Főként egészségügyről dönt a táti önkormányzat
Szenes Lajos, Tát polgármestere a Hídlapnak elmondta, hogy a településen március 27-én tartanak legközelebb testületi ülést. Ennek során több napirendi pont mellett a fő téma az egészségügyi alapellátás lesz. Táton ez három felnõtt háziorvost, egy gyerekorvost, egy fogorvost és két védõnõi szolgálatot jelent. |
Az ülés során az ezen egészségügyi körzetek elõzõ évi munkájáról, illetve az e témában aktuális fejleményekrõl hangzik el tájékoztató. A táti képviselõ-testület a múlt héten Esztergomban megtartott rendkívüli kistérségi ülésen hozott döntések megerõsítését is szorgalmazza majd itt. Ezen döntések egyike a térségi települések a Vaszary Kolos Kórház irányába szóló támogatásáról, a másik pedig a szaktárca határozata elleni közigazgatási perrel kapcsolatos egyetértésrõl szól. A kórház finanszírozási és ágyszám leépítési problémái ugyanis Tát szerint sem az egészségügyi minisztérium szerinti verdiktek alapján oldhatók meg. | Az ülésen szó esik még arról, hogy a táti képviselõ-testületnek hat hónapon belül fel kell állítani a ciklusra szóló úgynevezett gazdasági programját. Ennek vitája kapcsán nem számít sok újdonságra a táti polgármester, hiszen, mint elmondta, „a fejlesztési célokat, feladatokat már jó párszor áttekintette a helyi testület, bár az új gazdasági program eddigiektõl eltérõ jellemzõje lesz, hogy egységes szerkezetbe foglalja a település gazdasági szándékait”. Tát az említett feladatok mellett a testvértelepüléseivel való találkozóra, valamint a pünkösdi napok megrendezésére készül. • -l –n |
Hozzászólások
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
- > Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba keddtől
- > A Holcim önkéntesei révén fejlődnek a települések
- > Cserbenhagyó motorost keres a rendőrség
- > Rablók sértettjeit keresi a rendőrség
- > Nyári elektronikai hulladékgyűjtés- Eszköz sajtóközlemény
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
hét képe












