Betörők éjszakája Esztergomban
Néhány óra alatt négy helyen jártak az elkövetők Keddről szerdára virradó éjjel „végigrabolták” Esztergom-Kertvárost: az elkövetők összesen négy helyre törtek be, elsősorban nagyobb értékű elektromos szerszámokra „utaztak”. |
A betörők olyan célpontokat választottak, melyekbe szinte akadály nélkül juthattak be, így például egy családi ház műhelyét, amit mindössze egy lakat és egy funér ajtó védett a jogtalan behatolótól. A tettes szerszámokat vitt magával, több tízezer forint értékben. Még tartott a rendőrségi szemle, mikor további három betörést jelentettek a városrészben, mindenütt a házakhoz tartozó műhelyből illetve szuterénből vittek el elektromos szerszámokat. A „betörők éjszakájának” egy szintén kertvárosi pincéhez hívták ki a rendőröket, innen mindössze egy üveg bort vitt el a tettes. ![]() A rendőrségi közlemény szerint az éjjeli betörés-sorozat alátámasztja a rendőrség eddigi tapasztalatait, mely szerint a betörők a minél kevesebb zárral felszerelt, könnyen feltörhető bejárati ajtókat „részesítik előnyben”, ezért a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri az állampolgárokat, hogy tegyenek meg mindent értékeik biztonsága érdekében és több zárral védjék házukat”. -cs -n |
Hozzászólások
- > Heaven Street Seven is fellép a Kosbor Fesztiválon
- > Ma Mennybemenetel ünnepe van
- > Bugyács új tárlata Tokodon
- > (frissítve!) Csütörtökön elment az utolsó esztergom-budapesti vonat
- > Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
- > Terembajnok az Árpád-házi
- > Dalra fakadnak a diákok
- > Könyvet mutat be a levéltár
- > Szülőföldem szeretlek
- > Lapozzunk bele az Atelierbe!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...

@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Silány képzést kaphattak egyesek "tanár"(?) létükre. :-((( "Az ülés rendjének biztosítása. Figy...
hét képe

Keddről szerdára virradó éjjel „végigrabolták” Esztergom-Kertvárost: az elkövetők összesen négy helyre törtek be, elsősorban nagyobb értékű elektromos szerszámokra „utaztak”.