Az új bor ünnepe Szentgyörgymezőn

2007-09-29 15:01:58
Ragyogó napsütésben tartották meg szombat délután Szentgyörgymezőn a hagyományos szüreti felvonulást. Esztergom mellett több környező település ezen a hétvégén tartja az új bor ünnepét, Táton bállal, Kesztölcön kétnapos rendezvénnyel ünnepelnek.
 


A szüreti időszak elválaszthatatlan velejárója a szüreti bál, illetve felvonulás. Nincs ez másként a környező településeken sem, hiszen – többek között – Táton bállal, Kesztölcön pedig kétnapos programokkal várták az érdeklődőket a hétvégén. A sorból természetesen nem maradhatott ki Esztergomban Szentgyörgymező sem, és a sokéves hagyománynak megfelelően a Kertbarát Kör, Szentgyörgymező Barátainak Egyesülete, valamint az olvasókör csoportjai idén is megrendezték a szentgyörgymezői felvonulást. A szombat délután két órakor kezdődő hagyományőrző menet az Andrássy úttól indult, majd a következő állomáson, a Klapka téren ünnepi műsorral folytatódott. Németh József alpolgármester köszöntője után fellépett a Dunakanyar Mazsorett- és Showtánc Csoport, az esztergomi Váralja Néptánc Együttes és a kéméndi Gyöngyösbokréta Néptánc Együttes.
-cs -n
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe