Szem előtt a kerékpárosok
Büntetés helyett ezúttal jutalmaz a rendőrség Sajátos akció keretén belül próbálja a rendőrség a láthatósági mellény viselésére rábírni a kerékpárosokat Komárom-Esztergom megyében. A következő napokban a rendőrök a kerékpárosokra koncentrálnak az utakon. |
Megyeszerte összesen ezer darab fényvisszaverő mellényt osztanak szét a rendőrök főként gyalogosok és kerékpárosok között. Az akcióval a biztonságos közlekedésre és a balesetek megelőzésére kívánják felhívni a figyelmet, mivel továbbra sem csökken a célcsoport által okozott balesetek száma: a gyalogosok 2006-ban 30, 2007-ben 32 esetben, míg a kerékpárosok mindkét évben 63 közlekedési balesetet idéztek elő.A fényvisszaverő mellényeket a BER-CAR autókereskedés két képviselője, Fábián László és Bereczki Gábor ajánlotta fel a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon keresztül a gyalogosan vagy kerékpárral közlekedőknek, akik február 28-a és március 5-e között számíthatnak fokozott ellenőrzésre. A rendőrség ezúttal nem büntet: a mulasztók esetében a fokozott intézkedés alatt a helyszíni bírságtól eltekintenek, csak figyelmeztetésben részesülnek, illetve a helyszínen egy darab láthatósági mellényt kapnak, valamint egy szórólapot, melyen a KRESZ idevonatkozó szabályairól kapnak részletes tájékoztatót. A fényvisszaverő mellény használata a kerékpárosoknak lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén kötelező, szintén viselniük kell a láthatósági mellényt azoknak a gyalogosoknak, akik lakott területen kívül az úttesten, a leállósávban vagy az útpadkán közlekednek. A mellényt sokan fölösleges nyűgnek tartják, holott viselete életet menthet: legutóbb, január 30-án történt egy tragikus baleset Bábolna és Õrpuszta között, ahol egy autó gázolt el két gyalogost. Egyikük életét vesztette, a másik gyalogost a mentők kórházba szállították. A kocogók fekete pulóvert viseltek, láthatósági mellény nem volt rajtuk, a Bábolna és Õrpuszta közötti útszakaszon közvilágítás nincs, így az autós a hajnali sötétségben nem tudta elkerülni a balesetet.-cs -n |
Hozzászólások
- > Heaven Street Seven is fellép a Kosbor Fesztiválon
- > Ma Mennybemenetel ünnepe van
- > Bugyács új tárlata Tokodon
- > (frissítve!) Csütörtökön elment az utolsó esztergom-budapesti vonat
- > Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
- > Terembajnok az Árpád-házi
- > Dalra fakadnak a diákok
- > Könyvet mutat be a levéltár
- > Szülőföldem szeretlek
- > Lapozzunk bele az Atelierbe!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Silány képzést kaphattak egyesek "tanár"(?) létükre. :-((( "Az ülés rendjének biztosítása. Figy...
hét képe


Sajátos akció keretén belül próbálja a rendőrség a láthatósági mellény viselésére rábírni a kerékpárosokat Komárom-Esztergom megyében. A következő napokban a rendőrök a kerékpárosokra koncentrálnak az utakon.
Megyeszerte összesen ezer darab fényvisszaverő mellényt osztanak szét a rendőrök főként gyalogosok és kerékpárosok között. Az akcióval a biztonságos közlekedésre és a balesetek megelőzésére kívánják felhívni a figyelmet, mivel továbbra sem csökken a célcsoport által okozott balesetek száma: a gyalogosok 2006-ban 30, 2007-ben 32 esetben, míg a kerékpárosok mindkét évben 63 közlekedési balesetet idéztek elő.
A fényvisszaverő mellény használata a kerékpárosoknak lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén kötelező, szintén viselniük kell a láthatósági mellényt azoknak a gyalogosoknak, akik lakott területen kívül az úttesten, a leállósávban vagy az útpadkán közlekednek. A mellényt sokan fölösleges nyűgnek tartják, holott viselete életet menthet: legutóbb, január 30-án történt egy tragikus baleset Bábolna és Õrpuszta között, ahol egy autó gázolt el két gyalogost. Egyikük életét vesztette, a másik gyalogost a mentők kórházba szállították. A kocogók fekete pulóvert viseltek, láthatósági mellény nem volt rajtuk, a Bábolna és Õrpuszta közötti útszakaszon közvilágítás nincs, így az autós a hajnali sötétségben nem tudta elkerülni a balesetet.









