Ausztriával csapnak össze rögbiseink

2007-04-21 16:03:21
Európa bajnoki selejtezőt játszik ma a magyar válogatott


Ausztria legjobbjai ellen lép pályára ma Dunaújvárosban a magyar válogatott, ugyanis a két csapat Európa-bajnoki selejtezőt játszik. A selejtezők során eddig veretlenek hazánk rögbisei, a gárda célja egy újabb győzelem, végül pedig a csoportelsőség.

 
Válogatottunk ősszel már lejátszott két Európa-bajnoki selejtezőt, előbb a norvégokat idegenben, majd a bolgárokat Kecskeméten verték meg rögbiseink. Ám most nehéz mérkőzés előtt áll a csapat, ugyanis Ausztria ma játssza ebben a szezonban az első Európa-bajnoki selejtezőjét, így minden bizonynyal keményen készültek erre a megmérettetésre. Legutóbb 2001-ben találkozott a két gárda, ám hogy azóta mennyire fejlődött, erősödött az osztrák együttes, majd csak ma délután négy órakor derült ki. „Ez lesz a szezonban az első Eb-selejtezőjük, ezért számukra különösen fontos lesz ez a mérkőzés, azonban mi így nem tudjuk, hogy milyen jelenleg a csapatuk” – számolt be a Hídlapnak Szőlősi László válogatott játékos, az Esztergomi Vitézek játékos-edzője. A kiváló rögbis hozzátette, hogy ilyen bő kerettel már rég rendelkezett a válogatott, ezért erősen tudnak majd kiállni a fiúk. Legjobbjaink már szerdán megkezdték a felkészülést Budapesten a Puskás Ferenc Stadionban. Összesen huszonhatan vettek részt a szerdai edzésen, ám tegnap még csatlakozott a kerethez a magyar állampolgársággal is rendelkező Mattew Holcz, aki Abudabiból érkezett, és magyar származású Luca Tramontin az olasz bajnokságból. Hazánk együttesét még egy külföldi játékos is kiegészíti, ugyanis Gereth

Loyd, már három éve dolgozik Magyarországon, így ő is szerepelhet a magyar válogatottban. Pénteken pedig már a találkozó helyszínén, Dunaújvárosban tréningeztek a fiúk. „A szerdai és a pénteki edzéseken főleg a technikai és taktikai elemeket, illetve a csapatjátékot gyakoroltuk” – folytatta Szőlősi László. Ezenkívül a gárda rendelkezésére áll már az Angliából hazatért két esztergomi kiváló játékos, Heckel Zoltán és Koller Zoltán is, valamint a szintén angliai bajnokságban, a Havant együttesében szereplő Ódor Tamás. Így hazánk legjobb rögbiseinek az alapembereit ismét az Esztergomi Vitézek csapata adja, mivel a jelenlegi keretben hét királyvárosi rögbis játszik. A mérkőzést ma délután négykor játssza le a két csapat Dunaújvárosban, ahol hazánk legjobb rögbisei mindenképpen nyerni szeretnének, hogy a következő selejtezőre, Litvánia ellen lendületben legyen a gárda.

A válogatott keret: Pásztor Tibor, Gereth Loyd, Nagy Szabolcs, Madarász Viktor, Ódor Tamás, Tátrai Zsolt, Máté Zoltán, Kendi Gábor, Kendi Géza, Balogh Tamás, Heckel Zoltán, Koller Zoltán, Nagy Roland, Szőlősi László, Novák Péter, Bíró Gábor, Tíri Pál, Nagyhegyesi Szabolcs, Hegedűs Szabolcs, Tóth Richárd, Lakatos Sándor, Brinyiczki András, Mattew Holcz, Luca Tramontin.
• Lenger

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe