Irányváltás a belvárosban
Majdnem-népszavazás a forgalmi rendről Minden szavazásra jogosult esztergomi polgár a napokban kézhez kap egy levelet, melyben Meggyes Tamás polgármester kéri ki az esztergomiak véleményét a tavaly augusztusi forgalmirend-változással kapcsolatban. A boríték a polgármester levele mellett egy ötvenkilenc kérdésből álló felsorolást tartalmaz, mely a tavalyi változtatásokat sorolja fel, és ezekre egyenként lehet válaszolni: egyetértünk vele, vagy sem. A levélből világosan kiderül az is, hogy milyen célra, milyen keretek között használja fel a városvezetés a hazai önkormányzati gyakorlatban egyelőre szokatlan kérdőív eredményeit. A részletekről Váczy-H. István beszélgetett a polgármesterrel. |
- Miért most került sor erre a „körkérdésre”? - A kialakult forgalmi problémák miatt kezdeményeztem a kérdőív kiküldését, – ez tulajdonképpen egy név szerinti szavazás lesz, ahol az adatokat természetesen a legszigorúbb adatkezelési szabályokat betartva fogjuk kezelni. Szeretném az elején leszögezni, nem azért kérjük az aláírást a lapok aljára, hogy nyilvántartsuk, ki mit mond, hanem hogy megelőzzük a visszaéléseket. Mivel nem akartunk ezen ügy kapcsán fülkés szavazást rendezni, – erős is lett volna ennyi X-et behúzogatni - így, az aláírások révén tudjuk a szavazás tisztaságát garantálni. Merthogy azért akad példa a visszaélésre, legutóbb például Kovács Gábor petíció formájában hozott be a hivatalba ezervalahányszáz aláírást szintén a Lőrinc utcával kapcsolatban, én pedig név szerint válaszoltam mindenkinek. Mivel egyenként kellett címezni a borítékokat, a kollégáim számára gyorsan kiderült, hogy ugyanaz a kéz négy-öt nevet is aláírt egyes íveken. Hiába tudom én, hogy mit gondol szerintem a szomszéd, vagy a családom többi tagja az adott problémáról, ez így nem szabályos, és én ezt több tekintetben visszaélésnek tartom. Gondolja csak végig, így abból a körülbelül ezerszáz aláírásból egy-két-háromszáz ember akarata kérdéses, hiszen nem ő maguk írták alá a nyilatkozatot. Visszatérve a mostani kérdőívre, ennek segítségével egy meglehetősen precíz számítást készítünk arról, hogy hányan támogatják az egyes verziókat. Megkérdezünk mindenkit, nemcsak a Lőrinc utcával kapcsolatban, amely nyilván a zászlóshajója ennek a programnak, hanem például a Barkóczy Ferenc utcai lakókat is, ahol, bár még nem láttam, de állítólag 150-160 aláírás gyűlt össze a szakasz kétirányúsítása mellett. Az ilyen utcák egyébként, mint például a Dobozi útról Szentgyörgymező felé nyíló utcácskák, pont azért lettek egyirányúsítva, mert a közlekedés biztonsága azt kívánja meg, hogy a főutakról lefelé vezessük a forgalmat, és ne rájuk. És ahogy tavaly nyár óta többször is próbáltam hangsúlyozni, ezek nem ötletszerű változtatások voltak, rengeteget dolgoztunk vele, és szakértőket is bevontunk a folyamatba. ![]() - Mára elvileg sok esztergomi találkozhatott az ominózus levéllel, és elkezdhette a kérdőív kitöltését. Mit kell tudni a visszaküldésről? - Szándékosan nem a postai, vagy egyéb alternatív terjesztői hálózatokat használjuk a levelek kézbesítéséhez. Hogy ne tűnjön el egyetlen küldemény sem, – hasonlóan a népszavazáshoz – nem kevés pluszmunkát vállalva önkormányzati köztisztviselők kézbesítik a kérdéseket. És mivel ez egyfajta népszavazás lesz, az értékelés is hasonlóan zajlik majd, mint a pár héttel ezelőtti referendum esetében. Emellett természetesen garantáljuk a teljes névtelenséget, és a kérdőíveket az összesítést követően azonnal megsemmisítjük. - Ha ez ilyen egyszerűen is mehet, és gondolom jóval olcsóbb is, mint egy népszavazás, miért nem használják többször ezt a megoldást? - Fogjuk. Tervezem, hogy például a várhegyi átalakítások kapcsán hasonló technikát alkalmazva szondázzuk majd a többség akaratát. ![]() - Mi történik, ha a kezében lesz a mostani kérdőív végeredménye? Kezdődik a táblaleszedés? - Tisztázzuk, előbb felmérjük a helyzetet, de hogy utána abból mi következik, az egy másik kérdés. Ha ezt a mostani véleménynyilvánítást népszavazásként értékeljük, és számba vesszük, hogy a kiküldésre kerülő 24 ezer kérdőívből legalább 12 ezer egynek egységes állást kéne foglalnia egy változtatáshoz, akkor gyorsan kiderül: ezt lehetetlen betartani. Ebben a városban még soha senkinek sem sikerült 12 ezer ember egyirányú akaratát begyűjteni. De ha például a Lőrinc utca esetében összegyűlik 5-6 ezer aláírás, akkor azt már lehet a többség akarataként értelmezni. Nyolc hónapja már, hogy az új forgalmi rendet bevezettük, így mára talán mindenki számára rutinná váltak az új, kanyarodási, forgalmi irányokat szabályozó előírások. Jómagam jobban örültem volna, ha eltelik legalább egy év, mielőtt egyáltalán módosításokról kezdünk beszélni, – csak hogy jobban megszokjuk a változásokat – de a népszavazási kezdeményezés a Lőrinc utca ügyében előrébb hozta ezt a szándékot. Az egyirányúsítások fő oka egyébként a közlekedésbiztonság erősítése, a több parkolóhely teremtése és a belvárosi forgalom csökkentése volt, és bár a változtatások túlnyomó részét én javasoltam, később szakértőkkel is ellenőriztettük. A mostani, prímás-szigeti változatást egyébként megbeszéltem Vörös Attila egyetemi docenssel is, aki hasonlót javasolt volna, csak később, nyár elején. - Ön szerint elegen veszik majd a fáradságot a rubrikák kitöltéséhez? - Jó lenne, ha minél többen visszaküldenék az íveket, mert így valóban érvényesülhetne a többség akarata. ![]() Válaszaikat április 11-ig adhatják postára, a válaszborítékba tett kérdőívet a piros köztéri postaládákba díjtalanul, bélyeg felragasztása nélkül bedobhatják, de a Városháza portáján lévő gyűjtődobozba is elhelyezhetik.
Váczy-H. István Szakvélemény a Lőrinc utca időleges kétirányúsításáról Esztergom városában a Kossuth Lajos utcában folyó építkezés idejére Ez a változtatás az alábbiak miatt nem célszerű: A városba a Mária Valéria hídon a Párkány felől érkező forgalomnak – a hét napjától, illetve az évszaktól függően - mintegy 60-75 %-a Esztergom déli, ipari, kereskedelmi területei, valamint Dorog és Tát irányába, kisebb részben Budapest felé tart. Ez a forgalom ma kizárólag a Helischer u. – Nagy Duna sétány – Árok utca irányában hagyhatja el a város belső területeit. A Lőrinc utca kétirányúsítása következtében, várható, hogy e forgalom 30-50%-a visszatérne a Lőrinc utca – Kossuth utca útvonalára.
A hídról érkező forgalomnak mintegy 25 %-a a Belvárost veszi célba, ezen mozgások meglehetősen bizonytalanok és többcélúak. Ezek az autósok, akik ma a Kossuth utcán dél felől érkeznek, várhatóan kihasználva a Lőrinc utca kétirányúságát, döntően a Lőrinc utca felől érkeznének, és nem jelentéktelen részük a Kossuth utcát is igénybe vennék déli irányban. Az észak Esztergomba és Visegrád felé irányuló forgalom hétköznap a híd forgalmának csak mintegy 10-15 %-ára tehető. Õk valóban nem terhelnék a Kossuth utcát.
Az átalakítás egyenlege hétköznapon tehát még rosszabb helyzetet idézne elő a Kossuth utcában a jelenleginél, a különbség döntően a forgalom irányában bekövetkező arányeltolódás lenne.
Emellett rendkívül kedvezőtlen és balesetveszélyes helyzetet teremtene az, ha a Fürdővel szemben folyó nagyszabású, és a jelen állapotában komoly burkolatszennyezést okozó építkezés mellett megjelenne a hídról érkező forgalom. Ez itt okozna jelentős konfliktusokat az építési forgalommal. ![]() Összességében tehát az időleges kétirányúsítás nem javasolható. Sokkal célravezetőbb lenne, ha a Kossuth utcai építkezés technológiáját szerveznék át úgy, hogy az a forgalmat a jelenlegihez képest lényegesen kevésbé akadályozza. Erre minden lehetőség megvan, ahogyan azt a korábbi állapotok is igazolták. A területfoglalási engedélynek érvényt kell szerezni, elkerülendő az építkezés idején már egyre gyakrabban – és az építők kényelmét szolgáló, sokszor indokolatlanul – alkalmazott váltakozó irányú közúti forgalomszabályozást.
Esztergom 2008. március 26. Összeállította: Dr. Vörös Attila Egyetemi docens, a közlekedéstudomány kandidátusa |
Hozzászólások
- > Heaven Street Seven is fellép a Kosbor Fesztiválon
- > Ma Mennybemenetel ünnepe van
- > Bugyács új tárlata Tokodon
- > (frissítve!) Csütörtökön elment az utolsó esztergom-budapesti vonat
- > Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
- > Terembajnok az Árpád-házi
- > Dalra fakadnak a diákok
- > Könyvet mutat be a levéltár
- > Szülőföldem szeretlek
- > Lapozzunk bele az Atelierbe!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Silány képzést kaphattak egyesek "tanár"(?) létükre. :-((( "Az ülés rendjének biztosítása. Figy...
hét képe


Minden szavazásra jogosult esztergomi polgár a napokban kézhez kap egy levelet, melyben Meggyes Tamás polgármester kéri ki az esztergomiak véleményét a tavaly augusztusi forgalmirend-változással kapcsolatban. A boríték a polgármester levele mellett egy ötvenkilenc kérdésből álló felsorolást tartalmaz, mely a tavalyi változtatásokat sorolja fel, és ezekre egyenként lehet válaszolni: egyetértünk vele, vagy sem. A levélből világosan kiderül az is, hogy milyen célra, milyen keretek között használja fel a városvezetés a hazai önkormányzati gyakorlatban egyelőre szokatlan kérdőív eredményeit. A részletekről Váczy-H. István beszélgetett a polgármesterrel. 













