A férfi, aki nőként rendezte el a szerelmi szálakat
Véget nem érő vastaps, hálacsokor és a zsöllyékből felharsanó éljenzések jelezte a tegnap esti Charley nénje előadás sikerét. A többek között Hűvösvölgyi Ildikó és Kautzky Armand nevével fémjelzett klasszikus zenés bohózat annak ellenére vált újra első számú slágerré Esztergomban, hogy azt már számos feldolgozásból ismerhette a publikum.

Az egyik ilyen leghíresebb kettős anno a színpadon Tolnay Klári és Páger Antal duettje, illetve a televíziós változatban Almási Éva és Sinkovits Imre párosa volt, a Fehér orchideák című dalbetét kapcsán. Az esztergomi előadás minden aspektusból színjelesre „vizsgázott” a helyi közönség előtt, a fiatal színészgeneráció tagjai is bravúrosan játszották a klasszikus szerepcserés konfliktusra épülő bohózatot. A címszereplőt – aki persze valójában csak egy női ruhába bújt férfi, Lord Francis Babberley volt – Arany Tamás alakította. A parádésan komédiázó ifjú tehetség, nőket megszégyenítő affektálással és mozgással kápráztatta el a publikumot.

Az előadáson számos dalbetét hangzott el, érdekes technikai megoldást láthattak a jelenlévők, hiszen a prózai betéteknél „önerőből” szóltak, míg a zenés részeknél a fejre erősített kis rádiómikrofon segítségével kihangosítva énekeltek a színészek. A Charley nénje előadás egyértelműen azért maradt elnyűhetetlen bohózat, mert a rendező megőrizte a szerző által felkínált lehetőségeket, hogy a színészek a maguk habitusa szerint jelenítsék meg a számos kacagtató és persze fölöttébb pikáns jelenetben a túlzó, karikatúraszerű figurákat.
Hozzászólások
- > Rekord idő alatt fogták el a tokodi rablás elkövetőit
- > Blikkeltek a magyarok
- > A Nyolcak nyomában: műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
- > Újra fejleszt az esztergomi Kirchhoff
- > Boborján Esztergomban
- > Még kitart a hideg, ahogy mi is
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











