Menetrend változás a „piac” utcában
Tavasszal költözhet a vásártér és a buszpályaudvar Több éves tervezgetés és egy helyben toporgás után végre eldőlni látszik a Simor János utca, a városi piac és a buszpályaudvar sorsa. Információink szerint már idén év végén, de legkésőbb 2008 elején megkezdődhet a városképet erősen romboló terület új helyre költöztetése, a területet pedig az Árok utcához hasonló módon teljesen „átöltöztetik”. |
Egy több mint hat éve húzódó, a városközpont képét alapvetően megváltoztató folyamat zárulhat le várhatóan a közeljövőben, igaz, ehhez most is – mint annyi szépreményű esztergomi projekt esetében – még bírósági döntések, hatósági engedélyek szükségesek. Mindenestre most úgy tűnik, hogy mindezek már csak ideig-óráig akadályozzák a Simor János utca városközpont felőli oldalát több mint harminc éve – korántsem előnyösen - meghatározó piac, valamint a szintén lelombozó látványt nyújtó buszpályaudvar sorsát. Az utcakép ezt követően jelentősen megváltozna: a most a forgalom elől teljesen elzárt piacutcát megnyitnák a Rákóczi tér felől, és innen jobbra kifele lehetne autóval is közlekedni, ezzel párhuzamosan pedig az Árok utcához hasonlóan felújítanák az egész szakaszt egészen az utca végéig. ![]()
A változtatások már évek óta napirenden vannak, a piac költözésére a volt szemüveggyár épületébe az önkormányzat már a szükséges összeget is többször elkülönítette, az áttelepítésre mégsem került sor. Mindez – mondják a városházán – többek között a hosszadalmas eljárásoknak, jogi vitáknak köszönhető, amelyek azonban a remények szerint még az idén lezáródnak. Németh József alpolgármester szerint a költözésnek jelenleg két akadálya van: egy bírósági tárgyalás a volt tulajdonosokkal, valamint egy kisajátítási eljárás. „Mindezek mellett a piacosok sem igazán lelkesedtek-lelkesednek az ötletért arra hivatkozva, hogy a költözés a forgalmuk csökkenésével jár majd. Ezt előre megjósolni ugyan nem tudom, de az tény, hogy a volt szemüvegkeretgyár területén (városi beruházásként) kialakítandó új piac a jelenlegivel összehasonlíthatatlanul igényesebb vásártér lesz, ami az árusok borúlátó jóslataival szemben akár új vásárlóréteget is vonzhat ide” – fogalmazott az alpolgármester. ![]() Mindez persze csak a gyakorlatban dől majd el, mindenestre a fedett, egységes arculatú piac, vizesblokkokkal, az udvaron pedig 60-70 férőhelyes parkolóval kétség kívül kultúráltabb helyet biztosít az árusoknak, mint a jelenlegi, szedett-vedett fa- és bádogbódék.
Pályaudvar az áruház mellett
A buszpályaudvar esetében hasonló a helyzet, a már régóta lebontásra érett, lepusztult betonállomás a Tesco mellé költözik, bár az is igaz, hogy ez sem megy zökkenőmentesen, és ez esetben is több akadályt kellett-kell leküzdeni. A három felet (Esztergom városa, Tesco, Vértes Volán) érintő beruházás számos egyeztetést igényelt, amelyek miatt ez a projekt is évekig húzódott. Idén tavasszal azonban az önkormányzat megunva a várakozást egyfajta „ultimátumot” fogalmazott meg a brit tulajdonú áruházlánc felé: vagy záros határidőn belül megveszi a Tesco az érintett területet és megépíti az állomást, amit majd használatra 99 évre bérbe vesz az önkormányzat, a város pedig szabadon eldöntheti, hogy a Vértes Volánnal, avagy más céggel köt-e szolgáltatási szerződést, vagy a város kidolgozza a „B” tervet, és máshol, mással együttműködve építi fel a „buszvéget”. ![]() A határozott fellépésnek meg is lett az eredménye, a multinacionális vállalat - amely a várható forgalom növekedés miatt most már szintén sürgeti a költözést – nem látta akadályát az üzletnek, így akár már nyáron elkezdődhetett volna az építkezés. Újabb fordulatként keveredett bele a szövevényes ügybe azonban a tervezett buszállomás területén ingatlannal rendelkező Jehova Tanúi vallási közösség. Az akadály ezúttal a szokásosnál gyorsabban elhárult, a területrendezés ezen részét magára vállaló brit üzletláncnak a közelmúltban sikerült megegyeznie a felekezettel, vállalva azt, hogy egy minden tekintetben megfelelő csereingatlant biztosít részükre. Információnk szerint már folyamatban van a felekezet részére épülő új ingatlan építéshatósági engedélyeztetése, így – elvileg – az utolsó akadály is elhárult a költözés elől.
A tervek szerint az áruház mellett csak a tizenvalahány EU-konform buszbeálló kapna helyet, az éppen használaton kívüli járművek 100-150 méterrel távolabb, a Tesco mögötti területen parkolnának. Az áruházlánc már korábban kifejtette: ezzel egy időben bővíteni szeretnék az áruház pénztáron kívüli üzletsorát és benzinkutat is építenének az esztergomi egységük mellé. Az utca névadója Simor János püspök, hercegprímás 1813. augusztus 23-án született Székesfehérvárott, Esztergommal először 1828-ban került kapcsolatba, mint a papnevelde növendéke. Tanulmányait előbb a pozsonyi Emericanumban, később Nagyszombatban folytatta, végül a bécsi Pázmáneumban fejezte be. Ezt követően ismét visszatért a városba, itt szentelték pappá 1836 októberében, hogy azután először terézvárosi káplánként, majd később Sándor Móric gróf birtokán, Bajnán plébánosként tevékenykedjék. Innen ismét a Duna parti városba vezet útja, először a papneveldében tanár, majd prímási tikár lesz, hogy azután 1857-ben püspökké szenteljék. Némi kitérőt követően ismét – immár végelegesen – visszatér Esztergomba: 1867. január 20-án Magyarország hercegprímása lett, ő koronázta meg Ferenc Józsefet. Nevéhez fűződik a prímási palota megépítése, a Keresztény Múzeum megalapítása. Simor János 1891. január 23-án hunyt el. Bukovics Krisztián |
Hozzászólások
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
- > Hat vb-arany Esztergomba és Sárisápra
- > A tél káprázata (fotógaléria+videó)
- > Judo: Soha rosszabb évkezdést Leányvárnak
- > Balassi nap a Várban
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
hét képe


Több éves tervezgetés és egy helyben toporgás után végre eldőlni látszik a Simor János utca, a városi piac és a buszpályaudvar sorsa. Információink szerint már idén év végén, de legkésőbb 2008 elején megkezdődhet a városképet erősen romboló terület új helyre költöztetése, a területet pedig az Árok utcához hasonló módon teljesen „átöltöztetik”. 










