Alkotmánysértőek a felvételi többletpontok?
Az Alkotmánybírósághoz fordul a KDNP a felvételi eljárásról szóló kormányrendelet többletpontokra vonatkozó passzusa miatt, mert az szerintük sérti az igazságosság elvét. A párt álláspontja szerint szükség van pozitív diszkriminációra, de csak alkotmányos módon. |
A kormányrendelet szerint a hátrányos helyzetűeknek, a fogyatékkal élőknek és a gyesben részesülőknek összesen maximum huszonégy többletpont adható, ez viszont bőven elegendő lehet ahhoz, hogy döntsön a felvételről, és nem hátrányos helyzetűeket esetleg kiszorítson egy helyről. A KDNP ezért az Alkotmánybírósághoz fordul, mert szerintük a rendelet sérti az igazságosság elvét – közölte Hoffmann Rózsa és Salamon László keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A képviselő asszony hangsúlyozta: nem a nehéz helyzetben lévők támogatását kifogásolják, de a jelenlegi szabályozás igazságtalan azokkal szemben, akiknek nem jár ez a többletpont, és esetleg éppen emiatt nem jutnak be felsőoktatási intézményekbe. A párt szerint más megoldást kell találni a hátrányos helyzetűek megsegítésére. Álláspontjuk szerint a „képességei alapján mindenki számára hozzáférhető felsőfokú oktatás” alkotmányos jogába ütközik a | felsőoktatási intézmények felvételi eljárásáról szóló kormányrendeletben rögzített előnyök biztosítása, ezért a kormányrendelet vonatkozó pontjainak utólagos vizsgálatát és megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól. A KDNP azt javasolja, hogy az idén, és mindaddig, amíg a kormányrendelet jelen formájában érvényben van, emeljék meg a felvételi keretszámokat olyan mértékben, ahányan ezekkel a többletpontokkal jutnának be a felsőoktatásba. Homor Lajos, az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola főigazgató-helyettese lapunknak elmondta: ők már feldolgozott anyagot kapnak a felsőoktatási központból, amelyben a felvételizők által elért pontok vannak. Alkalmassági vizsga pedig csak a tanító szakon maradt meg, így a felvételizők többségét nem is látja az iskola beiratkozás előtt. • Pálovics Klára |
Hozzászólások
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
- > Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba keddtől
- > A Holcim önkéntesei révén fejlődnek a települések
- > Cserbenhagyó motorost keres a rendőrség
- > Rablók sértettjeit keresi a rendőrség
- > Nyári elektronikai hulladékgyűjtés- Eszköz sajtóközlemény
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
hét képe












