Friss jelentés a könyvtárból

2008-01-30 13:48:56
Újabb plusz szolgáltatásokkal egészült ki a városi könyvtár költözése utáni helyzet. A Dobó Katalin Gimnáziumban lévő felnőtt-, és a József Attila Általános Iskolában helyet kapott gyermekkönyvtár friss újdonságokkal csalogatja vissza olvasóit.
 
A városi könyvtárról szóló korábbi cikkünkben Várady Eszter igazgatónő arról tájékoztatott, hogy azon olvasók, könyvtári tagok számára, akik valamely okból nem tudják az új helyre költözött könyvtárat elérni, a kiválasztott köteteket házhoz szállítják. Ez az új lehetőség aztán a többi olvasó számára is megnyílik, írtuk korábban. Az intézmény vezetője ezúton helyesbít; a szolgáltatás a mozgáskorlátozottakat, régóta beiratkozott, nehezen mozgó, idős olvasókat érinti, akik jelentkezését egyébként folyamatosan várják a könyvtár elérhetőségein. Ugyancsak új lehetőség, hogy a könyvtár három kölcsönző helyszínt létesített a városban. Minden hétfőn az ENÉKE Pöttyös téren lévő irodájában 15 és 16 óra között, a kertvárosi Féja Géza Közösségi Házban 16 és 17 óra között, a Szentgyörgymezői Olvasókörben pedig 17 és 18 óra között a Helischer könyvtárból kiszállított kötetekből lehet válogatni, illetve itt is be lehet iratkozni az intézménybe.
Ajándékkal is kedveskedik a Helischer József Városi Könyvtár az esztergomiaknak, amikor felajánlja tavalyi folyóiratait az olvasóknak. Több újság is elvihető így ingyen, például a Forrás, a Tallózó, a Tekintet, az Élet és Irodalom, valamint a Korunk című irodalmi, közéleti magazinokból.

Pöltl Zoltán
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe