Döntetlent játszott hazai pályán az ESC
| Az első félidőben akár több gólt is lőhetett volna a gárda A megyei első osztályú bajnokság tizennyolcadik fordulójának összecsapásait bonyolították le a hétvégén, mely során az Esztergomi SC a vértessomlói labdarúgókkal gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán. A királyvárosi utánpótlás labdarúgók viszont duplán örülhettek, ugyanis mindkét csapat győzni tudott a BDSE gárdái ellen. |
![]() |
A papírforma királyvárosi győzelmet ígért, ám a két együttes nem bírt egymással, és 0-0-s végeredmény után egy pontot könyvelhettek el a csapatok. Osvald Zsolt, az esztergomiak vezetőedzője 3-4-3-es felállásban küldte pályára labdarúgóit, ám a támadó taktika nem hozta meg az eredményt, ugyanis nem sikerült gárdájának gólt rúgnia. „Az első félidőben jól ment a játék, a másodikban viszont sajnos egyik kulcsemberünknek, Engelbrecht Lászlónak munka miatt el kellett mennie, így a második játékrészben teljesen át kellett szervezni a csapatot” – számolt be a Hídlapnak Osvald Zsolt. Az esztergomiak már az első félidőben többször el is dönthették volna a mérkőzés kimenetelét, ám a helyzeteket nem sikerült pontosan befejezni. A szünet után viszont mintha teljesen kicserélték volna a királyvárosi alakulatot, ugyanis igen gyenge játékrészt produkáltak a fiúk. Igaz védekezésben nem volt hiba, ennek köszönheti a csapat, hogy a vértessomlóiak sem tudtak betalálni az esztergomi kapuba. „A második félidőben a középpálya nem működött jól, a védekezésben Ilosvai Márk kiválóan teljesített, míg a támadósorban a három csatár együtt, jól mutatkozott be, a fiatal Gerencsér Gergőnek szép megmozdulásai voltak középen, a két gyors szélső, Országh Balázs és Marosi Zoltán is jól játszott, de sajnos gólt nem tudtunk lőni” – folytatta a vezetőedző. Osvald Zsolt hozzátette, hogy összességében mindkét csapat megérdemelte az egy-egy pontot. Bár a királyvárosiaknak most szükség lett volna a három pontra, mivel igen nehéz sorozat elé néz a csapat, a következő fordulóban most hétvégén a Vértesi Erőmű ellen lépnek pályára a fiúk. „Nagyon nehéz meccs lesz, ráadásul a két legjobb játékosunk, Engelbrecht László és Fehér György is hiányozni fog a csapatból, így most | bizonyíthat több cserejátékos is” – zárta beszámolóját Osvald Zsolt. Kettős utánpótlás győzelem Az Esztergomi SC utánpótlás labdarúgói a BDSE korosztályos csapatai ellen léptek pályára a hétvégén. Az U13 nagyon jó színvonalú rangadón verte meg a tabella első helyén álló BDSE fiataljait, így a két gárda helyet cserélt a táblázatban. „Lendületes meccsen két jól felkészített csapat játszott egymással, ám rengeteget kellett dolgoznunk a sikerért” – számolt be Spóner József edző. Már az első percben megszerezte a vezetést a BDSE, de az esztergomi fiatalok a remek támadásoknak köszönhetően hamar kiegyenlítettek, majd megfordították a mérkőzés állását. Déri Csaba kétszer, míg Csente Kornél egyszer talált a kapuba, így végül a királyvárosi alakulat 3-1-es győzelmet könyvelhetett el. Ezzel pedig az U13 százszázalékos tavaszi teljesítménnyel áll a tabella élén. Az U15-ös együttes Faragó Bence mesterhármasának köszönhetően diadalmaskodott. Végig mezőnyfölényben játszott a csapat, minden támadásban benne volt a gólszerzés lehetősége. „Egész pályás letámadást alkalmaztuk, és jól működött a védekezés is, tulajdonképpen látszott, hogy jobb képességű csapat a miénk” – értékelte ezt a mérkőzést az esztergomi tréner. Spóner József Faragó Bence, Ferkó Ádám, Besey Dániel, és Mészáros Áron teljesítményét emelte ki. Az idősebb utánpótlás labdarúgók ezzel a győzelemmel továbbra is a tabella első helyét foglalják el. „A következő fordulóban mindkét gárdával a REAC otthonába utazunk, ahol kötelező a győzelem, de az elsődleges szempont, hogy jó játék legyen” – zárta beszámolóját Spóner József. • (lenger) |
Hozzászólások
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
- > Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba keddtől
- > A Holcim önkéntesei révén fejlődnek a települések
- > Cserbenhagyó motorost keres a rendőrség
- > Rablók sértettjeit keresi a rendőrség
- > Nyári elektronikai hulladékgyűjtés- Eszköz sajtóközlemény
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
hét képe













