Az új otthon első ünnepe
Az esztergomiak számára akkor pontos az új Pszichiátriai Betegek Otthona helyének meghatározása, ha azt mondjuk, hogy az egykori „Kopasz cég” melletti területen van. A hadifelszereléseket gyártó valamikori üzem ,ma már üresen álló épületei mögötti részen található a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona vadonatúj, hatalmas épülete, ahol támogató és gondnok találkozót rendeztek az elmúlt héten. |
Inotay György igazgató az emeleti traktusban fogadta a rendezvény előtt a sajtó képviselőit. Ekkor tudta meg a tudósító, hogy a jelenleg 140 beteget ápoló megyei fenntartású intézmény közel másfél milliárd forintból épült meg. A Dobogókői útról az új helyre szeptember 10-én költözött az otthon, a kétemeletes, óriási építménybe belépve már egy jól működő egészségügyi intézmény képe tárul a látogató szeme elé. Inotay György tényként közli, „ez a létesítmény Közép-Kelet-Európa jelenleg legmodernebb felnőtt pszichiátriai, bentlakásos intézménye. ![]() Az otthon különböző gondozási egységekben, a bentlakók igényeihez igazodva látja el őket. A betegek 1, 2 és 4 ágyas szobákban élnek, a szobákhoz társalgó és foglalkoztató helyiség tartozik. Az egészségügyi ellátás korszerű orvosi szobákban, fizikoterápiás helyiségben történik. Az épület szép természeti környezetben, tágas kerttel kiegészítve teszi élhetőbbé a bentlakók hétköznapjait.” Az ünnepség alkalmával a lakók nagy hányada, az egészségügyi személyzet, a támogatók és a gondozók, valamint az intézmény vezetősége gyűlt össze a földszinti ebédlőben. Az egyszerű és kedves szavakkal bevezetett műsorban maguk a betegek adtak műsort gondozóiknak, ápolóiknak. Az ebédlő előterében pedig kiállítás várta a látogatókat, akik megcsodálhatták azokat a kézműves alkotásokat, melyeket a bentlakók készítettek. Az esemény láthatóan jó alkalmat adott arra, hogy a külvilág még jobban megismerje azok életét, akik betegségükből adódóan életük végéig kénytelenek a pszichiátriai otthon lakói lenni. A betegek egy lelkes csoportja által előadott énekekből, versekből álló műsor láttán a szemlélő érezhette, hogy hátrányban szenvedő embertársai mégiscsak többek valamiben, kinyújtott karuk elég lehet a boldogabb élethez. ![]() p.z. |
Hozzászólások
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
- > Hat vb-arany Esztergomba és Sárisápra
- > A tél káprázata (fotógaléria+videó)
- > Judo: Soha rosszabb évkezdést Leányvárnak
- > Balassi nap a Várban
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
hét képe


Az esztergomiak számára akkor pontos az új Pszichiátriai Betegek Otthona helyének meghatározása, ha azt mondjuk, hogy az egykori „Kopasz cég” melletti területen van. A hadifelszereléseket gyártó valamikori üzem ,ma már üresen álló épületei mögötti részen található a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Betegek Otthona vadonatúj, hatalmas épülete, ahol támogató és gondnok találkozót rendeztek az elmúlt héten.









