Ezüstkorúak köszöntése
Németh József Esztergom alpolgármestere és Paskai László bíboros köszöntötte a nyugdíjasokat azon az ünnepségen, amelyet hétfőn késő délután rendezek a városháza dísztermében. A zsúfolásig megtelt teremben ülő ezüstkorúak nevében a szervező ENÉKE elnöke, Erős Miklós köszönte meg a város által évek óta nyújtott támogatást. |
![]() Esztergom Város Idősügyi Tanácsa és az Esztergomi Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete (ENÉKE) által szervezett Nyugdíjas Napi ünnepségen az Esztergom és környékén élő időseket Paskai László is köszöntötte. ![]() A bíboros beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő esztendő a Biblia éve lesz. Ezzel kapcsolatban egy példázaton keresztül arra mutatott rá, hogy a Bibliát forgatva, abból azt halljuk, olvassuk ki, ami fontos az egyes ember számára, valamint azt, amire az ember megtanult figyelni. Németh József ünnepi köszöntőjében az idősekhez való viszonyulás három alapvetését hangsúlyozta, nevezetesen a tisztelet, hálát és megbecsülést. Az alpolgármester kiemelte, hogy olyan értékek és élettapasztalatok birtokában vannak az idősek, amelyeket a fiatalabb generációnak kamatoztatnia kell. Erős Miklós az ENÉKE elnöke a kórusok műsora előtt megköszönte Esztergom Város Önkormányzatának, hogy évek óta, minden 62. életévüket betöltött esztergominak ötezer forintos vásárlási utalványt ajándékoz. Ezeket utoljára október 31-én, szerdán reggel kilenc és délután öt óra között vehetik át a jogosultak, illetve meghatalmazottaik személyesen a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Irodáján. G. K. |
Hozzászólások
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
- > Hat vb-arany Esztergomba és Sárisápra
- > A tél káprázata (fotógaléria+videó)
- > Judo: Soha rosszabb évkezdést Leányvárnak
- > Balassi nap a Várban
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
hét képe


Németh József Esztergom alpolgármestere és Paskai László bíboros köszöntötte a nyugdíjasokat azon az ünnepségen, amelyet hétfőn késő délután rendezek a városháza dísztermében. A zsúfolásig megtelt teremben ülő ezüstkorúak nevében a szervező ENÉKE elnöke, Erős Miklós köszönte meg a város által évek óta nyújtott támogatást.










