BUSHO és Szabó

2008-08-31 10:53:12
Szeptember 3. és 7. között zajlik idén a negyedik „Budapest Short” rövidfilm-fesztivál, azaz a BUSHO. A rendezvény jelentőségét növeli, hogy eleddig egyetlen Oscar-díjas nagyjátékfilm-rendezőnk, Szabó István nyitja meg.
 
A budapesti nemzetközi rövidfilm-fesztiválon kilencven alkotás versenyez, köztük számos díjazott alkotás, illetve világpremier lesz látható. 

A szeptember 3-án útjára induló – immáron negyedszerre sorra kerülő – rendezvénynek ezúttal két helyszín ad otthont: a Vörösmarty mozi és a DocuArt Kocsiszín. A fesztivál történetében első alkalommal három vidéki városban, Szegeden, Szolnokon és Szombathelyen a budapestivel párhuzamosan folynak majd a vetítések.  

A fesztiválra 62 országból érkeztek nevezések, összesen hatszázhúsz filmből válogatott az elő-zsűri, a versenyprogramba végül kilencven (tizenöt órányi) alkotás került. Százharminc további kisfilm az információs program keretében nyer teret a Vörösmarty mozi kistermében. Idén a hazai filmesek mellett közel negyven külföldi alkotó kíséri el munkáját a BUSHO-ra. A nevezett alkotások nemzetközi spektruma Japántól Argentínáig ível, és a legtöbb európai ország képviselteti magát a magyar fővárosban. A versenyfilmek között tizennégy hazai produkciót láthatunk. Akad köztük olyan, ami itt kerül először a közönség elé, de olyan is, ami már megjárta a közelmúlt fesztiváljait. Versenyben van M. Tóth Géza Ergo című animációs filmje, akárcsak Alexei Alexejev KJFG No. 5 című alkotása is, ami az elmúlt fél évben nemcsak bejárta, de meg is nyerte a világ legrangosabb animációs filmmustráit (nemrég Annecey-ból hozta el a Sacem Awardot).



A fesztivál idén sem marad kísérőprogramok nélkül. A négy este alatt négy nagyjátékfilm is műsorra kerül (egy cseh, egy lengyel, egy szlovák és egy magyar). Lesz egy szicíliai-magyar videó-installációs performance és egy Bakelittárlat című kiállítás, ahol Rimóczi László bakelitlemezeket festett meg különféle baktériumokkal. Az Austeria Könyvkiadó és a Lengyel Intézet szervezésében Andrzej Wajda filmrendező kiállítása nyílik a fesztivál előtt egy nappal. Esténként a Vörösmarty mozihoz közeli DocuArt Kocsiszínben folytatódik a program a zsűri nyilvános konzultációjával, majd nemzetközi fesztiválok és workshopok bemutatóival egy különleges performance keretein belül a Silent Cinemában. További újdonság a fesztivál életében az a kooperáció, melynek eredményeképpen a Daazo rövidfilmes portálon teljes egészében lehet BUSHO-filmeket látni. 

A nyitóünnepséget szeptember 3-án, este hét órakor tartják a Vörösmarty moziban, Szabó István Oscar-díjas filmrendező „főszereplésével”, utána pedig a tavalyi év díjnyertes alkotásait vetítik le a szervezők. A belépés – szokás szerint – díjtalan. A díjkiosztóra ugyanott, szeptember 7-én kerül sor. (További információ: www.busho.hu.).  


Internacionális zsűri

A versengő filmeket öttagú nemzetközi zsűri értékeli, aminek a tagjai: Claudia Lehman német atomfizikus, aki hobbiból elvégezte a filmrendező-szakot Hamburgban, és tavaly el is vitte a Berlináléról a „Legsokkolóbb rövidfilm” díját; Tsanko Vasilev bolgár televíziós filmes; Carlos Guimares brazil filmkritikus és a Magyarországon élő német Wolfgang Leis, aki a kezdetektől fogva állandó zsűritag. Az ítélő-bizottság magyar tagja Libor Anita, a filmhu szerkesztője és kritikusa. A nemzetközi zsűri mellett a harmadszor részt vevő Országos Diák-zsűri is kiosztja majd elismeréseit a záróünnepségen.

Hídlap
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe