Alkotmánysértőek a felvételi többletpontok?

2007-05-31 15:11:27

Az Alkotmánybírósághoz fordul a KDNP a felvételi eljárásról szóló kormányrendelet többletpontokra vonatkozó passzusa miatt, mert az szerintük sérti az igazságosság elvét. A párt álláspontja szerint szükség van pozitív diszkriminációra, de csak alkotmányos módon.

 
A kormányrendelet szerint a hátrányos helyzetűeknek, a fogyatékkal élőknek és a gyesben részesülőknek összesen maximum huszonégy többletpont adható, ez viszont bőven elegendő lehet ahhoz, hogy döntsön a felvételről, és nem hátrányos helyzetűeket esetleg kiszorítson egy helyről.

A KDNP ezért az Alkotmánybírósághoz fordul, mert szerintük a rendelet sérti az igazságosság elvét – közölte Hoffmann Rózsa és Salamon László keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A képviselő asszony hangsúlyozta: nem a nehéz helyzetben lévők támogatását kifogásolják, de a jelenlegi szabályozás igazságtalan azokkal szemben, akiknek nem jár ez a többletpont, és esetleg éppen emiatt nem jutnak be felsőoktatási intézményekbe. A párt szerint más megoldást kell találni a hátrányos helyzetűek megsegítésére.

Álláspontjuk szerint a „képességei alapján mindenki számára hozzáférhető felsőfokú oktatás” alkotmányos jogába ütközik a
felsőoktatási intézmények felvételi eljárásáról szóló kormányrendeletben rögzített előnyök biztosítása, ezért a kormányrendelet vonatkozó pontjainak utólagos vizsgálatát és megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól. A KDNP azt javasolja, hogy az idén, és mindaddig, amíg a kormányrendelet jelen formájában érvényben van, emeljék meg a felvételi keretszámokat olyan mértékben, ahányan ezekkel a többletpontokkal jutnának be a felsőoktatásba.

Homor Lajos, az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola főigazgató-helyettese lapunknak elmondta: ők már feldolgozott anyagot kapnak a felsőoktatási központból, amelyben a felvételizők által elért pontok vannak. Alkalmassági vizsga pedig csak a tanító szakon maradt meg, így a felvételizők többségét nem is látja az iskola beiratkozás előtt.

• Pálovics Klára

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe