Mindenhonnan kirekesztik a dohányosokat
A közterületek és vendéglátóhelyek is füstmentessé válhatnak Előbb-utóbb a hazai vendéglátósoknak is szembe kell majd nézniük a teljes dohányzási tilalom bevezetésével, hazánk ugyanis támogatja az unió ez irányú célkitűzéseit. Az ír sörözők 15 százaléka tönkrement a 2004-es füsttilalom elrendelése óta, érthető, ha a hazai ágazat is tart a dohányzó vendégek elveszítésétől. |
|
Európában elsőként az írek hajtottak fejet az uniós direktíva előtt és három évvel ezelőtt az összes pub és étterem füstmentes lett. Az eredmény húszszázalékos ágazati veszteség, munkanélküli pincérek, a dohányzás, illetve a cigarettaforgalom pedig egyáltalán nem esett vissza. Azóta már olaszoknak és máltaiaknak, júliustól pedig az angoloknak kell megbarátkozni az új helyzettel, ami ha nem is egy-két éven belül, de eléri hazánkat is. A cigarettareklámokat már betiltották és egyre több intézményből zárják ki a dohányosokat, az iskolákban is szigorú szabályokhoz kötik a tanárok füstölgését. Az éttermeknek, kávézóknak eddig csak a dohányzó és nemdohányzó rész elkülönítését, illetve füstelszívók beépítését tették kötelezővé, külön helyiséget csak az új építésű vendéglátóhelyeknek kell biztosítaniuk. A vendégek többsége pedig elégedett ezzel a gyakorlattal, bajt leginkább a téli hónapok okoznak, amikor hamar megtelnek a dohányzó asztalok. Az esztergomi Dunakorzó kávézóban – ahogy szinte minden ilyen helyen – évekkel ezelőtt beszerelték a füstelszívó berendezést és a dohányosok a kétszintes épület emeleti részén füstölöghetnek, de amikor hideg van, és a terasz nem üzemel, kiderül, hogy több a dohányos ,mint a nem dohányzó vendég és bizony hamar elfogynak a hamutartós helyek. A kávéhoz, hosszabb italozáshoz szinte minden dohányos rágyújt, a tilalom egyértelműen a sörözőket, kávéházakat sújtja majd leginkább. A Csülök csárdában régóta szintén szeparáltan üzemelnek a dohányos és füstmentes asztalok és mivel itt jellemzően étkeznek, nem okozna nagy gondot a teljes tilalom. Az üzletvezető szerint egy-két hónap alatt megszoknák a vendégek az új helyzetet és a finom ételek | vonzereje győzne. Az éttermekben amúgy is jellemzően csak az étkezés idejét, maximum egy órát töltenek a vendégek, ezalatt pedig nem nehéz megállni a füstölgést, főként ha családdal, gyerekekkel érkeznek a dohányosok. Van olyan esztergomi pizzéria is, amelyik éppen a dohányfüst-mentesség előnyét igyekszik kihasználni és abszolút bababarát helyként várja a családosokat. A Magyar Vendéglátók Ipartestülete szerint elegendő lenne a mostani szabályok fenntartása, hiszen az éttermek több százezer forintot költöttek füstelszívóra, teljesítették az elvárásokat és a vendégek sem nagyon panaszkodnak a helyzetre. A WHO kezdeményezésére 1988 óta tartják május 31-én, azaz ma a Nemdohányzó Világnapot, hogy felhívják a figyelmet a dohányzás veszélyeire. Ha nem változik a helyzet, 2020-ra becslések szerint megduplázódhat a dohányosok száma, jelenleg mintegy 1,3 milliárd ember nikotinfüggő a földön. A WHO célja az, hogy a dohányzók arányát 20 százalék alá szorítsák és komolyan vegyék a 192 ország által aláírt Dohányzás Ellenes Keretegyezmény cigaretta adóra, csempészésre, reklámozására vonatkozó rendelkezéseit. Dombóvár után a szekszárdi közgyűlés is úgy döntött: a csikkmentes belváros érdekében módosítja köztisztasági rendeletét. Bizonyos közterületeken, így az utcán is tiltanák a dohányzást, illetve csak kijelölt helyeken engedélyeznék és az eldobott csikk akár több tízezres bírsággal is járhat. • Szabó Hajnal |
Hozzászólások
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
- > Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba keddtől
- > A Holcim önkéntesei révén fejlődnek a települések
- > Cserbenhagyó motorost keres a rendőrség
- > Rablók sértettjeit keresi a rendőrség
- > Nyári elektronikai hulladékgyűjtés- Eszköz sajtóközlemény
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
hét képe












