Elbocsátások a Szent Borbála Kórházban
Az intézmény eddig orvoshiánnyal küzdött, most a lét a tét A súlyponti intézménnyé kinevezett tatabányai kórházban összesen 140 álláshelyet kénytelenek megszüntetni júliustól a tizenöt százalékos ágyszámcsökkentés eredményeképpen. Mivel a 140-ből 25 állás eddig is betöltetlen volt, így végül „csak” 115 dolgozótól kell megválniuk, ami 10 százalékos leépítést jelent. |
Nehéz döntést kellett meghoznia a kórházat fenntartó megyei önkormányzatnak azért, hogy az áprilistól jóval kevesebb forrásból gazdálkodó intézményben biztosítani tudják az ellátást. Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke közleményében hangsúlyozta: a döntés több mint kellemetlen, a kórház megmaradása érdekében azonban elkerülhetetlen. A helyzetet az egészségügyi tárca idézte elő akkor, amikor 15 százalékos ágyszámcsökkentést írt elő az intézmény számára – ez ugyanilyen arányú leépítéssel járt volna – de a betöltetlen helyekkel együtt sikerült végül 8 százalékra mérsékelni. A nyártól munka nélkül maradó 115 főből 90-en aktív dolgozók, 25-en viszont már nyugdíjasként lesznek kénytelenek elhagyni a kórházat. Az elbocsátásokkal évi 200 millió forintot tudnak megspórolni a tatabányaiak, de még így is egyéb forrásokat kell találniuk a hiány pótlására. A leépítésről szóló végső döntést április 26-i ülésén hozza meg a közgyűlés. A Szent Borbála Kórháznak súlyponti intézményként 24 órás sürgősségi ellátást kell biztosítania, így a legfontosabb feladat egy sürgősségi centrum létrehozása a baleseti ambulancia | helyén, ami önmagában mintegy félmilliárdos költségű beruházást jelent. Ezen kívül több diagnosztikai berendezést – érfestéses vizsgálatot lehetővé tevő DSA készüléket és a szív- és érrendszeri izotópos diagnosztikára alkalmas eszközt – is be kell szerezniük, ami szintén több százmilliós költséggel jár. Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház sem tudja elkerülni a leépítést, itt azonban a korábban felmerült 70 helyett végül csak 39 dolgozótól kell megválniuk. Országosan mintegy 1100 orvos és 4500 szakdolgozó maradhat hamarosan munka nélkül, akik számára az úgynevezett Mobilitás Programmal próbál segítséget nyújtani a tárca. Aki vállalja, hogy távolabbi, munkaerőhiánnyal küzdő intézményben folytatja pályafutását, illetve átképzi magát, egy 500 millió forintos keretből pályázhat támogatásért májustól. Az összeg a régi és az új lakóhely távolságától függ, aki például 50 kilométernél messzebb talál munkát és egy évig ott marad, egyszeri támogatásként háromhavi illetményét kaphatja meg segítségül. • (szabó) |
Hozzászólások
- > Megtalálta a rendőrség a motoros gázolót
- > Szemét-ügy - már bírságolhat a hivatal - sajtóközlemény
- > Jubileumi Balassa vers- és prózamondó verseny
- > Idén is papírgyűjtés a Montágh iskolában
- > Ingyenes gyereknapi fürdőzés a strandon
- > Nagy zuhét kaphatunk a nyakunkba keddtől
- > A Holcim önkéntesei révén fejlődnek a települések
- > Cserbenhagyó motorost keres a rendőrség
- > Rablók sértettjeit keresi a rendőrség
- > Nyári elektronikai hulladékgyűjtés- Eszköz sajtóközlemény
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
Vajon a nagy demokrat ellenzéki pártok, a Jobbik, mit szól ehhez a javaslathoz? Orbán javaslata a...
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
hét képe












