Lánglovagok históriája

2008-05-30 23:14:19
Jubilál az esztergomi tűzoltóság

Száznegyven éve védik szervezetten Esztergomot a lángoktól a tűzoltók, így nem csoda, hogy a jubileum alkalmával nem csak nekik, hanem minden itt élőnek van oka az ünneplésre. A fennállás kerek évfordulója kapcsán a település vázlatos tűzoltó históriát is közreadunk olvasóinknak.
 
Magyarország első fővárosa Esztergom volt, e tényből fakadóan nem csoda, hogy itt alakították ki elsőként a városi tűzoltás rendjét. Ennek megfelelően Szent István első törvényei között is szerepelt már a gyújtogatók szigorú büntetéséről szóló verdikt. Esztergomban a 12. századtól működött hivatalos tűzoltóság. Ekkor azonban még a szervezett egységet képező, különböző céhekre bízták a tüzek oltását, ez egészen a 19. századig így is maradt. A történetírás arról is beszámol, hogy Esztergomban a 18. században is tettek óvintézkedéseket az esetleges tüzek megfékezésére, megelőzésre. Fennmaradt egy 1760-ból származó leltár is, ebből következtethetünk az akkori lánglovagok felszerelésére. Ezek szerint hat vízhordó szekér, hat darab létra, több mint ötven „bőrveder”, harminc csáklya és egy fecskendő segítette az oltást, ez utóbbi eszközt – tán jövőbe mutató szerkezete okán - a városházán őriztek.



A 140 éves évforduló kapcsán megtudtuk, hogy az esztergomi önkéntes tűzoltó egylet 1868-as megalakulást követő két év múlva a város már alkalmazott tűzőrt, és innentől, de különösen a 20. század elejétől az esztergomi önkéntes és hivatásos tűzoltóság fejlődése elválaszthatatlan volt egymástól. Úgy tűnik, hogy a lánglovagok Esztergomban mindig megbecsült és fontos tagjai voltak a helyi társadalomnak. Erre utal egy 1908-as dokumentum is, melyben arról ír a krónikás, hogy „a város tűzvédelmét a közel 50 éve fennálló önkéntes tűzoltó egylet és a városi hivatásos tűzoltóság látja el. A tűzoltóság pedig a legmodernebb felszerelésekkel – mint például a gőzfecskendő - dicsekszik.” 1930-ban a 17 ezres lélekszámú Esztergomban tíz hivatásos tűzoltó teljesített szolgálatot, míg az önkéntes tűzoltó egyletnek 30-40 tagja volt. A második világháború alatt érthetően megnőtt a tűzoltók szerepe, de a város lánglovagjai ez időben is becsülettel állták a sarat. A szolgálat 1953-ban költözött a mai székhelyére, a Baross Gábor utcai épületbe. A jelenlegi állomány a kilencfős vezetői, illetve az adminisztrációs részleg irányította hatvanöt lánglovagból áll. A felszerelések, járművek a kor követelményeinek megfelelőek, a legújabb gép, melyet az önkormányzat 23 milliós segítségével vásároltak, egy Mercedes típusú, főként erdőtüzek oltására kialakított speciális jármű tavaly decemberben állt „hadrendbe”.



Az esztergomi tűzoltók június 1-jén, vasárnap egész napos programmal várják az érdeklődőket a Prímás-szigeti ferences sportpályán. Reggel 9-kor járműfelvonulással kezdődik a nap, 10 órától „Az év tűzoltója” díj átadás, majd a gyerekrajz pályázat eredményhirdetése következik. 11-től 17 óráig zenés-táncos műsorok, karate show, tűzoltó, mentő, rendőrségi bemutató és a lánglovagok munkájához leginkább illő fúvós térzene várja a publikumot. A gyerekek szórakoztatását emellett egész napos programként kézműves foglalkozások, bohóc show, ugrálóvár, tűzoltó technikai kiállítás és egy hasznát tekintve sokat vitatott, de egyre népszerűbb hobbijármű, a négykerekű quad kipróbálása is szolgálja.



Pöltl Zoltán
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe