Búcsút vett az F1 Európától
Japánban faraghatnak hátrányukból a Ferrarik Elbúcsúzott Európától a Forma 1-es sorozat, de nem kell aggódni a szezon még tart, igaz már csak három futam erejéig. Így nincs sok lehetősége Raikkönennek és Massának, hogy behozza, sőt esetleg megelőzze az egyéni világbajnokságot vezető Hamiltont, és az őt két pont hátránnyal követő Alonsot. A hétvégén az F1-be visszatérő Fuji Speedway-en, Japánban faraghatnak a hátrányukból a Ferrarisok. |
Eddig ha a Japán Nagydíjról esett szó, mindenki Suzukára gondolt, ám idén a felkelő nap országa nem ezzel a pályával szerepel a versenynaptárban, a Fuji Speedway, a híres japán hegy lábánál elterülő aszfaltcsík ugyanis ebben az évben átvette a helyét. ![]() Ez a pálya egyébként korábban már adott otthont Forma 1-es versenynek, egészen pontosan 1976-ban és 77-ben. Az azóta eltelt 30 évben természetesen több módosításon is átesett ez a régi-új F1-es helyszín, melynek tervezését nem is végezhette más, mint a legkeresettebb pályaépítő, Hermann Tilke, akinek a nevéhez a malajziai, a török, és a bahraini aszfaltcsík is fűződik. Az utolsó átalakítást 2005-ben végezték, akkor nyerte el jelenlegi formáját és hosszát a pálya, mely így 4563 méter lett. Érdekessége, hogy a többi F1-es helyszín közül itt található a leghosszabb célegyenes, a pilóták ugyanis másfél kilométeren keresztül tapossák padlóig a gázt. Persze nem csak ebből áll a pálya, mivel a hosszú egyeneseket gyors kanyarok válják, emiatt pedig az autók beállításaira itt is nagyon oda kell figyelni, főleg, hogy az utolsó szektor rendkívül technikás. ![]() A pályát egyébként a pilóták egyáltalán nem is ismerték egészen a csütörtöki, pénteki tréningekig, ugyan akadtak páran, akik már jártak a Fuji Speedway-en, de Forma 1-es autóval még nem köröztek az aszfaltcsíkon. Így a versenyzők többnyire csak papíron vagy szimulátorral ismerkedtek a pályával, ezért a szabadedzések a tanulással teltek. Azt első tréningen a Ferrarinak feküdt jobban a pálya, míg a másodikon a McLaren volt a leggyorsabb. Így biztos, hogy továbbra is ez a két istálló fog csatázni a dobogós helyekért. A wokingiak brit pilótája, Hamilton 97 ponttal vezeti a tabellát, csapattársa, Alonso csupán két ponttal marad le tőle. Raikkönen 84 egységgel áll a harmadik helyen, Massa pedig a negyedik 77 ponttal. A két Ferrarisnak továbbra is megvan az esélye a vb győzelemre, ám ehhez leginkább kettős győzelmek szükségesek, amellett, hogy az se árt számukra, ha a mclarenesek egyszer-kétszer egyáltalán nem gyűjtenek pontot. Német lapértesülések szerint annak ellenére, hogy a Ferrari korábban kijelentette, mindkét versenyzőjét egyformán támogatja, az elmúlt napokban a maranellói csapat úgy döntött, hogy a hátralévő három futamon az esélyesebb Raikkönent favorizálja, így Massa feladata a finn segítése. ![]() A négy élmenőt a két BMW-Sauber követi, Heidfelddel és Kubicával. A maradék pontszerző helyeken vélhetőleg továbbra is a Renault, a Red-Bull, és a Williams osztozkodik Japánban is. A Toyota és a gyengélkedő Honda viszont hazai pályán mindenképpen elcsípne egy-két egységet. A Toro Rosso, a Super Aguri, és a Spyker pedig leginkább ismét csak egymás ellen küzd a pályán. ![]() A világbajnoki pontverseny állás: 1. Lewis Hamilton: McLaren – Mercedes 97 2. Fernando Alonso: McLaren – Mercedes 95 3. Kimi Raikönnen: Ferrari 84 4. Felipe Massa: Ferrari 77 5. Nick Heidfeld: BMW – Sauber 56 6. Robert Kubica: BMW – Sauber 33 7. Heikki Kovalainen: Renault 22 8. Giancarlo Fisichella: Renault 17 9. Nico Rosberg: Williams – Toyota 15 10. Alexander Wurz: Williams – Toyota 13 11. Mark Weber: Red Bull – Renault 10 12. David Coulthard: Red Bull – Renault 8 13. Jarno Trulli: Toyota 7 14. Ralf Schumacher: Toyota 5 15. Takuma Sato: Super Aguri – Honda 4 16. Jenson Button: Honda 2 17. Sebastian Vettel: BMW – Sauber 1 A kontsruktőri pontverseny: 1. Ferrari 161 2. BMW – Sauber 90 3. Renault 39 4. Williams – Toyota 28 5. Red Bull – Renault 18 6. Toyota 12 7. Super Aguri – Honda 4 8. Honda 2 9. Toro Rosso 0 10. Spyker 0 11. McLaren – Mercedes 0 Lenger |
Hozzászólások
- > Kötelező a síkosságmentesítés – közlemény
- > Csak esztergomi járás legyen
- > Hajléktalant mentettek az esztergomi rendőrök – járhatók az utak
- > A bátorság első vonala – véradás és emlékezés a hősökre
- > Szemezgetett művészet
- > Hat vb-arany Esztergomba és Sárisápra
- > A tél káprázata (fotógaléria+videó)
- > Judo: Soha rosszabb évkezdést Leányvárnak
- > Balassi nap a Várban
- > Rákellenes Világnap – A szűrés életet menthet
-
zooe @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Bár nem mindenki gondol feltétlenül csak az egyikre és vagy a másikra, erről max. két ember jutha...
-
lacka55 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
@frenki-farki-pataki: "Szerintem, minden esztergomi, egy ugyan arra a személyre gondol" Sokan, ...
-
Frenki3 @
Közéleti kronológia: Esztergom egy éve
Jobb lett volna címnek, A "személyi kultusz kialakulása, a XXI. századi Esztergomban" . "A személ...
-
Frenki3 @
Esztergom: pénz még csak akad, alpolgármester nem
Feri, és Gábor, vajon melyik adjon alpogármestert Eszetrgomnak?? http://mno.hu/?block=mno_video_p...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Le vagy maradva fiúka! Az ügyészség emelt vádat bűncselekmény miatt.
-
lacka55 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Ismét nevetséges vádakat hoznak fel a fiúkák ! Esetleg azt is bizonyítják, hogy a megszerzett ada...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Szerintem Cserép intelligens, okos ember. Nem küldene amatőröket egy ilyen feladatra. Véleményem...
-
Frenki3 @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
@ csabi: Az egyikük mindíg is "agyagedénynek" dolgozott, igaz mostanában már hivatalosan is neki...
-
csabi @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Attól tartok, nem az önkéntesek, vagy a szerény képességű sajtós az legnagyobb gazember ebben az...
-
Varga Tibor @
Vádemelés Tétényi Éva önkéntesei ellen – Fidesz közlemény
Megilleti persze az ártatlanság vélelme. De mindenki tudja, hogy ő adta meg a jelszavát! Vagy a "...
hét képe


Elbúcsúzott Európától a Forma 1-es sorozat, de nem kell aggódni a szezon még tart, igaz már csak három futam erejéig. Így nincs sok lehetősége Raikkönennek és Massának, hogy behozza, sőt esetleg megelőzze az egyéni világbajnokságot vezető Hamiltont, és az őt két pont hátránnyal követő Alonsot. A hétvégén az F1-be visszatérő Fuji Speedway-en, Japánban faraghatnak a hátrányukból a Ferrarisok.












