Megnyílik a 16. Esztergomi Fotográfiai Biennálé
Több, mint egy kattintás Újra jelentkezik a kétévente látható fotós fórum, melynek lebonyolítója, szervezője, rendezője az Esztergomi Art Fotográfiai Stúdió és a velük harminc éve együtt dolgozó helyi művelődési ház. Az idei biennálé címe rövid és tömör, csupán ennyi: Kontakt. |
Esztergom egyik legnagyobb, modern művészeteket felvonultató fóruma az Esztergomi Fotográfiai Biennálé, immár harmincéves múltra tekint vissza. A történet a hetvenes évek végén kezdődött: 1976–78 között a Fiatal Művészek Klubja fotószekciója és a Fiatal Fotóművészek Stúdiója Esztergomban rendezett kiállításokat. A főként avantgarde, experimentális és kreatív fotográfia eme seregszemléin szakmai és közönségsikert aratott alkotók döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy kétévente megjelenő fotóművészeti fórumot, a biennálét. Az elindító, a STB csoport (azaz Sipeki Gyula, Tamási Péter és Balla András) valamint Kollár István voltak. A kezdeti gáncsoskodások és akadékoskodás ellenére a művészek pártfogóra is találtak, többek között Fábián László íróban, aki nagyban segítette az I. EFB létrejöttét. A mostani, 16. biennálé már nem csupán a hazai fotóművészet egy újabb állomását, de egyben generációváltást is jelez. A művészeti kuratóriumban ugyanis több fiatal alkotó, többek között Galyasi Géza Attila, Balla Gergely és Juhász Márton is helyet kapott. ![]() Az esztergomi várban lévő Rondella teremben közel hatvan alkotó képe látható. A pénteken nyíló izgalmas tárlaton – mint minden eddigi fotóbiennálén – egy adott tematika alapján válogatták a kompozíciókat, a 16. biennálén az úgynevezett kontakt síkfilmes technika rejtelmeibe tekinthetünk be. Az egy éve meghirdetett pályázatra nem csak Magyarországról, de a határon túli magyarlakta területekről is küldtek anyagokat. A biennálé fotókiállítása június 29-éig tekinthető meg a Rondellában. ![]() Pöltl Zoltán |
Hozzászólások
- > Heaven Street Seven is fellép a Kosbor Fesztiválon
- > Ma Mennybemenetel ünnepe van
- > Bugyács új tárlata Tokodon
- > (frissítve!) Csütörtökön elment az utolsó esztergom-budapesti vonat
- > Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
- > Terembajnok az Árpád-házi
- > Dalra fakadnak a diákok
- > Könyvet mutat be a levéltár
- > Szülőföldem szeretlek
- > Lapozzunk bele az Atelierbe!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Silány képzést kaphattak egyesek "tanár"(?) létükre. :-((( "Az ülés rendjének biztosítása. Figy...
hét képe


Újra jelentkezik a kétévente látható fotós fórum, melynek lebonyolítója, szervezője, rendezője az Esztergomi Art Fotográfiai Stúdió és a velük harminc éve együtt dolgozó helyi művelődési ház. Az idei biennálé címe rövid és tömör, csupán ennyi: Kontakt.











