Õszi túrák a Pilisben

2007-09-30 14:06:36
Egy csokornyi hasznos útravaló kirándulóknak

A nyár a pihenés és a vakáció évszaka, míg az ősz és a tavasz a legfőbb kiránduló szezon, pláne Esztergom környékén, ahol a természetvédelmi körzet kimeríthetetlen kirándulási lehetőségeket biztosít. Új rovatunkkal a természetbarátoknak, túrázni indulóknak szeretnénk segíteni néhány tanáccsal, vagy egy útvonaltervvel – mindebben Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő kommunikációs vezetője lesz segítségünkre, akivel lapunk hasábjain most virtuális erdőjárásra indulunk.
 
Mielőtt nekivágnánk egy erdei túrának, érdemes betérni egy könyves boltba, és levenni a polcról egy turistatérképet, melynek segítségével könnyebben megtervezhetjük az útvonalat. Így nemcsak a közúthálózatról, a buszmegállókról, településekről kapunk információt, hanem a Pilis-Visegrádi-hegység természetvédelmi területének jelzett turistaútvonalairól is. A térkép alapján pedig meg lehet tervezni az útvonalat, akár még kilométerben is, van ugyanis egy lépték a könyvecske szélén, ahol le tudjuk mérni, hogy mekkora távolságot szeretnénk megtenni. Lomniczi Gergely tanácsa alapján azonban, aki nem gyakorlott túrázó, az tíz kilométernél hosszabb túrát első alkalommal ne vállaljon. A térkép ráadásul szintvonalas, vagyis azt is megmutatja, hogy milyen magasra kell felmásznunk a célpontig. A tervezés során ne felejtsük számításba venni azt sem, hogy rövidülnek a nappalok, és jobb sötétedés előtt hazatérni.



Jelek a fákon

Az erdei utakról fontos tudni, hogy négy alapvető színnel – pirossal, kékkel, sárgával, és zölddel jelölik azokat. Az alap útvonalakat mindig az adott színből álló egy vonal jelzi, ám vannak összekötő utak is, amelyeket kereszt jelöl, a háromszög pedig egy hegycsúcsra felvezető utat mutat. Amit ezen kívül még érdemes megjegyezni az a körjelzés, ami a körutakra utal, vagyis amikor a kiinduló pont egybeesik a végponttal. „Ha követjük a jelzéseket, akkor igazából térkép sem kell. Ez olyankor nagyon jó, ha például autóval megyünk kirándulni, mert akkor a gyalogtúránk végén biztosan visszajutunk a kocsinkhoz. Általában a kijelölt utak 2-4 kilométer hosszúak, de ha igazán látványos és szép túrát szeretnénk, akkor a különböző jelzések kombinálásával kell terveznünk, amit mi magunk otthon is ki találhatunk” – magyarázta a jelzésrendszert kirándulási tanácsadónk.

Mi kerüljön a hátizsákba?

Ha már kidolgoztuk a tervet, figyelni kell arra, hogy mit csomagolunk a hátizsákba, különösen mivel már ősz van. „Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy rétegesen öltözzünk, mivel az erdőben mindig érdemes hűvösebbre számítani. Ha kinézünk otthon az ablakon, és azt tapasztaljuk, hogy elég egy ing, akkor mindenképpen tegyünk be még egy pulóvert, inkább legyen plusz ruhánk, mint hogy fázzunk. Az erdőkben akár 4-5 fokkal is hűvösebb lehet, mint a lakott területen, de az árnyékosabb völgyekben akár 10 fok eltérés is lehet” – figyelmeztet a Pilis szakavatott ismerője. Ezenkívül ősszel érdemes valamilyen vízhatlan ruhát is magunkkal vinni, mert a változékony időjárásban könnyen eleredhet az eső, ami igen kellemetlenné teheti a túrát. Szakértőnk szerint a cipő is fontos részlet, bár nyilván senki nem indul szandálba kirándulni, de erre a részletre nyáron is érdemes ügyelni. „Nem kell borzasztóan nagy, nehéz lábbelire gondolni, viszont érdemes olyat választani, ami tartja a bokát, és lehetőleg nem teljesen kopott a talpa, így nem csúszkálunk a sárban, vagy a nedves köveken”.

A legalapvetőbb szabály tehát, hogy öltözzünk rétegesen, ne sajnáljuk az időt a megállásra és az öltözésre-vetkőzésre, mert ha egyszer megizzadtunk, akkor onnantól már könnyebben megfázzuk. Így amint melegünk van, vegyünk le egy réteget, és ahogy megállunk, vegyük vissza, nehogy az orvosnál végződjön az őszi túra.

Persze a ruha mellett még sok másra is szükségünk van: mindenképpen tegyünk a hátizsákba valamilyen innivalót, a hűvösebb időben most már inkább egy termosznyi tea, vagy kávé. Fontos, hogy valami harapnivalót is csomagoljunk, egy csoki, vagy más energiadús táplálék nem árt már a kisebb túráknál sem, hosszabb útra pedig készítsünk szendvicseket. „Arra azért érdemes figyelni, hogy ne tömjük tele a hátizsákot, hiszen ha 8-10 kilót cipelünk magunkkal, akkor nagy valószínűség szerint nem fogjuk a tervezett távot teljesíteni, vagy csak nagy nehézségek árán” – folytatta a javaslatokkal erdő-szakértőnk. A tűzgyújtási tilalomnak már vége, így akár szalonnát is lehet sütni az erdőben, de ezt csak a kijelölt tűzrakó helyeken szabad. Ilyen a legtöbb ismert kirándulóhelyen található.

A vadvirág az erdő dísze

Az erdőben ősszel már nem kell annyira vigyázni a kullancsokra, mivel a hűvös idő miatt kevesebb garázdálkodik a növényzeten, de a megfelelő öltözködéssel is ki tudjuk védeni az esetleges kullancsfertőzéseket. „Kétféle módon védekezhetünk, az egyik a megfelelő öltözködés, vagyis ha hosszúruhát veszünk, a másik pedig, hogy a kirándulás után otthon át kell vizsgálni magunkat. Ha kullancs van bennünk, minél hamarabb el kell távolítani, mert 6-8 órán belül még nem adja át az állat a fertőzést. Ha ez alatt az idő alatt kiszedjük, akkor nyugodtak lehetünk” – tért ki a kellemetlenebb részletekre is Lomniczi Gergely, – bár az sem árt, ha valamilyen riasztószert is használunk.

A kirándulás során számtalan szépség tárul elénk, azonban az Esztergom környékén elterülő nemzeti parkban nem szabad növényeket és állatokat gyűjteni, ennek határait pedig az ovális, kócsagot ábrázoló táblák jelölik. A gyűjtésen kívül persze a rongálás, szemetelés is tilos az erdőkben. „Mindenki automatikusan virágot szed és vinné haza, de amellett hogy nem szabad, nem is érdemes ezt tenni, mert mire hazaérünk, a vadvirágok elhervadnak. Állatok esetében pedig, ha mondjuk valaki nagy rovargyűjtő, akkor a Természetvédelmi Hatóságtól kell engedélyt kérni a gyűjtéshez” – részletezte a legfőbb szabályokat a parkerdő kommunikációs vezetője.


A Hídlap túra-javaslata

Először két közeli kirándulóhelyet ajánlunk olvasóink figyelmébe, az egyik Búbánatvölgyből, a volt Õrtorony vendéglő mellől indul, a piros háromszögjelzést követve a Hideglelős-keresztig. Innen nagyon szép kilátás nyílik a Duna völgyére, továbbgyalogolva pedig több variáció közül választhatunk: vagy visszatérhetünk Búbánatvölgy felső szakaszához, a Horgásztóhoz, vagy elmehetünk akár egészen Pilismarótig is. A másik ajánlatunk Pilisszentlélek és környéke, ahol a történelmi múlt egy darabjába is betekinthetünk a szentléleki kolostorromok segítségével. Szintén piros jelzésű turistautunk ugyanis emellett visz el, és ha a piros és zöld jelzést kombinálva haladunk tovább, akkor megkerülhetjük az egész falut. Ezt a két túrát bárkinek ajánljuk, bár a Hideglelős-keresztnél számítani kell az erősebb emelkedésre, de Lomniczi Gergely szerint megéri a fáradságot. Mindkét túra útvonala körülbelül 4-5 kilométer, mely másfél-két óra alatt teljesíthető.


Ha eltévednénk sincs nagy baj, ma már mindenkinél van mobiltelefon, így könnyen hívhatunk segítséget, hozzátartozót, rendőrséget, de akár az erdészetet is, az erdőben pedig több helyen vannak kihelyezve tájékoztató táblák, amin az erdészet, erdőrendészeti szolgálat telefonszáma megtalálható. Ha nincs térerő, akkor sem kell pánikba esni, mivel kis területről van szó, a legjobb és legegyszerűbb módszer, ha kiválasztunk magunknak egy irányt, amit helyesnek gondolunk, és arra indulunk. Előbb-utóbb a Pilisben vagy lakott területre, vagy műútra érünk, és ez utóbbit követve néhány kilométeren belül biztos, hogy lakott településre jutunk. Persze mindebben nagy segítségünkre lehet akár egy egyszerűbb, pár forintért kapható iránytű is, ami egyébként minden túrázó alapeszköze kellene, hogy legyen.

Lenger Varga Péter
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe