hídlap.net

A kegyeleti ünnepek eredete

Mindenszentek napjának története a 7. századba nyúlik vissza, amikor IV. Bonifác pápa 609-ben, más források szerint 610-ben a római Pantheont az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. Egy évszázaddal később, 732-ben III. Gergely pápa a római Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját mindenszenteknek, vagyis a kereszténység elismerése után szentté avatottak számára szentelte fel. A pápa ezzel azt szerette volna elérni, hogy a húsvéti ünnepkör keretében tartott minden vértanúk ünnepe mellett az egyház többi szentjének, „minden tökéletes igaznak” legyen emléknapja. Az nem ismert, hogy a kápolnaszentelés pontosan mikor történt, de mindenszentek napját a 8. század óta november elsején ünnepeljük, amely 2000 óta Magyarországon is munkaszüneti nap.

Az egyházi ünnepek sorában mindenszentek napjának ma is nagy jelentősége van, hiszen ekkor emlékeznek meg mindazokról a szentéletűekről, akiknek nincs külön emléknapjuk a kalendáriumban, a néphagyományban és a világi szokásokban azonban szinte összeolvadt az ünnep az egy nappal utána következő halottak napjával, amely valamivel később vonult be a jeles napok sorába. Franciaországban 998-ban Szent Odilo clunyi apát kezdeményezésére tartottak zsolozsmákat és szentmiséket az elhunytakért. A szokás a 14. századra Európa-szerte, így Magyarországon is elterjedt. Régóta élő halottak napjához kötődő szokás, hogy a hozzátartozók sírjait már előtte néhány nappal rendbe teszik, virágokkal, koszorúkkal díszítik fel, és gyertyákkal, mécsesekkel világítják ki, hogy „az örök világosság fényesedjék” az eltávozottak lelkének.

Régebben a folyamatos harangszóval kísért máglyagyújtás is a nap eseményei közé tartozott. Minden temetőben van egy közös emlékhely, általában egy kereszt, ahol szintén szokás gyertyát gyújtani az idegenben elhunyt, illetve ismeretlen földben nyugvó halottak emlékére. Manapság is élő hagyomány halottak napján a házakban is gyertyát gyújtani, mégpedig annyit, ahány halottja van a családnak.

A temetők is felkészültek az ünnepekre

A kegyeleti ünnepek előtt a temetőket fenntartó vállalatok munkatársai is szorgalmasan dolgoznak, hogy a sírok gondozására, illetve a megemlékezésre érkező hozzátartozókat rendezett utak és az elhunytak emlékéhez méltó körülmények fogadják. Esztergom három temetőjében e téren jelentős változások történtek az elmúlt három esztendőben, vagyis miután az önkormányzat által megalapított, teljeskörű temetkezési szolgáltatást is nyújtó Esztergomi Kegyeleti Kft. átvette a sírkertek fenntartását a Komtem Kft-től. Laczó Imre ügyvezető elmondta, hogy az első intézkedések között szerepelt, hogy mindhárom temetőben látványos tereprendezési munkákat végeztek, a ravatalozókba pedig új kandelábereket és új drapériákat vásároltak. A Belvárosi temetőben tavaly, éppen halottak napjára készült el az irodaépület felújítása, ahol akadálymentes vécét, pihenőhelyiséget és bemutatótermet is kialakítottak, ezenkívül előtetővel látták el az urnafalat, amely kilencven új nyughellyel is bővült. A Szentgyörgymezői temetőben a katonai hadisírokat tették rendbe és új fákat ültettek a Duna felőli területen. Ezzel egy időben bár nem a cég beruházásaként, hanem egy nagylelkű adománynak köszönhetően megújult a kápolna külsője. A hamarosan megkezdődő belső felújítást a Szentgyörgymezői Plébánia is támogatja a Szentgyörgymezőért Alapítvánnyal és másik két képviselői alapítvánnyal együttműködve, akik szintén fáradoznak az anyagi források előteremtésén egyebek mellett jótékonysági hangversenyek rendezésével. A Kertvárosi temetőben az elmúlt időkben akadálymentesítették a bejáratot, és kívülről felújították a ravatalozó épületét. Mindhárom temetőben új szemétgyűjtőket helyeztek el a közelmúltban, és jól bevált a vízvételi helyekhez kihelyezett, bárki által használható öntözőkannák ötlete is, így a hozzátartozóknak nem kell magukkal műanyag flakont hozniuk, vagy ezeket a sírok mögött tárolniuk, ami miatt csökkent a temetőben keletkező hulladék mennyisége is. Laczó Imre bízik abban, hogy akárcsak az eddigi években, idén is csendesen, minden rendkívüli esemény nélkül zajlanak majd a kegyeleti ünnepek a sírkertekben.

Vigyázzunk magunkra és egymásra!

A kegyeleti ünnepek általában mindenki számára egyet jelentenek: a befelé fordulást, az emlékezést és az ezzel járó nyugalmat és szomorú békét. Vannak azonban olyan elvetemült bűnözők, akik számára a halottak emléke és a gyászolók, emlékezők tisztelete sem szent, ők ugyanis a halottak napjában is a temetők környékén megjelenő tömeget, vagyis a potenciális áldozatokat látják. Az emlékezők és a sírokra helyezett koszorúk és virágok biztonságára Esztergomban a rendőrség, a polgárőrség és a városőrség is ügyel, de a fokozott jelenlét ellenére sem tud természetesen minden gépkocsi és minden látogató mellett egy-egy egyenruhás állni. A bűnözők alantas terveinek megakadályozásához tehát mindenkitől óvatosság és nagy körültekintés szükséges. A rendőrség tapasztalata szerint a halottak napjához közeledve egyre gyakrabban fordulnak elő gépkocsi-feltörések a temetők környékén. A profi bűnözőknek egy perc is elegendő, hogy az ablakot betörve kiemeljék az autóban hagyott táskát vagy más értéket és elmeneküljenek. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ezért arra kéri a lakosságot, hogy semmilyen értéket ne hagyjon az autóban jól látható helyen. Nem megoldás az sem, ha kabáttal, vagy takaróval takarják le az értékeket, ez ugyanis szintén árulkodó jel lehet a gyakorlott tolvajoknak. A legjobb és legbiztonságosabb megoldás, ha a táskákat magunkkal visszük, még akkor is, ha csak néhány percre hagyjuk el az autót.

Emlékezés hosszabbított nyitva tartással

Az esztergomi temetők a kegyeleti ünnepek alkalmából október 31-én szombaton és november elsején vasárnap hosszabb nyitva tartással, reggel 8 órától egészen este 22 óráig várják a látogatókat. November másodikától az egészen március 31-ig érvényben lévő téli nyitva tartási idő szerint 8 órától 18 óráig lehet látogatni elhunyt szeretteink sírját.

Parkolás forgalmi rend változással

A Belvárosi temetőbe érkező hozzátartozóknak az eddigi évekhez képest parkolási nehézségekkel kell számolniuk a Petőfi Sándor utcában, hiszen a Bánomi áttörés második ütemének elkészülése óta az utca teljes hosszán tilos a megállás, mindössze a kijelölt parkolóhelyeken lehet várakozni. A temető bejárata közelében csak néhány parkolóhely van, ezért célszerű a közelben lévő Honvéd utcában leállítani az autókat.

Menetrend

A Vértes Volán Zrt. helyi és helyközi autóbusz járatai október 31-én szombaton a szabadnapra, november elsején vasárnap pedig a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint közlekednek. A menetrend felől érdeklődni a (33) 511-721 telefonszámon lehet. A vasúti menetrendben november elsején nem lesz változás, a vasárnapra érvényes közlekedési rendnek megfelelően járnak majd a személyszállító szerelvények. Az ünnep ideje alatt a növekvő utasforgalmi igények kiszolgálása érdekében a MÁV-START Zrt. a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító vonalakon – az igényekhez és lehetőségekhez igazítva – a vonatok szerelvényeit megerősítve, több járművel közlekedteti a kényelmesebb utazás érdekében. Információs telefonszám: (40) 494949.

Hol sírjaik domborulnak

Azt szokták mondani, hogy amíg az ember fiatal, általában esküvőkre jár, azután az idő múlásával egyre gyakrabban szólítja a kötelesség temetésekre, hogy közeli hozzátartozóitól, rokonaitól, ismerőseitől vagy barátaitól vegyen végső búcsút. A halottak tisztelete, gyakorta félelmekkel teli tisztelete mindig is részét képezte az ember életének, szomorú kötelesség, fájdalmas gondoskodás formájában. A különböző korok és kultúrák a legkülönfélébb módokon nyilvánították ki ezt a tiszteletet, másként és másként igyekezve megőrizni egy-egy elhalt lelket az örök emlékezet, az örökkévalóság számára. Valami mégis közös volt ezekben a rítusokban: mindig az örök életbe vetett hit irányította kialakulásukat, alakította szertartásrendjüket. A keresztény kultúrkörben a halál egyenesen ünneppé vált. A hívő ember a beérkezést, a beteljesülést ünnepli azt, hogy a krisztusi ígéretnek megfelelően az elhalt „visszaadja lelkét Teremtőjének” meghallva az Úr hangját: „jer be Atyád örömébe”. Krisztus halála is szükséges része volt az életének, anélkül nem valósult volna meg a megváltás a maga teljességében, hiszen tökéletesen Isten volt, de hasonlóan tökéletesen ember is, emberségének pedig elválaszthatatlan része maga a halál. Az ember mégis fél a haláltól, rettegi az elmúlás gondolatát. Jézus szájából is elhangzanak a kétségbeesett szavak: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” De mi is történik velünk a halál pillanatában? Nem tudjuk, csak hihetjük, hogy elkezdődik az örök élet.

Kisgyerek voltam, amikor nagyapám meghalt. Az első „elmúlásélmény” az életemben valójában hozzá kapcsolódik. Emlékszem, gyermeki naivitásomban összerakható kis játékomból egy picinyke széket eszkábáltam neki és kivittem a sírjára, hogy ha kijön és elfárad, legyen min megpihennie. Naivitást takart a gondolat és a megvalósítás is, mégis volt benne valami mélységes realitás, természetesség. Később a mindenszentekből és a halottak napjából csak a szomorúság maradt meg, a tengernyi koszorú, virág és az októberi végi este sötétjében sejtelmes világot árasztó gyertyák imbolygó fénye. Amint mindenszentekkor az egyház megemlékezik az első vértanúkról, akik életüket áldozták a tanításért, az emberek úgy emlékeznek meg halottjaikról. Sosem felejtem el életem egyik legmeghatóbb temetését. Egy nagyon kedves barátom édesanyja halt meg. Csodálatos asszony volt, tíz gyermekeket hozott a világra. A gyászjelentés mellékleteként találtam egy kis levelet, amelyben megkértek, hogy ne vigyünk virágot a szertartásra, az arra szánt összeget egy urnában helyezhetjük el, az összegyűlt pénzt ugyanis egy alapítványnak kívánják fölajánlani. Így a temetés végére a sírt csak a méhében fogant gyermekek egyforma koszorúi borították. Nemesen és egyszerűen, megbékélve a megváltoztathatatlanban, hitben és az örök élet reményében. Senkinek nem kívánok méltóbb gyászszertartást. Nagyanyám epigrammája jut eszembe, melyet a sírra vésetett nagyapám halála után: „Uram add, hogy zúgolódás nélkül mindent elfogadjunk, hogy ők nyugodjanak és mi megnyugodjunk!”