Régi és új vezetők kulturális és oktatási intézményekben

2008-05-30 23:17:14
A Vaszary Kolos Kórház adósságállományának tárgyalása és a Strigonium Zrt.üzleti tervének elfogadása mellett intézményvezetőket is kineveztek a képviselő-testület május 29.-i rendes ülésén.
 
A meghirdetett igazgatói álláshelyre beérkezett pályázat alapján ismét öt évre kapott igazgatói megbízást Tóth Tamás, a Féja Géza Közösségi Ház vezetője és Polgár József, a szentgyörgymezői Olvasókör régi-új igazgatója, valamint a Dobó Katalin Gimnáziumot továbbra is Smiger András igazgató irányítja. Megköszönték a képviselők a nyugállományba vonuló Honvéd utcai és Szentgyörgymezői óvoda intézményvezetőinek munkáját és helyükre új vezetőket neveztek ki. A Honvéd utcai óvoda vezetője Láposiné Fritz Anna lett, a Szentgyörgymezői óvoda vezetését pedig Ispánné Péter Júliannára bízták. Nyugdíjba vonulása miatt Kalmár Károlyné, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója is lemondott megbízatásáról, helyére egy éves vezetői megbízással Mészáros-Vásárhelyi Katalint nevezték ki. A képviselők meghallgatták az önkormányzati és részben önkormányzati gazdasági társaságok elmúlt évi mérleg beszámolóját is. Az Eszköz Kft.-nél lassan befejeződik a lakcím bejelentések alapján történő számlázás ellenőrzése. Az önkormányzat a nagycsaládosok és az idősek számára hulladékdíj fizetési kedvezményeket vezetett be ez év január elsejétől. Május végéig lehetett igazolást kérni a jogosultságról, eddig mintegy háromezren éltek ezzel a lehetőséggel – derült ki az ülésen. A képviselői hozzászólások között elhangzott, hogy a város útjai tisztábbak és gondozottabbak az Eszköz Kft. munkájának köszönhetően. A városi cég az állami közútkezelő fenntartásában lévő főutakon is elvégezte a tavaszi nagytakarítást, bár ez nem tartozik a kötelezettségeik közé.

Az Aquasziget Élményfürdővel kapcsolatban Balogh Zoltán vezérigazgató elmondta, hogy a fürdő üzemeltetése pozitív eredménnyel zárult 2007-ben. A hétvégi telt házak mellett egyre növekszik a hét közbeni látogatók száma is, mivel különböző kedvezményekkel is csábítják a látogatókat.

Újabb ingatlant kínál megvételre a város az Esztergomi Ipari Parkban. A Dobogókői út és Mátyás király út között elhelyezkedő, mintegy hatvanezer négyzetméter nagyságú ingatlan kereskedelmi, szolgáltató célú beruházásokra alkalmas. A területet pályázati úton kívánják értékesíteni.

A városban működő civil szervezetek összefogására hivatott Civil Kerekasztal Esztergom Egyesület létrehozása után a sportegyesületek összefogására megalakította a testület a Sport Fórum Esztergom Egyesületet. Az új szervezet deklarált célja, hogy a helyi sportélet tovább fejlődjön az eredményesebb párbeszéd és információcsere révén. A testületi ülés utolsó napirendjeként a jelenlévő tizennyolc képviselő egyhangúan támogatta azt az előterjesztést, amelyben két millió forint munkáltatói kölcsönt nyújtanak Meggyes Tamás polgármesternek a háza felgyújtása miatt keletkezett kár biztosítási ügyintézésének rendezéséig.

muzslai
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe