A szintén fiatal tagokat tömörítő együttes zenéjére a sok­színűség jellemző, dalaik közt egyaránt megtalálhatóak a latinos, groove-os és ro­mantikus zenei elemeket tartalmazó nó­ták. Érdemes lesz ezen az estén is sokáig kitartani, hiszen tíz órától az improvizatív jazz nagy alakjai, a Fekete Kovács Quintet érkezik a Széchenyi térre.

 

 

Koncertek a Bazilika tövében
Boban Markovic, Lajkó Félix, Palya Bea, az Experidance Produkció és a Budafoki Dohnányi Zenekar egyedülálló műsorát élvezhe­tik mindazok, akik augusztus közepén ellátogatnak a Bazilika előtti téren kialakított koncerttérre. Az elmúlt két évben óriási si­kert aratott fesztiválhelyszínen az idén nyáron is közkedvelt világsztárok lépnek a közönség elé. A programsorozat keretében az érdeklődők augusztus 15-én este kilenc órától elsőként Boban Markovic, Lajkó Félix és Palya Bea közös koncertjét élvezhetik a monumentális helyszínen. A világzene után a színház világa felé kanyarodva két nappal később, 17-én a tavaly óriási sikert arató Experidance Produkció érkezik Esztergomba legújabb, Eszencia címet viselő látványos műsorával. Zenével kezdődött és zenével is zárul a Bazilika előtti helyszín kínálata, így másnap, azaz augusztus 18-án szintén este kilenc órától a Budafoki Dohnányi Zene­kar koncertje várja a művészeti ág kedvelőit. A rendezvényekre elővételben és a helyszínen is lehet belépőjegyet vásárolni, az ülőjegy egységesen 5000, míg az álló 1500 forintba kerül.

Thanks Jimi! – a legenda újjáéled
Idén Esztergom is csatlakozott ahhoz a világméretű kezdeményezéshez, amelynek keretében amatőr és pro­fi zenészek ezrei, százezrei játsszák el közösen a világ számos országában Jimi Hendrix klasszikus dalát a Hey Joe-t. Magyarországon az idén négy helyszínen lehet kapcsolódni a megmozduláshoz, így a két fővárosi rendez­vény mellett, az idén Szolnokon és Esztergomban is több száz zenész ragad majd hangszert és zenél közösen. A Thanks Jimi Fesztivál 2010 esztergomi állomásán július 25-én délután öt órára várják a résztvevőket, akik előze­tes próba és egyeztetés nélkül próbálhatják meg eljátszani a zenész egyik leghíresebb dalát. Közben fellép az Angelus, a Watch My Dying, a Yerblues, a Hats Off, az R.B. Kapitány, a 1Killembrace, a Borsörmester, a Cé-Có, a Blues & Roll, a Szegő Jazz Quartet, a Tűzkerék xT, a Jimi Hendrix Memorial és a Ser On Stone együttesek. További kuriózumként a ren­dezők szeretnék összeállítani a térség legnagyobb zenekarát is ezen a napon, így a több mint 20 gitárosból és egy masszív ritmus­szekcióból álló zenekarhoz az alapeseményt követően egy újabb közös alkotás erejéig bárki csatlakozhat a téren zenélők közül.

Bozori Ivett
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Rege

2010-07-21 14:28:46

Csak a történeti hűség kedvéért kedves Ivett: július 10-én szombaton a zenei műsort nem a Supernem együttes zárta, hanem a leányvári Coffee Shop zenekar, amely annak ellenére adott a kései kezdés ellenére sikeres és nagyszínvonalú koncertet a vissza(!)szállingózó érdeklődőknek, hogy előzetesen semmilyen médiumban nem szerepeltek - így tévesen a Hídlap programajánlójában sem. Én ott voltam, s azt kell mondanom, hogy lejátszották a beharangozott "menő pestieket". Reméltem, hogy legalább utólag látok róluk a lapban további információt, mert szerintem az ország legjobb Red Hot Chili Peppers tribute band-jéről van szó, s mégis itt élnek-játszanak elérhető közelségben. Kívánom, hogy viszontláthassuk őket még a nyáron akár a Széchenyi tér nagyszínpadán, akár egy esztergomi klubban!
« Előző Következő »1/1
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe