Kifogásolt parkolási rendszer
A szél lefújhatja, vagy el is lophatják a mikuláscsomagokat A sokasodó állampolgári bejelentések miatt már az ombudsman is vizsgálatot indított a parkolási társaságok bírságolási gyakorlatával kapcsolatban. Az utóbbi időben országos szinten több százezer felszólítást küldtek ki a cégek, a jogorvoslatot kérők nagy része viszont azt állítja, hogy nem is parkolt tilosban. |
Egy nem régen hatályba lépett törvénymódosítás miatt – amelynek értelmében ezentúl egy év alatt évül el a bírság – február 22-ig több százezer, évek óta porosodó felszólítást küldtek ki a társaságok, milliárdos értékben. A pótdíjfizetéssel kapcsolatos legtöbb panasz a fővárosi Centrum Parkoló Rendszer Kft.-t érte, a jogorvoslatot kérők nagy része azt kifogásolta, hogy az adott időpontban nem parkoltak a megjelölt helyen. Takács Albert, az állampolgári jogok helyettes biztosa jelentésében több hibát is talált a parkolási cégek bírságolási és pótdíjbehajtási eljárásában. Az egyik gondot véleménye szerint a szélvédőkre kitett „mikuláscsomagok” jelentik, ugyanis azokat a szél lefújhatja, vagy bárki leveheti. Ezért véleménye szerint az effajta figyelmeztetés nem megfelelő. A hiányos tájékoztatásra alapozott parkolási díj és pótdíjfizetési felhívás pedig sértheti a jogbiztonság elvét és a tisztességes eljáráshoz való jogot. Az ombudsman kifogásolta azt is: ugyanazon a helyen egy nap többször is megbüntethetik az autóst. A benyújtott panaszokban többen is jelezték: arra az időpontra kaptak fizetési felszólítást, amelyre volt érvényes jegyük. A jelentés szerint a cégek ritkán működnek együtt az ügyfelekkel, amit jól mutat, hogy még panaszkönyvük sincs. | Gábor János, az esztergomi parkolási ügyeket intéző Strigonium Zrt. üzemeltetési vezetője lapunkat arról tájékoztatta azokban az esetekben, amikor valaki nem fizet, fizetési meghagyásos eljárást indítanak. Ha a bíróság ezt elfogadja, akkor a helyi adóhatóság hajtja be közigazgatási eljárás keretében a pótdíjat és az eljárás során keletkezett költségeket. Mint elmondta, a panaszosok valóban sokszor hivatkoznak arra, hogy nincsenek tudatában a büntetésnek, a cég azonban – mivel fellebbezés esetén per is lehet az ügyből – olyan esetekben indít eljárást, amikor bizonyítani tudja a tilosban parkolás és a figyelmeztetés tényét is. Az adósok körülbelül egyharmada fizet a meghatározott időn belül, a többiek esetében sokszor eljárást kell indítani, erről tájékoztatják is őket. A társaság igazgatósága egyedileg bírálja el a méltányossági kéréseket is, alaposan indokolt esetben természetesen el is fogadja ezeket. Az esztergomi tilosban parkolásért fizetendő pótdíjak: Fizetés napja+egy munkanapon belül:1400Ft Öt munkanapon belül: 2600 Ft Öt napon túl: 6000 Ft Harminc napon túl: 6000 Ft + járulékok (eljárás költségei, kamatok) • Pálovics Klára (Hídlap) |
Hozzászólások
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
- > Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
- > Akik örülnek a kemény télnek: düböröghet a síszezon
- > A Zöld-Út felkészült a rendkívüli téli üzemre
- > Ismét kocsonya szépségverseny Kertvárosban
- > Bod Péter Ákos a könyvtárban
- > Egészségkárosító az extrém hideg?
- > Antikvitással cselezett az álrendőr
- > Kis helyen nagy kép (videó)
- > Síkosságmentesítésre 3 millió forint
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
-
kiscsillag187 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Azt remélem, hogy a Váczy tudja, hogy itt nem lesz elég, ha kopog kettőt, majd azt mondja: Csilla...
-
csabi @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vajon mi számít a csődmester szótárában "trükközésnek"? Az, ha a választott képviselő teszi a dol...
-
csabi @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Kedves miaveczj! Konkrétumok nélkül a liberalizmus hiányolása pusztán politikai vélemény nyilván...
-
Frenki3 @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vároma választ "zoe" kérdéseire, V."Geréb" I. nem válaszol?! Vajon mi az oka, hogy nem válaszol? ...
hét képe











