Borszentelés Esztergomban
Szent János ünnepén, csütörtökön délelőtt Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában szentelte meg az ország legkiválóbb pincészeteinek borait. |
A magyar népi kalendárium szerint Szent János napján a borászok ősi idők óta bort szenteltetnek. A népi hagyomány számos helyen él ma is: a katolikus egyház papjai ezen a napon liturgikus keretek között áldják meg a szőlőhegyek legjobb nedűit. Szent Jánost, aki az apostolok legfiatalabbjaként jellemével vívta ki magának a szeretetet és a tiszteletet, olyan szakszerűen írt a szőlészetről, akár egy borászati tankönyv összeállítója, de ő volt az is, aki a szőlő és a szőlőtőke közti erős kapcsolathoz hasonlította Jézus és a keresztény hívők közötti szoros köteléket. A János napi borszentelés és borivás Magyarországon is korán meghonosodott, a XV. századi esztergomi Obsequialéban már megemlítik, hogy a bort, vagyis Szent János szerelmét, a Karácsony utáni harmadik napon áldják meg. A szentelt bor áldásos hatására a népi hiedelmek is felhívták a figyelmet: azt tartották, ha buzgó imával veszi magához a hívő a szentelt bort, akkor ez megóvja a testi és lelki bajoktól, a kárt okozó állatoktól és az utazás alkalmával fenyegető veszedelmektől, de főleg az ördög kísértéseitől. |
Hozzászólások
- > Heaven Street Seven is fellép a Kosbor Fesztiválon
- > Ma Mennybemenetel ünnepe van
- > Bugyács új tárlata Tokodon
- > (frissítve!) Csütörtökön elment az utolsó esztergom-budapesti vonat
- > Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
- > Terembajnok az Árpád-házi
- > Dalra fakadnak a diákok
- > Könyvet mutat be a levéltár
- > Szülőföldem szeretlek
- > Lapozzunk bele az Atelierbe!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...

@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Silány képzést kaphattak egyesek "tanár"(?) létükre. :-((( "Az ülés rendjének biztosítása. Figy...
hét képe

Szent János ünnepén, csütörtökön délelőtt Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában szentelte meg az ország legkiválóbb pincészeteinek borait.