A csábító
Teszt: Ford Fiesta
Hétről-hétre más autót kipróbálni rendkívül nagy kegy a sorstól, nem győzök hálát adni érte, ugyanakkor az elmúlt évek több mint száz tesztje után hajlamos az ember arra, hogy kicsit belefásuljon az autók vizslatásába, és egy-egy alkalommal csak a sablonos pontok alapján értékelje a tesztalanyt. Nos, a Fiesta esetében erről szó sem volt, és nem csak a kis Ford alább részletezett tulajdonságai miatt. A feláras, „hot magenta” fantázianevű fényezésű tesztautónk korántsem csak az oldalára ragasztott matricák miatt keltett feltűnést, az Autoplust Kft.-től kölcsönkapott Fiesta a bevásárlóközpont parkolójában is népszerű volt, ami eddigi tapasztalatimból kiindulva egyáltalán nem hátrány egy, a piacra még épphogy csak belépő új modell esetében.

A tervezők mindent meg is tettek annak érdekében, hogy a Fiesta felkeltse a figyelmet, vagány karosszériát rajzoltak a kisautónak, esetenként olyan formai kavalkáddal, amelyből ritkán szokott bármi jó kisülni. A fordos szakik azonban ezúttal jól adagolták az íveket és vonalakat, az eredmény pedig egy feltűnő, csábosan határozott megjelenésű, igazi unisex autó. A keskeny első lámpák morcossága oldalnézetből feloldódik, a visszapillantó tükrökbe költöztetett irányjelzők pedig komolyságot sugallnak. Az autó hátulján élhették ki magukat igazán a mérnökök, kis túlzással több hajlat, él, ív és miegymás találkozik itt, mint az előző generációkon összesen.

Az összhatás mégsem eklektikus, sőt. A hátsó részre bent elsősorban a középkonzolon helyet foglaló kezelőszervek rímelnek, amelyek tökéletesen passzolnak a Ford újkori stíluselemeihez. A többi kezelőszerv kevésbé látványos, esetükben a funkcionalitás volt az elsődleges szempont. Ennek köszönhetően igazán nagyautós a kis Ford vezetőhelye: remek fogású, némileg túlméretezett, több irányba állítható kormánykerék, jól leolvasható műszerek, amelyek között a fedélzeti komputer kijelzője kapott helyet.

A vízhőfokmérő sajnos a mai trendeknek megfelelően a Fiestából is kimaradt, kapunk cserébe helyette komfortindexet, illetve – tesztautónk esetében – automatikusan behajtódó külső visszapillantó tükröket és manuális klímát. Ez utóbbi, illetve a szellőztető rendszer kapcsolói az egyetlen, a vagányan modern összképből kilógó részletek: a kávéscsészealjnyi középső forgókapcsoló retro-kiképzése idegenül hat az új Fiestában, igaz, a kezelhetőségére nem lehet kifogás.

Városi kisautóhoz illő módon egyébként az állítható magasságú vezetőülésnek köszönhetően a gyengébbik nem képviselői is jól érzik majd magukat a vezetőülésben, hiszen meglepően tág határok között állítható az üléspozíció. A városi közlekedést nagyban megkönnyíti az A oszlopok kiképzése is: a Ford bizonyította, hogy kerékpárost kitakaró holttér nélkül is lehet biztonságos autót gyártani, hiszen az új Fiesta öt csillagot gyűjtött be az EuroNCAP töréstesztjén. Ennek, valamint a remekül eltalált futóműnek és a példásan közvetlen kormánynak köszönhetően már az 1,25 literes benzinmotorral szerelt Fiestával is élvezetesen lehet autózni.

A formaterv mindössze a keskeny hátsó ablak, és az ék alakban végződő visszapillantók esetében ment a praktikum kárára, magyarul: hátrafelé kissé átláthatatlan az autó, és a mostanihoz hasonló nyirkos időjárásban a kis felületet tisztító hátsó ablaktörlő csak ront a helyzeten, igaz, számos konkurens esetében sem rózsásabb e téren a helyzet. Bár városi kisautóról van szó, a mai viszonyok között gyaníthatóan a családi autó szerepét is el kell majd látnia sok esetben a Fiestának, ehhez pedig némi helyre is szükség van. A kis Ford ezekben a versenyszámokban annak ellenére jól teljesít, hogy alapból csak két hátsó fejtámla jár hozzá, ami egyértelmű utalás a férőhelyek számára. Pedig hivatalosan ötszemélyes a Fiesta, és szükség esetén – kipróbáltam – három felnőtt rövid távon elfér a hátsó sorban, a 281 literes csomagtartó pedig a szegmensen belül is jónak számít. Mindent összevetve az új Fiesta egy jól átgondolt, megnyerő formatervű, remek kidolgozású autó, amely minden bizonnyal megérdemelte volna, hogy ne egy gazdasági válság kellős közepén jöjjön a világra, ugyanakkor minden képessége megvan arra, hogy a szűkülő hazai autópiacon is szép eladási mutatókat produkáljon.

Adatok:
Méretek (mm): hosszúság 3950, szélesség 1722 magasság 1481, saját tömeg 979 kg, megengedett össztömeg 1495 Motor: 1242 cm3, max. teljesítmény: 60 kW (82 LE), Maximális nyomaték: 114 Nm, Átlagfogyasztás 4,6-7,5 l Tesztfogyasztás 7,9 l, CO2 kibocsátás (g/km): 133, Gyorsulás (0-100 km/h): 13,6, Végsebesség 166 km/h. Alapár: Ford Fiesta trend 1,25 (82 LE): 3 065 000 Ft, tesztelt változat ára: 3 456 000 Ft
Hozzászólások
- > Trónfosztás az Ister-Granum kupán
- > Tényleg feldob az energiaital?
- > Suzuki az olcsóbb üzemeltetését – üzemanyagcellákat gyárt a vállalat
- > Akciós lesz a Párkány-tábla
- > Balassás bál és emléktábla-avató
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki3333333 nevűnek: Félreértett, én a szakállat növesztett személyre tippeltem, akiről még nő...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
"Annak ellenére hogy szakállt növesztett ???" @lacka, hívhatotd szakálnak is, amit barátnőd "vise...
-
pimpa @
Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
Ez igaz! Mert kötelező és államilag szabálysértés is járhat. A gyalogos forgalom biztositása miat...
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
hét képe











