Januártól megszűnik a határellenőrzés

2007-09-28 13:30:46
A régió polgármesterei Párkányban találkoztak

Befejezéséhez közeledik annak az INTERREG pályázatnak a megvalósítása, amely során hallépcsőket építettek az Ipolyon, hiszen már a próbaüzem zajlik Tésánál és Ipolytölgyesnél. A régió polgármestereinek ülésének középpontjába ezenkívül a januári schengeni csatlakozásról is szó esett: jövő év elejétől megszűnik a határellenőrzés a szlovák-magyar határon.
 
Az Ister-Granum Eurorégió polgármesteri parlamentjének szerdai ülését Párkány polgármestere, Ján Oravec vezette le. A beszámolók sorában elsőként a két INTERREG projektről hallhattak a megjelentek. A két Ipoly-híd ügye a megvalósuláshoz közelít, a végleges tervdokumentációt a héten teszi le a tervező cég. A másik projekt, a hallépcsők átadása is hamarosan, október végén várható, a tésai és az ipolytölgyesi hallépcsők műszaki átadása ugyanis már megtörtént, jelenleg pedig a próbaüzem tart.

Az Ister-Granum Eurorégió fejlesztési ügynökségének ügyvezetőjeként Ocskay Gyula elmondta: a június elején megrendezett közlekedésfejlesztési konferencián megerősítést nyert a Budapestet nyugatról elkerülő, új gyorsforgalmi út nyomvonala, és bekerült az Országos Területrendezési Tervbe.



A hónapokon belül várható schengeni határnyitással kapcsolatban a rendezvényen Kovács Zoltán határőrezredes azt mondta, hogy éppen kedden „adták át” Szlovákiának a schengeni bizottságot, amely Magyarország esetében várhatóan hozzá fog járulni a határnyitáshoz. Ha ez Szlovákiában is így történik, akkor január elsejével a magyar-szlovák határról eltűnnek a határőrbódék, és megszűnik az útlevél-ellenőrzés.

Szóba került az ülésen az eurorégió szolidaritási alapjának létrehozása, amely várhatóan jövő évtől kezdi meg működését. A közgyűlés második részében szó került a benyújtandó pályázatokhoz kapcsolódó önerők finanszírozásáról, a Virágos Eurorégióért mozgalom elindításáról, valamint az „Eurorégió kiemelt rendezvénye” minősítésről.

A délutáni órákban már nem született érdemi döntés a határozati javaslatokról, ugyanis a szünetet követően 12 polgármester elhagyta a közgyűlést, ami ezáltal határozatképtelenné vált. Abban megegyeztek, hogy az eurorégió következő parlamenti gyűlését november 29-én vagy 30-án rendezi meg.

-l -a
 
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie

Hozzászólások

Nincs hozzászólás.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe