Kard ki kard
A LIGA eltökélt, azt mondják addig a sztrájkot jelentő munkavállalói fegyverrel, amíg a kormány meg nem hátrál és vissza nem vonja vitatott tervezeteit. Ha a kormány felveszi a kesztyűt decemberben még nagy felfordulás lehet az országban. |
Illetékköteles ajándék Akár negyvenszázalékos illetéket is fizethet az, aki 150 ezer forintnál nagyobb értékben kap valamilyen ajándékot, mondjuk karácsonyra. Ezt ugyanis be kell jelenteni az adóhatóság felé, és papírral is igazolni kell, hogy kitől és miért kapta. Minderről a hatályos illetéktörvény rendelkezik.Magyarok csempésztek uránt Tiltott uránkereskedelem miatt vettek őrizetbe egy ukrán és két magyar állampolgárt a szlovák rendőrség csütörtökön. Az ország keleti részén foglalták le az egy kilogrammnyi uránt a rendőrök, amelyet a gyanúsítottak egymillió dollár értékben akartak értékesíteni. Bensőséges kapcsolat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bensőségesnek minősítette a Magyarország és Ausztria kapcsolatát, azt követően, hogy részt vett a csütörtöki közös osztrák-magyar kormányülésen. A találkozón szóba kerül a MOL-OMV-ügy is, amelyre a kormányfő szavai szerint egyelőre nincs megoldás. Hangsúlyozta, hogy a két ország viszonyát nem terhelik kisebbségi létből fakadó ellentétek. A LIGA nem hátrál A LIGA szakszervezeti tömörülés elnöke ma bejelentette: nem teszik lábhoz a munkavállalói fegyvereket addig, amíg a kormány vissza nem vonja az egészségbiztosítás és nyugdíjrendszer átalakítására irányuló elképzeléseit, valamint a vasúti szárnyvonalak megszüntetésére tett intézkedéseit. Gaskó István bejelentette azt is a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által összehívott fővárosi sajtótájékoztatón, hogy december közepére meghirdetett akciójukhoz a NOE is csatlakozott.Kákosy esküszik Hétfőn a parlamentben napirend előtt teszi le a miniszteri esküt Kákosy Csaba, aki Kóka Jánost váltja a gazdasági tárca élén. A honatyákra kedden azután nagy feladat vár, nyolcórás időkeretben a jövő évi költségvetés részletes vitáját nyitják meg újra. |
Hozzászólások
- > Heaven Street Seven is fellép a Kosbor Fesztiválon
- > Ma Mennybemenetel ünnepe van
- > Bugyács új tárlata Tokodon
- > (frissítve!) Csütörtökön elment az utolsó esztergom-budapesti vonat
- > Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
- > Terembajnok az Árpád-házi
- > Dalra fakadnak a diákok
- > Könyvet mutat be a levéltár
- > Szülőföldem szeretlek
- > Lapozzunk bele az Atelierbe!
-
Frenki3 @
Tétényi: hogyan lehet együttműködni egy székkel?
"Egyre jobban nézek ki – forgatja az egyik frissen készült fotóját Tétényi Éva, Esztergom polgár...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
"Böszmék" Öszödről, "Böszmék" Esztergomból. Kettősmérce, Gyurcsány "plagizálás"ügyében, Tétényi t...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@lacka55...stb? -Egy "pót órát" adó tanár, nem ad számlát(blokkot) milyen jogsértést követ el? ...
-
lacka55 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Frenky-3....stb. Azt hiszem megint mellélőtt szokás szerint duplázva. ..." kötelezheti a nem kép...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Különbség? A támogatók létszáma! De, a "háttér szponzork" péze nem fogy?! http://www.youtube.co...
-
Frenki3 @
A Fidesz-KDNP Esztergomi Frakció sajtóközleménye
"Miért kapott új nevet a humán csúcsminisztérium? Valóban lesz mindennapos testnevelés az iskolák...
-
Seregély @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
@Lacka55 Pimpa nem jár könyvtárba. Pimpa csak a polgármesteri hivatalba jár, főleg kedden, amiko...
-
Frenki3 @
Bekiabálók, kivonulók - berekesztett testületi ülés
Silány képzést kaphattak egyesek "tanár"(?) létükre. :-((( "Az ülés rendjének biztosítása. Figy...
hét képe


A LIGA eltökélt, azt mondják addig a sztrájkot jelentő munkavállalói fegyverrel, amíg a kormány meg nem hátrál és vissza nem vonja vitatott tervezeteit. Ha a kormány felveszi a kesztyűt decemberben még nagy felfordulás lehet az országban.
Akár negyvenszázalékos illetéket is fizethet az, aki 150 ezer forintnál nagyobb értékben kap valamilyen ajándékot, mondjuk karácsonyra. Ezt ugyanis be kell jelenteni az adóhatóság felé, és papírral is igazolni kell, hogy kitől és miért kapta. Minderről a hatályos illetéktörvény rendelkezik.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bensőségesnek minősítette a Magyarország és Ausztria kapcsolatát, azt követően, hogy részt vett a csütörtöki közös osztrák-magyar kormányülésen. A találkozón szóba kerül a MOL-OMV-ügy is, amelyre a kormányfő szavai szerint egyelőre nincs megoldás. Hangsúlyozta, hogy a két ország viszonyát nem terhelik kisebbségi létből fakadó ellentétek.
Hétfőn a parlamentben napirend előtt teszi le a miniszteri esküt Kákosy Csaba, aki Kóka Jánost váltja a gazdasági tárca élén. A honatyákra kedden azután nagy feladat vár, nyolcórás időkeretben a jövő évi költségvetés részletes vitáját nyitják meg újra.









