Zátonyra futott egy szlovák hajó a Dunán

2008-07-30 12:11:25
Az apadás nehezíti a mentést

Letért a hajózási útvonalról és megfeneklett egy vaslemezeket szállító szlovák hajó a Dunán, Szentgyörgymező mellett. A folyó apadó vízállása miatt egyre nehezebb lesz a mentés, amelyről egyelőre még semmi biztosat nem lehet tudni.
 
Hétfőn délután egyelőre tisztázatlan okokból letért a hajózási útvonalról egy szlovák hajótársaság vaslemezeket szállító vízi járműve Esztergomnál a 1717,8 folyamkilométernél, magyar felségterületen. Kovács Róbert, a vízrendészet illetékese a helyszínről tájékoztatta lapunkat kedden délután. A százados elmondta, hogy sem a baleset okáról, sem a hajó elvontatásának módjáról és idejéről nem tudnak még biztos információt adni, mivel a vizsgálatok jelenleg is folynak.



Annyi viszont biztos, hogy a Duna apadása miatt a hajó egyre inkább ránehezedik a meder homokpadjára, így változatlan vízállás mellett a kiszabadítása is egyre nehezebbé válik. Nagy valószínűség szerint egy másik hajóra kell majd átpakolni a súlyos rakomány egy részét, amit a szlovák cégnek kell megszerveznie a magyar hatóságokkal egyeztetve. A zátonyra futott jármű nem zavarja a vízi közlekedést.

(gábor)
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe