Békében élni határok nélkül

2007-04-04 14:34:05
Esztergomi művészek kiállítása Bátorkeszin

Az Esztergomi Szikra Művészeti Stúdió tizenöt alkotójának munkáiból nyílt kiállítás Bátorkeszin, a művelődési otthon kiállítótermében. A Csemadok helyi szervezete elnökének megnyitója után bemutatta a szép számú érdeklődőnek a 2006-ban alakult alkotói közösséget. Az alkotók bemutatását kultúrműsor követte, amelyben felléptek: Fekete József és Nagy Ferenc, akik saját költeményüket adták elő, Mudrák Éva fuvolán játszott, a Bátorkeszi Kováts József Alapiskola alsó tagozatos tanulóinak néptánccsoportja, majd Nagy Ferenc magánszáma zárta, aki „por for mens” összeállítását mutatta be.
 
A kiállítás megnyitóval egybekötött bemutatkozó esten, az új alkotó közösség céljait Nagy Ferenc, stúdióvezető ismertette: a megalakítást az a valóság indokolttá, hogy Esztergomban nagyon sok ügyes kezű – főleg nyugdíjas – „művész” élnek, akiket a stúdió megalakításával végre sikerült összefogni. Működésüknek alapgondolata: a mai kor szellemében is érdemes élni és a szeretet fényében, egymásra találni. Kéz a kézben, békében élni határok nélkül és a világ országait átfogó hídnak felfelé ívelő láncolatán félelem nélkül, átlépni.

Az új alkotói közösség első felvidéki publikum elé lépését Sipos József polgármester köszöntötte és nyitotta meg: „a festő dolga, hogy fessen. Rakja egymás mellé a színeket, formákat és a szívünkbe vésődött hazai tájból, szeretteink, embertársaink karakteréből megálmodjon, újjávarázsoljon egy valóságképet, s azt élettel töltse meg, a lélek rezdülésének halk, apró igenjeivel, ahogy a hívő ember leborul Teremtője előtt. Az itt kiállított festők munkái a művészet berkeiben egy nagy

hódolat a nap mint nap újrateremtődő Élet előtt, a Világ sokszínűsége előtt, a Természet léte előtt. A képeken visszatükröződik, hogy az alkotók élete, látásvilága a Duna mellett alakult, formálódott, az aranyló búzatáblák, a nádasok között, az emberkéz nyomát viselő mélybarna, életet hordozó Földön, amelyhez mélyen lehajlik az ég. Csodálattal nézhetjük, hogy az alkotók kézjegyén az igazi meggyőződés és hit mozdítja ecsetjét. A bölcs ember törvénye, hogy a természet rendje szerint él és cselekszik. Ezért figyelmükbe ajánlom a csuhéből és szalmából készült mestermunkákat, mert minden kiállított figura emberi érzéseket, alázatot, egyszerűséget, szerénységet és szelídséget tükröz. Bízom abban, hogy nagyon sokan megtekintik majd a kiállítást, hiszen a bemutatott alkotásokban a mai embereket ért romboló hatások ellensúlyozására, vidámságára, kedvességre, harmóniára törekszik. A kiállítás április 15-ig naponta megtekinthető.

• Miriák Ferenc


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe