Emlékséta Balassa nyomában

2008-05-30 15:09:12
Nagy érdeklődés kísérte csütörtök este a vízivárosi Balassa Bálint emlékünnepséget. A több állomásból álló emlékséta a vitéz-költő Várhegy aljánál található szobrától indult, majd a sebesülés Kis-Duna parton lévő helyszínénél és a Vízivárosban felújított török dzsáminál fejeződött be. Az ünnepség vezetője Horváth István régész volt.
 
A Balassa Múzeum, a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola és a párkányi Balassa Bálint Társaság szervezésében tartották Esztergomban a Balassa Bálint emlékünnepséget a Vízivárosban.



A ceremónia lényege az emlékséta volt, melynek egyes állomásain – a költő szobra, Mattyasovszky bástya, Katona József utca, Özicseli Hadzsi Ibrahim-dzsámi – Horváth István múzeumigazgató, régész tartott izgalmas előadásokat a vitéz-költő históriájáról, a török kori csaták esztergomi vonatkozásairól.



Az említett intézmények, szervezetek a költő szobránál illetve a végzetes sebesülés helyszínét jelző Kis-Duna partnál lévő márványtáblánál is koszorúkat helyeztek el. A menet végül a dzsámihoz tartott, élükön korabeli ruhába öltözött dobosokkal. A felújított török templomban Kobzos Kiss Tamás zeneművész koncertjét, valamint Horváth István, a dzsámi régi és legújabb kori történetéről szóló előadását hallgathatta meg a népes közönség. A résztvevők nagy örömére az emlékünnepségen részt vett Karl Rosenberg is, az a német vállalkozó és cégtulajdonos, aki önzetlen és nemes szándékkal építtette újjá az esztergomi török dzsámit.



p.z.
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe