Összefognak a Duna menti városok
Hétfőn alakul meg a közös érdekképviselet Együttműködési fórumot alapítanak a Duna menti városok, melynek alapító ülése hétfőn lesz a visegrádi Királyi Palota Lovagtermében. Az együttműködés előmozdítására korábban előkészítő bizottság alakult, melyben Győr, Vác, Budapest, Visegrád, Dunaújváros, Esztergom és Dunaföldvár is képviselteti magát. Az unió által is kiemelt fejlesztési tengelyként kezelt Duna menti települések az alakuló ülésen fogadják majd el az együttműködési koncepciót. |
![]() |
Az Országgyűlés által 2005-ben módosított Országos Területfejlesztési Koncepció kiemelten foglalkozik a Duna menti területek fejlesztésének feladataival, és meghatározza a fő irányokat. Mivel az országos tervek feltételezik az együttműködést a helyi szervezetekkel, a Duna menti városok együttműködési fórumot alakítanak ki. Kiemelt szerepet kap a Duna, mint gazdasági tengely és közlekedési folyosó jövőbeni kihasználása, a kikötők fejlesztése, a partvédelem és a vízbázis védelme. A fórum tagjai stratégiai jelentőségűnek tartják a városok közötti együttműködést, ezért információs rendszerbe foglalják a városok érdekkörébe tartozó projekteket. A munkaszervezeti feladatokat a Területfejlesztési Tudományos Egyesület látja el. A városok a továbbiakban öszszehangolják majd gazdasági, | logisztikai, idegenforgalmi elképzeléseiket, és konzultálnak a fejlesztések összehangolásának lehetőségeiről. A fórum azt szeretné elérni, hogy a nemzetközi együttműködésekben a magyarországi Duna-szakaszt egységesen képviseljék, így megfelelő szintű partnerévé váljanak az EU-szervezeteknek. A hétfői alakuló ülésen az előkészítő bizottság előterjeszti a szakmai koncepciót, melynek területfejlesztési szempontjait Veres Lajos, a Területfejlesztési Tudományos Egyesület elnöke ismerteti. A koncepciót Hadházy Sándor, Visegrád polgármestere mutatja be, majd a stratégiai célok, a szervezeti és finanszírozási kérdések megbeszélése után elfogadják a záró dokumentumot. • Pálovics Klára |
Hozzászólások
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
- > Hat vb-arany Esztergomba és Sárisápra
- > A tél káprázata (fotógaléria+videó)
- > Judo: Soha rosszabb évkezdést Leányvárnak
- > Balassi nap a Várban
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
hét képe












