Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel!

2008-07-31 08:54:58
Lelkész szentelés az evangélikusoknál

Kivételes ünnepre gyülekeztek a hívek Esztergomban az evangélikus templomba július 27-én. Az egyház vezetői, a gyülekezet, valamint a család tagjai az esztergomi Bittner Abigél lelkészi ordinációjára érkeztek vasárnap 17 órára.
 


Piros színű terítők kerültek a Simor János utcában lévő evangélikus templom oltárára és szószékére vasárnap, az ünnepi jel, a Szentlélek kiáradását szimbolizálja. Az esemény a pappá szentelésen kívül, a lelkészi karba történő felvételt és az Úr testének és vérének az új lelkész általi első kiszolgáltatását is jelentette. Bittner Abigélt a Veszprém megyei Somlószőlős evangélikus gyülekezete élére nevezték ki.



A szentelést Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke vezette. Mellette végzett az oltárnál szolgálatot Szabóné Mátrai Mariann, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője és Ferenczy Andrea, az esztergomi gyülekezet lelkésze. Az istentiszteleten részt vett Szarka István, a Fejér-Komárom Egyházmegye esperese és Bence Imre, a budavári gyülekezet lelkésze. Sokan érkeztek Somlószőlősről is az esztergomi eseményre, de természetesen a lelkész családja, rokonsága is szép számmal képviseltette magát. Az ünnepi alkalmon, megszakítva zebegényi mesterkurzusát, az ifjú muzsikus tehetség, Konyicska Renáta orgonált. E posztot a korábbi években Bittner Abigél töltötte be, őt közel egy éve a régi lelkész leánya, Molnár Emőke váltotta fel. Ittzés János püspök ünnepi prédikációjának mondanivalója szerint az egyház és a nemzet épülése nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az Isten Lelke által történhet meg.



A pappá szentelés során az új lelkész jobb kezét a Szentírásra téve, balját felemelve tette le az esküt, majd piros színű stólát tettek rá, mely Krisztus igáját jelképezi. Az úrvacsorai közösségben az ostyát az új lelkész, a bort a püspök illetve a helyi lelkész szolgáltatta ki. Az istentiszteletet követően a helyi gyülekezet a meghívottakat, résztvevőket fogadáson látta vendégül.

Pöltl Zoltán
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe