Perelik a kormányfőt

2007-11-30 16:10:16
Magánszemélyek kezdeményeztek pert a kormányfő, illetve Veres János ellen, mivel hamis adatokat közöltek tavaly a kampány során. A kétszáz személy fejenként százezer forintot szeretne kapni kártérítésként.
 
Gyurcsány a vádlottak padján

Már többször elhalasztották, pénteken azonban elkezdődött az a per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, amelyet magánszemélyek indítottak Gyurcsány Ferenc és Veres János ellen. A kétszáz felperes szerint a miniszterelnök megsértette a szabad választáshoz való jogukat, amikor valótlan adatokat közölt az ország állapotáról a kampányban, ezért fejenként 100 ezer forintos kártérítést követelnek.

A tanárok is csatlakoztak

Tovább gyűlik a LIGA felhívásához csatlakozó szervezetek száma. Most a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete jelentette be, hogy részt vesznek a december 17-i sztrájkfelhíváshoz. A LIGA azért tette erre a napra az országos demonstrációt, mert ekkor tartják az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslat zárószavazását.

Zuschlag-ügy: ügyvéd a gyanúsítottak között

Egy kiskunhalasi ügyvéd is gyanúsított lett a Zuschlag-ügyben járulékos bűnsegédi magatartás miatt. Miután ugyanezért egy kiskunhalasi férfi és egy román állampolgárságú, de Magyarországon élő személy is vádlottá vált, immár 11-re emelkedett a gyanúsítottak száma az ügyben. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a nyomozás február közepéig befejeződik.
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe