Katusnak sincs szerencséje
A Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának – hasonlóan magához a fő érintetthez – nincs szerencséje. Katus Ferenc előzetes letartóztatását ugyanis szintén meghosszabbította a bíróság, így ő sem töltheti otthon a karácsonyt. |
Aláírásgyűjtés: indul a második kör Petíció formájában gyűjti tovább a Fidesz az aláírásokat, abban a három kérdésben, amelyet népszavazásra bocsáthat az ellenzéki párt. a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj ügyében már leadták a szükséges mennyiségű szignót, de a jövő héten induló második körben is ez ügyben gyűjtik majd az aláírásokat. Erről Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője beszélt, mint mondta, azt is dokumentálni kell, hogy valós támogatással bír a kezdeményezés. Közben Orbán Viktor, a párt elnöke egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy nem tudnának nagykoalíciót alkotni az MSZP-vel, mert programjaiknak nincs közös pontja. Azt is hangsúlyozta: „keresni kell az alkotmányos lehetőségeket arra, hogy az emberek kiharcolhassanak egy előre hozott választást”. Együtt karácsonyozik Katus Zushlaggal Miután korábban arról döntött a bíróság, hogy hatvan nappal meghosszabbítja Zuschlag János előzetes letartóztatását, biztossá vált, hogy a csalással gyanúsított politikus a rácsok mögött tölti a karácsonyt. Most kiderült, hogy nem lesz egyedül ezzel a problémával, ugyanis három hónappal, február 4-ig meghosszabbította Katus Ferenc - a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának - előzetes letartóztatását a Csongrád Megyei Bíróság. Öten érkeznek haza A hétfői ausztriai buszbaleset még kórházban lévő nyolc magyar sérültje közül öten hazatérhetnek a szerdai napon mentőautóval, három súlyos sérültet azonban még az osztrák orvosok néhány napig megfigyelés alatt tartják, és valószínűleg csak a jövő héten engedik őket haza. Felére csökkentik a gázárkompenzációt? Pelczné Gáll Ildikó szerint két év alatt ötven százalékkal csökkenti a kormány a gázárkompenzációra fordítható összeget, ráadásul a támogatást jövőre újra igényelniük kell a rászorulóknak. A Fidesz alelnöke szerint 2006-ban mintegy 150-160 milliárdot szánt a kabinet gázárkompenzációra, 2007-ben ez az összeg 112 milliárdra csökkent, jövőre pedig mindössze 82 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. |
Hozzászólások
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
- > Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
- > Akik örülnek a kemény télnek: düböröghet a síszezon
- > A Zöld-Út felkészült a rendkívüli téli üzemre
- > Ismét kocsonya szépségverseny Kertvárosban
- > Bod Péter Ákos a könyvtárban
- > Egészségkárosító az extrém hideg?
- > Antikvitással cselezett az álrendőr
- > Kis helyen nagy kép (videó)
- > Síkosságmentesítésre 3 millió forint
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
-
kiscsillag187 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Azt remélem, hogy a Váczy tudja, hogy itt nem lesz elég, ha kopog kettőt, majd azt mondja: Csilla...
-
csabi @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vajon mi számít a csődmester szótárában "trükközésnek"? Az, ha a választott képviselő teszi a dol...
-
csabi @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Kedves miaveczj! Konkrétumok nélkül a liberalizmus hiányolása pusztán politikai vélemény nyilván...
-
Frenki3 @
Síkosságmentesítésre 3 millió forint
Vároma választ "zoe" kérdéseire, V."Geréb" I. nem válaszol?! Vajon mi az oka, hogy nem válaszol? ...
hét képe


A Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának – hasonlóan magához a fő érintetthez – nincs szerencséje. Katus Ferenc előzetes letartóztatását ugyanis szintén meghosszabbította a bíróság, így ő sem töltheti otthon a karácsonyt.
Petíció formájában gyűjti tovább a Fidesz az aláírásokat, abban a három kérdésben, amelyet népszavazásra bocsáthat az ellenzéki párt. a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj ügyében már leadták a szükséges mennyiségű szignót, de a jövő héten induló második körben is ez ügyben gyűjtik majd az aláírásokat. Erről Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője beszélt, mint mondta, azt is dokumentálni kell, hogy valós támogatással bír a kezdeményezés. Közben Orbán Viktor, a párt elnöke egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy nem tudnának nagykoalíciót alkotni az MSZP-vel, mert programjaiknak nincs közös pontja. Azt is hangsúlyozta: „keresni kell az alkotmányos lehetőségeket arra, hogy az emberek kiharcolhassanak egy előre hozott választást”.
Pelczné Gáll Ildikó szerint két év alatt ötven százalékkal csökkenti a kormány a gázárkompenzációra fordítható összeget, ráadásul a támogatást jövőre újra igényelniük kell a rászorulóknak. A Fidesz alelnöke szerint 2006-ban mintegy 150-160 milliárdot szánt a kabinet gázárkompenzációra, 2007-ben ez az összeg 112 milliárdra csökkent, jövőre pedig mindössze 82 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.








